Az Ukrán Kommunista Pártot ma betiltották, miután a lvovi bíróság ítélete a teljes pártvagyont, beleértve a párt épületeit és pénzeit átruházta az államra.
A Nyolcadik Adminisztratív Fellebbezési Bíróság közölte, hogy kielégítette az Igazságügyi Minisztérium kívánságát és elrendelte a párt bezárását.
„Az Ukrán Kommunista Párt tevékenységét betiltották; a vagyonát, pénzeit és a párt más tulajdonait, a regionális, városi, kerületi és központi és más szerkezeti tulajdonait átruházták az államra,” – jelentette a bíróság.
Az UKP a legújabb ellenzéki párt, amelyet betiltottak az ukrán hatóságok.
A listán van még az Ellenzéki Platform – Az életért, a Baloldali Ellenzék, a Baloldali Erők Egysége, az Ukrán Szocialista Párt és más baloldali szervezetek.
Ez a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök által május 14-én aláírt rendelet következménye, amely törvényen kívül helyez minden pártot, amelyet „oroszbarátnak” tituláltak.
Egyetlen szélsőjobboldali vagy neonáci szervezet sem került hasonló megszorítások alá annak ellenére, hogy számos atrocitást és háborús bűncselekményt követtek el kelet-Ukrajnában.
A hatóságok már több mint hét éve próbálkoznak az UKP ellehetetlenítésével, felhasználva a „dekommunizálás” törvényét, amely betiltotta a kommunista szimbólumokat, hogy gátolják a párt tevékenységét, beleértve a választásokon való indulást, valamint bezárták a párt újságját is.
A legutóbbi választás során, amelyen indulhatott 2012-ben, a kommunista párt az össszes szavazat 13%-át, azaz 2,6 millió szavazatot szerzett.
Kijev szerint árulás, hogy a kommunisták 2014 óta követelnek békés tárgyalásos megoldást a donbasszi régió polgárháborús helyzetére. Lépések történtek korábban is a Párt betiltására, amely számos bírósági ügyet és fellebbezést eredményezett.
A lvovi bíróság ma hozta meg az ítéletet.
Március 3-án Alexander és Mihail Kononovicsot, a kommunista ifjúsági szervezet két vezetőjét életfogytiglani börtönre ítélték, mert a koholt vádak szerint kémkedtek Oroszországnak és Fehéroroszországnak.
A perük ma is folytatódik, de ki vannak tiltva a tárgyalóteremből, amíg fenntartják, hogy az „ügyük elejétől a végéig koholmány.”
Azzal vádolják, hogy „tevékenységük célja erőszakkal megváltoztatni a politikai rendszert vagy magukhoz ragadni az államhatalmat”, amit az ukrán büntető törvénykönyv 109. cikkelye tilt.
Az ügyészek szerint a testvérek egy „szervezett csoporthoz” tartoznak, amelynek csak ők a tagjai.
A hírszerző szervek azt állítják, hogy a Kononovics testvérek azt tervezték, hogy elfoglalják az ország egyik kerületi hivatalát, bár nem nevezték meg melyiket, vagy hogy ez az elfoglalás megtörtént-e egyáltalán.
Bizonyítékként idézték a közösségi médiában megjelent írásaikat, és közölték, hogy fenyegetést jelentenek az államra, ha szabadon engedik őket.
Múlt héten a testvérek nemzetközi támogatást kértek és felszólították az EP képviselőket és az európai média szervezeteket, hogy vegyenek részt a meghallgatásaikon, „hogy az egész világ megismerhesse a Zelenszkij rezsim igazi arcát.”
A per folytatódik.
Morning Star