Az élet garanciája Kerala államban
2016-ban Kerala baloldali demokratikus frontjának kormánya bejelentette a célkitűzést, hogy a csecsemőhalandóságot egyjegyű számra csökkentse. 2025-ben sikerült ezt az arányt 5 ezrelékre – azaz 1000 születésből 5 halálesetre – csökkenteniük, ami alacsonyabb India nemzeti átlagánál, és még néhány északi országénál is.
1945-ben, két évvel India függetlensége előtt, Kerala jelenlegi miniszterelnöke, Pinarayi Vijayan egy munkásosztálybeli családba született Kerala északi részén. Anyja tizennegyedik gyermeke volt; a tizenhárom előtte született testvérből csak kettő élt túl. Anyja mezőgazdasági munkás, apja pálmalégyűjtő volt. Elnyomott kasztba tartoztak, akiket az indiai kasztrendszer szerint „érinthetetlennek” tekintettek.

Vijayan hivatali ideje alatt Kerala egyik legjelentősebb eredménye, hogy a csecsemőhalandóság (IMR) 5 haláleset / 1000 élveszületésre csökkent. Ez lényegesen alacsonyabb India nemzeti átlagánál (25), és még néhány északi országét is megelőzi, köztük az Egyesült Államokét (5.6).
Vijayan gyermekkora nem egyedi eset volt, hanem jellemezte a huszadik század közepi Keralát. A Közgazdasági és Statisztikai Igazgatóság Kerala termékenységi felmérése szerint 1960 előtt a csecsemőhalandóság meghaladta a 100 ezreléket. Ez a cikk Kerala eredményének történelmi hátterét és az elmúlt évtized célzott beavatkozásait vizsgálja.
Egy modern, demokratikus Kerala felé
1956-ban Keralát nyelvi alapon hozták létre államként. A következő évben tartott első választásokon a Kommunista Párt került hatalomra, ami a világon először jelentett olyan esetet, hogy egy kommunista párt demokratikus szavazáson nyert főhatalmat egy nagyobb politikai entitásban (bár a Brit Guyana, közel 42 milliós lakossággal, hasonló példát mutatott, de jóval kisebb léptékben).
Míg az első kormányt antidemokratikusan feloszlatta a szövetségi kormány, a kommunisták vezette baloldali kormányzatok rendszeresen kerültek hatalomra Keralában. Minden ciklus átalakító intézkedések bevezetését hozta: földreform, írástudási kampány, a közoktatás erősítése, jóléti nyugdíjak és a közegészségügyi szektor megerősítése.
A földreform különösen kulcsfontosságú volt. A nagybirtokrendszer megszüntetésével és a földbérlőknek, valamint a mezőgazdasági munkásoknak nyújtott földbiztonsággal ezek a reformok a csecsemőhalandóság anyagi okait célozták meg: az élelmiszerbiztonságot, a lakhatási feltételeket és a dolgozó családoknak a bérleti díj fizetése helyett a gyermekgondozásra fordított források képességét. Már a legelső baloldali kormány határozott erőfeszítéseket tett a decentralizáció folyamatáért – megelőzve a nemzeti törvényhozást –, ezzel megerősítve a helyi önkormányzatokat. Ez megerősítette az elsődleges egészségügyi létesítmények demokratikus ellátását, a gyökerek szintjén érvényesülő elszámoltathatósággal. 1990-re Kerala csecsemőhalandósága 17,10-re csökkent, míg India egészében 83 volt.
Egészségvédelem a neoliberális korszakban
A huszadik század utolsó évtizedében, amikor India elkezdte magáévá tenni a neoliberális politikát és csökkentette a szociális kiadásokat, az egészségügy árucikké vált. Kerala egészségügyi szektorába jelentős magántőke áramlott, annak ellenére, hogy nagy küzdelmek folytak. Ugyanakkor az egymást követő baloldali kormányok elkötelezettek maradtak Kerala egészségügyi szektorának védelme mellett.
Ez tükrözte a tömegszervezetek, a szakszervezetek és a politikailag tudatos munkásosztály felhalmozott erejét, ami a teljes körű privatizációt politikailag fenntarthatatlanná tette. Az egymást követő baloldali kormányok „fogaskerek-hatást hoztak létre: amint szociális vívmányokat értek el, azokat még a későbbi, Kongresszusi vagy UDF-vezette liberális erőknek is nehéz volt visszafordítani. Ugyanilyen jelentős volt az 1996-os decentralizált tervezési kísérlet is, amely jelentős forrásokat helyezett át a helyi önkormányzati intézményekhez, és megerősítette az elsődleges egészségügyi központok hálózatát, amely a későbbi beavatkozások gerincévé vált. Amit a baloldali kormányok elértek, az nem a kereskedelmi egészségügy megszüntetése volt, hanem egy közegészségügyi infrastruktúra megőrzése, amely mindenki számára hozzáférhető. 2015-re Kerala csecsemőhalandósága 12 / 1000 élveszületésre csökkent.
2016-tól napjainkig: az irányított kormányzás évtizede
Az Indiai Kommunista Párt (Marxista) (CPI-M) által vezetett Baloldali Demokratikus Front (LDF) 2016-ban került hatalomra Pinarayi Vijayan miniszterelnökkel. 2021-ben az LDF egy második ciklust is megnyert, így először fordult elő Kerala történetében, hogy a baloldal folyamatosan megtartotta a hatalmat. Ebben az időszakban két női kommunista miniszter, K. K. Shailaja (2016-2021) és Veena George (2021-től napjainkig) vezette az egészségügyi minisztériumot.
Az egyik 2016-ban elindított küldetés az volt, hogy a csecsemőhalandóságot egyjegyű számra csökkentsék. Ehhez a születést követő 28 napon belüli újszülött halandóság (neonatális halandóság) csökkentése volt szükséges. Két különlegesen tervezett program különösen figyelmet érdemel: a Hridyam és a Shalabham, mindkettő az Aardram küldetés része, amely a modern kezelési lehetőségek és az emberközpontú egészségügy bevezetésével a gyökerek szintjén kívánja javítani az egészségügyi rendszer minőségét.
A Hridyam („szívvel”) program az újszülöttek veleszületett szívbetegségeit célozza, amely a leggyakoribb veleszületett rendellenesség és a negyedik leggyakoribb ok az újszülött halálozások között. A program fejlett pulzoximéterekkel látja el a kormányzati kórházakat. A születést követő 24-48 órán belül képzett ápolók megmérik az oxigénszintet a baba kezén és lábán, azonnal jelezve az eltéréseket. A pozitív esetek azonnali szívultrahangos vizsgálatot, műtétet és ingyenes kezelést kapnak az állami orvosi egyetemeken, központi kórházakban és a programban szereplő magánintézményekben. A gyermekek átfogó utógondozást kapnak tizennyolc éves korukig. Mintegy kilencezer újszülöttet kezeltek a program keretében nyolc év alatt.
A Shalabham („pillangó”) az Átfogó Újszülött Szűrőprogram, amely a „a túléléstől az egészséges túlélés felé” jelszót testesíti meg. Kerala-ban a szülések több mint 99 százaléka intézményi körülmények között történik, amelynek egyharmada közegészségügyi intézményekben. A Shalabham keretében minden, állami kórházban született csecsemő négy kulcsfontosságú szűrésen esik át: látható rendellenességek szűrése fejtől-lábujjig terjedő vizsgálattal; fokozott monitorozás egy digitálisan felszerelt alkalmazással; hallásvizsgálat otoakusztikus emissziós teszttel; és anyagcserezavarok szűrése sarokszúrásos vérkártyákon. Külön képzett ápolók és gyermekorvosok biztosítják, hogy egy gyermek se maradjon ki.
Együtt, ezek az ingyenes, technológiát hasznosító programok példát mutatnak Kerala vezető szerepére a közegészségügyben. Azonban azok máshol való reprodukálhatósága nem csupán a technikai átadáson múlik, hanem azon politikai feltételek meglétén, amelyek a közösségi ellátást helyezik előtérbe a magánhaszonnal szemben, egy olyan szervezett munkásosztállyal együtt, amely képes megvédeni ezt az ellátást. E feltételek hiányában a technikai innovációk elszigetelt kísérletek maradnak, nem rendszerszintű átalakulások.
Kerala az Onamot ünnepli mint nemzeti ünnep. Egy népszerű dal egy mítikus uralkodó, Mahabali idejéről énekel, aki ideális társadalomban kormányozta Keralát. Egy sor így írja le az ő korát:
„Nincs gond, nincs betegség, és gyermekhalálról sem hallani.”
Kerala a csecsemőhalandóság 5 ezrelékre történő csökkentését 2025 szeptember 5-én jelentette be, a tíznapos Onam-ünnepségek utolsó napján, ami a történelemben a legalacsonyabb arány az államban.
Írták:
Nabil Abdul Majid közegészségügyi szakértő. Jelenleg kutatóként dolgozik a Sree Chitra Tirunal Orvostudományi és Technológiai Intézetben, Kerala-ban.
Nitheesh Narayanan. a Tricontinental Társadalomkutató Intézet kutatója.
forrás: Globetrotter