Az észak-szíriai török invázió miatt újraéledtek az Iszlám Állam alvó terrorsejtjei – derül ki egy tegnap közzétett jelentésből, amely a dzsihádisták által megölt civilek számát analizálja.
A Rojavai Információs Központ (RIC) kutatása szerint a terrorszervezet támadásainak száma 48%-kal nőtt a régióban, mióta múlt hónapban elkezdődött a török katonai hadjárat.
Ez egybeesik azzal, hogy a kurdok által vezetett Szíriai Demokratikus Erők (SDF) 75%-kal volt kénytelen csökkenteni az Iszlám Állam elleni hadműveleteinek számát, mivel a harcosaik a főképp kurdok lakta területeket védik a török megszállóktól és a dzsihádista szövetségeseiktől.
A török invázió legújabb áldozatai a Jinwar női falu lakói, amelynek népe újra menekülésre kényszerült a török bombázások és a dzsihádista csoportok tisztogatásai elől.
Az autonóm falvat a török határtól három mérföldre építették békés menedéknek a kurdok, arabok és jeziditák számára. Sokuk társát ölte meg az Iszlám Állam a háború során, mielőtt a terrorszervezetet legyőzték volna a kurd baloldali gerillák által vezetett erők.
„A falunk békés hely volt Szíriában azon nők számára, akik a háború és más nehézségek elől menekültek. Most Törökország mindet közvetlenül veszélyezteti,” – mondja Fatima Debah Neisan.
A RIC adatai szerint az Iszlám Állam támadásai az egykori „fővárosuktól”, Raqqától és Deir-ez-Tor-tól a hatalmas al-Hol táborig és Kamisliig 51 halálesetet követeltek.
Az október 9-ei török támadáskor naponta csak egy ISIS alvó sejt követett el támadást átlagban. Azóta 21 nap alatt 38 támadás történt.
Abu Bakra al-Baghdadi ISIS vezető halála óta a csoport támogatói a „harag hónapját” tervezik bosszúként.
A törökök által támogatott Haraket-al-Qiyam alvó terrorsejt, amely hírhedt a brutális kivégzős videóiról, a török invázióval egy időben szintén bejelentette újraéledését.
Robin Fleming, a RIC szóvivője közölte: „Ezen statisztikák illusztrálják az azonnali hasznot, amelyet az Iszlám Állam húzott az észak- és kelet-szíriai török invázióból.
„A török invázió semmissé teszi az SDF több éves munkáját, amely során legyőzték az Iszlám Államot a csatatéren, majd az ISIS-ellenes rajtaütésekkel kisöpörtek több száz alvósejtet.
„Ha a nemzetközi közösség meg akarja akadályozni az Iszlám Állam újjászületését, akkor csak egy megoldás van: le kell állítani az észak- és kelet-szíriai török inváziót.”
forrás: Morning Star