Washington jóváhagyott egy több mint 40 milliárd dolláros új „segélyt” Ukrajna számára.
Az amerikai szenátus 86 igen és 11 nem szavazattal fogadta el a csomagot.
„Ez azt üzeni, hogy az Egyesült Államok elkötelezett kiállni minden demokratikus ország mellett, ha az autokrácia megpróbálja eltiporni,” – közölte Jim Risch idahoi republikánus.
A törvényt egy héttel késleltették, mivel Rand Paul kentucky-i szenátor tiltakozott ellene, aki szerint a tömeges fegyverkiadások Ukrajna számára nem számítanak nemzeti érdeknek.
„Ha a Kongresszus tényleg azt hiszi, hogy az a nemzeti érdek, ha 40 milliárd dollárt adunk Ukrajnának, akkor könnyen megfizethetik, ha minden adófizetőt 500 dollárral még megadóztatnak,” – közölte a csütörtöki szavazás előtt.
Korábban szintén elutasított egy több milliárd dolláros csomagot mondván: „Nem menthetjük meg Ukrajnát az amerikai gazdaság pusztulásra ítélésével.”
A képviselőház már elfogadta a javaslatot, de a 33 milliárdos keretet Joe Biden javaslatára még felsrófolták.
A legfrissebb intézkedés hozzájön a márciusban Ukrajnának ítélt vészhelyzeti segítségnek, amellyel összesen 53 milliárd dollárt adott az USA idén február óta.
Ehhez még hozzájön további 100 millió dollár értékű amerikai fegyver, eszköz és más katonai szállítmány, amelyet Antony Blinken külügyminiszter hagyott jóvá.
Az úgy nevezett fejlett gazdaságok Hetek Csoportja – Nagy-Britannia, Kanada, Franciaország, Németország, Olaszország, Japán és az USA – szintén megegyezte, hogy 18,4 milliárd dollárt biztosítanak Ukrajnának, hogy segítsék „fizetni a számláit”.
Olaszországban közben Mario Draghi miniszterelnök szükségállapotot vezetett be a gazdasági válság miatt.
Németország és Olaszország is félmillió munkahely elvesztésével szembesült az orosz gázszállítmányok elvágása miatt.
forrás: Morning Star