polgárjogi küzdelem

Az amerikai polgárháborút és az 1960-as évek polgárjogi korszakát követő győzelmek ismét támadás alatt állnak, visszhangozva a korábbi, az egyenlőség visszaszorítására és a demokrácia újradefiniálására irányuló törekvéseket – írja JOE SIMS.

Ahogy a történet tartja, a nagy afro-amerikai költő, Langston Hughes The Backlash Blues (A visszahatás blues) című versét Nina Simone énekesnő kérésére írta, válaszul az 1960-as évek szabadságmozgalmával szembeni rasszista visszahatásra.

Az 1963-as, Martin Luther King Jr. vezette washingtoni menetelés után 1964-ben megszületett a polgárjogi törvény (Civil Rights Act), majd 1965-ben a választójogi törvény (Voting Rights Act). Hughes 1966-ban írta The Backlash Blues című versét, Simone 1967-ben rögzítette – Hughes halálának évében.

Egy évvel később, 1968-ban meggyilkolták Kinget, és 113 városban törtek ki lázadások. Ezt követte Richard Nixon megválasztása, „törvény és rend” elnöksége, a Cointelpro (a Szövetségi Nyomozóiroda, az FBI titkos programja), a Fekete Párducok megsemmisítése és a vietnámi háború elleni mozgalom elnyomása.

Valóban, visszahatás blues. És talán előrevetíti – ha nem vigyázunk –, hogy mi vár ránk a mai MAGA-mozgalommal. Ez nem az első alkalom, hogy a keményen kivívott polgári jogaink ellen támadnak. Ehhez a kontextushoz vissza kell tekintenünk a radikális rekonstrukcióra és a polgárháború után kivívott demokratikus jogokra. Ezek közé tartozott a rabszolgaságot eltörlő 13. alkotmánymódosítás; a 14., amely a születés szerinti állampolgárságot és az egyenlő védelmet biztosította; és a 15., amely a fekete férfiak számára biztosította a választójogot. A nők évtizedekkel később nyerték el a szavazati jogot.

Egy ellenforradalom elnyomta ezeket a jogokat: a rekonstrukciós kormányokat 1877-től kezdve, az északi hadsereg déli kivonulását követően megdöntötték. Ezt követően egy évszázados terrorkorszak vette kezdetét, amelyet 1865 és 1950 között becslések szerint 6500 emberlinccsel tarkítottak. Ezt a korszakot csak az 1950-es és 60-as években, a jogi szegregáció legyőzéséért vívott harcban sikerült felülmúlni.

Éppen a Jim Crow-törvények (a faji elkülönítés törvényei) felett aratott győzelem és az azt követő visszahatás teremtette meg az alapot a MAGA-jobboldal felemelkedéséhez. Ők pedig elindították a mai polgárjogi ellenforradalmat. A jelenlegi kormányzatot uraló keresztény nacionalisták és mások a fekete templomokba bombákat helyezők, az Alabama állambeli Birmingham 16. utcai baptista templomban négy gyermeket meggyilkolók ideológiai – és talán még biológiai – leszármazottai.

A történet a következőképpen alakult: a Legfelsőbb Bíróság Brown kontra Oktatási Bizottság ügyben hozott ítéletével és a polgárjogi törvények elfogadásával a fehér felsőbbrendűség történelmi vereséget szenvedett, amely – legalábbis az ő elméjükben – egyenlő volt a Konföderáció csatatéren elszenvedett vereségével. A szegregációpártiak és mögöttes nagyvállalati támogatóik nem tudták, hogyan reagáljanak; Bull Connor, a rendőrkutyák és a vízágyúkat bevető tüntetők után a Jim Crow-rendszer nem volt éppen piacképes.

Tehetetlenül azzal reagáltak, hogy kivonták fehér gyermekeiket az állami iskolákból, és elkülönített keresztény magániskolákat hoztak létre. Arra hivatkoztak, hogy a Brown kontra Oktatási Bizottság ítélet kifejezetten a közintézményekre vonatkozik. Azzal, hogy iskoláikat „kereszténynek” vagy „magánnak” címkézték, azzal érveltek, hogy a 14. alkotmánymódosítás egyenlő védelmet biztosító záradéka nem alkalmazható.

Emellett mivel ezek az iskolák vallási intézmények voltak, élveztek az 501(c)(3) adómentességét. A szövetségi kormány lényegében támogatta a Jim Crow-rendszert. Ez egészen addig tartott, amíg a mississippi fekete családok az 1960-as években sikeresen meg nem támadták ezt az adómentes státuszt.

Az adómentesség eltörlése súlyos csapást mért az „evangélikus konföderációra”. Ez mind pénzügyi, mind politikai visszaesést jelentett. Válaszul Paul Weyrich, a Heritage Foundation egyik alapítója átszervezési stratégiát keresett. Először az iskolai ima mellett érvelt, de az nem kapott lendületet. A nőjogi alkotmánymódosítás (Equal Rights Amendment, ERA) ígéretesnek tűnt, de nem váltott ki elég hevületet. Végül Weyrich és kollégái az abortusz mellett döntöttek. A korábbi próbálkozásokkal ellentétben az abortusz különböző felekezeteknél is visszhangra talált. A protestáns jobboldal ekkor szövetséget kötött a katolikusokkal, és megszületett a „vallási jobboldal”.

Az Erkölcsi Többség (Moral Majority) felemelkedésével, majd a Tea Party mozgalommal és a mostani MAGA-mozgalommal az amerikai politika egyre inkább szélsőjobboldali pályára állt. Ez a pálya a demokratikus jogok meghatározásáról szóló vitából ered: kollektív polgári jogok kontra egyéni tulajdonjogok; szövetségi hatáskör kontra tagállami jogok; a nő testi autonómiája kontra a „megszületendő gyermek jogai”.

Ezek a feszültségek nem újak. A demokráciáért folytatott küzdelem „vörös szálként” húzódik végig az amerikai történelmen. Marx osztályokban fogalmazta meg: „A fehér bőrű munka nem lehet szabad, amíg a fekete bőrűt megbélyegzik.” Frederick Douglass, aki mind az afro-amerikaiak, mind a nők jogaiért küzdött, 1847-ben az általa szerkesztett North Star (Északi Csillag) élén ezt írta: „A jognak nincs neme – az igazságnak nincs színe – Isten mindannyiunk Atyja, és mindnyájan testvérek vagyunk.”

Kezdetektől fogva a demokratikus jogok – a választójog, az oktatáshoz való jog, az abortuszjog, a kollektív tárgyaláshoz való jog és az egyenlő bérhez való jog – szorosan összekapcsolódtak. Mivel ezek a küzdelmek a monopolkapitalizmus rasszista és nemi alapú társadalmi munkamegosztásának keretein belül zajlanak, éket verő kérdésként használják fel őket a politikai előny és a profit maximalizálása érdekében.

A MAGA-mozgalom érti ezt. A jelenlegi ciklus elején a kormányzat több tucat végrehajtási rendeletet adott ki, amelyek korlátozzák a DEI (diverzitás, egyenlőség és befogadás), a szavazás, a népszámlálás, a reproduktív egészségügy, a fogyatékosság és a munkaügy területén fennálló jogokat. Az országot „villámháború” sújtotta: mindent, mindenhol, egyszerre.

A DEI felszámolását ürügyként felhasználva a MAGA frontális támadást indított a polgári jogok egésze ellen. Első intézkedéseik egyike volt az LBJ (Lyndon B. Johnson) által 1965-ben kiadott 11246. számú végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezése, amely megtiltotta a szövetségi szerződőkkel szembeni diszkriminációt. Ez a rendelet előírta a szövetségi pénzt kapó vállalkozások számára az egyenlő esély biztosítását – ami az affirmatív akció (esélyegyenlőségi program) egyik alapvető, bár enyhe formája volt.

Az új kormányzat végrehajtási rendelete nemcsak ezt a gyakorlatot szünteti meg, hanem magát a polgári jogok fogalmát is megkérdőjelezi. Arra utal, hogy az Egyesült Államokban a diszkrimináció elsődleges áldozatai ma a fehér polgárok. E logika szerint minden, a színes bőrűek esélyegyenlőségére irányuló törekvés eleve rasszista. A kormányzati ügynökségeknek most az a feladatuk, hogy fellépjenek e „rasszista” gyakorlatok ellen; az esélyegyenlőséget bűncselekményként kezelik.

Ahogy Nikole Hannah-Jones rámutatott, ennek a jogi támadásnak kifejezett munkaügyi és fekete-ellenes éle van. Például a Szövetségi Szerződéses Megfelelőségi Programok Hivatala (OFCCP) nemrég segített egy texasi kórház fekete dolgozóinak 900 000 dollár elmaradt bér visszaszerzésében, és segített az illinois-i Caterpillar dolgozóinak 800 000 dollárhoz jutni. Ez a kormányzat megszüntette ezt a hivatalt. Ezzel párhuzamos lépésként a Fehér Ház megszüntette a kollektív tárgyalási jogot 1,3 millió szövetségi alkalmazott számára, akiknek magas százaléka fekete nő.

A kormányzat ezután folytatta a polgári jogi hivatalok létszámának leépítését vagy drasztikus csökkentését a szövetségi kormányzat egészében. Jelenleg a szövetségi polgárjogi érvényesítés gyakorlatilag nem létezik. A megmaradt tisztviselőknek „fel kellett függeszteniük” minden eljárást. Az Igazságügyi Minisztérium azóta négy jelentős választójogi pert ejtett el (kettőt Georgiában, egyet Arizonában és egyet Virginiában). A minneapolisi és louisville-i rendőri visszaélésekkel kapcsolatos ügyeket hasonlóképpen félretették. Ezzel szemben körülbelül 45 „fordított diszkriminációs” pert indítottak országszerte a főiskolákon. Figyelemre méltó, hogy a 9000 függőben lévő diszkriminációs ügy 90 százalékát vizsgálat helyett elutasítással zárták le.

Ezenkívül a kormányzat felszámolta az „aránytalan hatás” (disparate impact) fő jogi elvét. Ez az 50 éves szabály, amelyet a Legfelsőbb Bíróság egyhangúlag állapított meg, lehetővé teszi, hogy egy szabályozás akkor is diszkriminatívnak minősüljön, ha hátrányosan érint egy adott csoportot, függetlenül a „szándéktól”. Például, ha egy vállalat érettségi bizonyítványt követel meg egy olyan álláshoz, amelyhez valójában nincs rá szükség, és abban a városban a fehérek 90 százalékának van érettségije, szemben az afro-amerikaiak és latinók 60 százalékával, és a felvételi arány 80 százalékban fehér, akkor a szabályozásnak aránytalan hatása van, amellyel foglalkozni kell. Ez az „aránytalan hatás” elv most a MAGA-ellenforradalom „vágóhídján” van.

Ez a támadás mindenkit érint, etnikai hovatartozástól, nemtől vagy osztálytól függetlenül. A marxista elméletben ez „össztársadalmi” vagy „minden embert érintő” kérdés. A környezeti jogok például mindenkit érintenek. Ennek ellenére a Louisianában folyó „Cancer Alley” (Ráksikátor) pereket és az alabamai Lowndes megyei szennyvízválságot elutasították, vagy a pereket megszüntették. A fogyatékossággal élők jogai is ostrom alatt állnak; az Oktatási Minisztérium felszámolásával a fogyatékossággal élő gyermekek minőségi oktatáshoz való jogát védő garanciákat felszámolják. Ha a gyerekeknek iskolai szállításra, akadálymentesített mosdóra, gyógypedagógusra van szükségüke, és a helyi iskola nem biztosítja, nem sok mindent tehetnek. Sajnos, ezt a hivatalt is bezárták.

Politikailag az elmúlt évszázadban elért valamennyi polgárjogi vívmány jelenleg parlagon hever. A MAGA szemszögéből az amerikai uralkodó osztály újraélesztette Taney főbíró hírhedt diktumát a Dred Scott-ügyből, miszerint „egy fekete embernek nincsenek olyan jogai, amelyeket egy fehér ember köteles lenne tiszteletben tartani”. Ugyanez elmondható minden színes bőrű, nő, LMBTQ és munkás polgári jogairól.

De nincs minden veszve. Heves csata zajlik az országban. Láttuk ezt a januári általános sztrájkokban és menetelésekben a Twin Citiesben (Minneapolis-St. Paul). A Los Angeles-i, chicagói, new york-i, clevelandi és detroiti küzdelmek az elmúlt hónapokban tanúskodnak erről az igazságról. Jelen volt a középiskolás diákok tömeges iskolaelhagyásában, és újra látni fogjuk a március 28-i „No Kings” (Nem a királyokra) tiltakozásokon.

A tüntetés létfontosságú, de nem elég. Minden eszközt be kell vetnünk: foglaljunk el, üljünk be, írjunk leveleket, kopogtassunk végig a környékeken, regisztráljunk és szavazzunk. Ez egy nehéz küzdelem, de már voltunk „lejtőn” korábban is. Ahogy a régi spirituálé mondja: „Mászunk Jákob létráján… egyre feljebb és feljebb.” Nem állunk meg a Fekete Történelem Hónapjának utolsó napján sem; nem állunk meg, amíg el nem érjük az ígéret földjét.

Ez a cikk Joe Sims 2026. március 2-i, Állítsuk meg a polgárjogi ellenforradalmat (Stop the Civil Rights Counter Revolution) című előadásán alapul.

Joe Sims az Amerikai Egyesült Államok Kommunista Pártjának (cpusa.org) társelnöke

forrás: Morning Star