Nem szokványos önéletrajti könyvet írt a világ legjófejebb címével rendelkező rocksztár.
Dave Grohl élettörténete és zenei karrierje nem semmi.
A sikert azzal érte el, hogy a világ legjobb zenekarában (Nirvana), a világ legjobb zenésze mellett (Kurt Cobain) dobos volt. A Kurt öngyilkossága miatti csapás után azonban bevállalta a lehetetlent: előjött a dobok mögül és énekes-gitárossá avanzsálta magát új zenekarában (Foo Fighters), vállalva az összehasonlítások lehetséges és kiszámíthatatlan kritikáját. Dobosnak lenni egy zenekarban nem könnyű – Kurt Cobain dobosának lenni világpróbáló feladat. Énekes-gitárosként színpadra állni nem könnyű – Kurt Cobain után énekes-gitárosként színpadra állni lehetetlen. Dave Grohl megcsinálta és ha megnézzük a megtöltött stadionokat, a zenei díjakat és az eladott példányszámokat, a léc igencsak át lett ugorva.
Az egyedi önéletrajz lényegében ezt meséli el, bár ezek a dolgok ritkán vannak kimondva, hiszen a földhöz ragadt zenészlegenda abszolút szerény, nem henceg és rácsodálkozik, hogy olyan előadókkal találkozhat, akiknek mindig is rajongója volt. A legszebb, hogy kimondja, hogy számára sosem volt természetes, hogy egy asztalnál ebédeljen Paul McCartney-val, vagy igyon egyet Lemmy-vel. Dave Grohl sosem vesztette el rajongását azon rocksztárok iránt, akiket már rég lekörözött.
Bemutat olyan érzéseket a színpadi lámpalázról, amit nem is gondolnánk: például, hogy hiába vált rutinná 30 ezer ember előtt fellépni egy stadionban, elfogja a görcs, ha már 30 millióan fogják élőben nézni, mikor az Oscar-gálán kell zenélnie.
A könyv minden sora arról árulkodik, hogy rockistenként is megmaradt embernek, épp ezért nagyon inspiráló lehet az olvasók számára.
A történet szerkezete adja azonban a hihetetlen egyediséget, hiszen nem szokványos önéletrajz, ahol időrendben elérünk A-ból B-be. Persze elindulunk a gyermekkortól és a különféle érzelmek, amelyek megelevenednek a könyvben, mint a testi fájdalom, lelki fájdalom, a magány, a párkapcsolat, az apává válás, a zenei siker, a zenész nyomora és az utazások, újabb érzelmeket szülnek vagy éppen ugyanazon érzések más időben játszódó sztorik elmeséléséhez vezetnek. Így az érzelmi tengelyek mentén Dave ide-oda kalandozik az időben, pont mintha egy sör mellett sztorizgatna az életéről.
A „sztorizás” szintén kulcseleme a műnek, hiszen nem lineáris eseménysorról van szó az élete elmesélése kapcsán, hanem – ahogy erre a könyv címe is utal – történetmesélés van. Ezen történetek értelemszerűen csak epizódokat vesznek ki a zenész életéből, amelyek nem feltétlenül fedik le az egészet. Például az első házasságára és válására egyetlen mondatnyi utalás van csak egy teljesen más téma keretein belül.
Szintén erősíti a zenészről kialakult pozitív képet, ahogy kritizálja az amerikai elnököket, vagy épp elmeséli, hogyan vett részt egy újfasiszta támadás elhárításában, amely egy holland anarchista házfoglaló közösség ellen irányult.
Az egyetlen probléma, hogy a gyermekkori csínytevéseket leszámítva sehol nincs olyan történet, amelyben önmagát bármilyen negatív színben tüntetné fel, így kicsit önfényezőnek tűnik ez a darab. Kicsit nehezen hihető el, hogy a seattle-i grunge szcéna kellős közepén is csak pár sör és pezsgő gurul le, meg megelevenedik némi kávéfüggés(!!!), illetve a korai időkben némi fű. Furcsa is ez olyan életrajzok elolvasása után, mint Al Jourgensen (Ministry) ultrakábítószeres önvallomása vagy a KoRn basszusgitáros Fieldy gyónása a több évtizednyi önző-drogos-csalfa seggfejkedéseiről. Talán nem akarta ezzel elszúrni a mindig pozitív szemléletet és üzenetet.
A könyv mindenesetre olvastatja magát és így hamar bevégezhető. A Dave Grohl életét beárnyékoló tragédiák közül azonban egy nem kerülhetett már be a fejezetek közé: Taylor Hawkins, a Foo Fighters dobosának halála, aki idén márciusban, váratlanul halt meg a zenekar dél-amerikai turnéja során (a könyv angolul tavaly októberben jelent meg). Ezért méginkább sokkolóként hat, hiszen felelevenednek azon közös emlékek és a barátság képei, amit Dave még akkor írt, amikor zenésztársa életben volt. A könyv rengetegszer használja a „kör bezárult” kifejezést a történetek összekapcsolása során. A legtragikusabb, hogy dobosként elvesztette az énekes-gitárosát, énekes-gitárosként pedig a dobosát.