Az egész világ kezd fellélegezni, mivel az amerikai vereséget követően az afgán fővárost elfoglaló tálibok ellen most néhányan felkeltek az országban.
A világ megváltókként kezd tekinteni a „Pandzsír ellenállásra”, amelyet az Afganisztáni Nemzeti Ellenálló Front alkot.
A probléma az egésszel, hogy ezek sokkal rosszabbak, mint a tálibok.
Hogy megértsük, kik is ezek, némileg ismételnünk kell Afganisztán idevonatkozó történelmét. Mint ismeretes, Afganisztán elnyomott brit gyarmat volt, majd a függetlenségi mozgalmak a 20. század elején kipaterolták a briteket, majd a frissen alakult szovjet állammal próbáltak jó kapcsolatot ápolni, amely önzetlenül óriási segédkezet nyújtott az infrastruktúra fejlesztésében, miközben afgán diákok ezreit fogadták szovjet egyetemeken. Ekkor a 20-as évek elején pár évre élhető ország lett, majd jött a brit imperialisták által szervezett puccs és ismét sikerült félgyarmattá tenni az országot – természetesen a szovjet gazdasági és társadalmi vívmányok kipaterolásával. Aztán ismét szocialista virágzás indult a 60-as évektől, amikor a Népi Demokratikus Párt jutott hatalomra. Ez egészen eltartott addig, amíg az amerikai imperializmus el nem kezdte támogatni a mudzsahedint, lefordítva a dzsihádot folytató iszlamofasisztákat, akik például a vidéki körzetekben tanárokat gyilkoltak és egyéb emberiség elleni bűntetteket vittek véghez – amerikai fegyverekkel. Egyik frakciójuk az úgy nevezett Északi Szövetség volt. A demokratikus központi kormány ekkor a Szovjetuniót hívta segítségül, amely bevonult az országba – nem pedig megtámadta, ahogy a kapitalista történelem-hamisítás azt állítja. Sajnos a szovjet beavatkozás elbukott az USA proxyháborúja, Stinger-rakétái és olyan általa kiképzett fanatikus zsoldosok hatására, mint Oszama Bin Laden. A szovjet kivonulás után Afganisztán ismét élhetetlen ország lett, ahol törzsi és feudális hadurak belharcai destabilizálták a helyzetet, miközben az USA némi szabadrablást végzett, egészen addig, amíg a tálibok mindent maguknak nem akartak és fellázadtak egykori gyarmatosítóik ellen, amelyre pontot tett az amerikai agresszió, amelynek ürügyéül a többségében szaúdiak által végrehajtott szeptember 11-ei terrortámadások szolgáltak. Ezután 20 évnyi háború következett háborús és emberiség elleni imperialista bűncselekményekkel, újabb milliókkal növelve a kapitalizmus áldozatainak számát, és dollárezermilliárdokkal kitömve az Egyesült Államok és szövetségesei háborús konjunktúra iparát, a katonai-ipari komplexumot.
Jelenleg a tálibokkal az az Afganisztáni Nemzeti Ellenálló Front harcol, amely az Afganisztánt tönkretevő Északi Szövetség utódja. Szinte szó szerint, hiszen Ahmad Sah Masszoúd, az Északi Szövetség egyik prominensének fia, Ahmad Masszoúd (Sah nélkül) viszi a jelenlegi ellenállást. A szervezet másik vezetője Amrullah Szaleh, aki a 90-es években elszökött a pakisztáni mudzsahedinhez, majd a szovjetek ellen harcolt. Később az amerikai bábkormány miniszterelnök-helyettese és belügyminisztere is lett.
Ezek az antikommunista, iszlamofasiszta és amerikabarát barbárok semmivel sem jobbak a táliboknál, sőt. Az Északi Szövetség arról ismert, hogy két alkalommal is tömegmészárlást hajtottak végre tálib foglyok ellen. Persze nem néhány fogoly statáriális kivégzéséről van szó. 1997-ben a Human Rights Watch jelentette, hogy az Északi Szövetség 3000 (!!!) tálib foglyot végzett ki Mazar-i Sharif környékén. 2001 decemberében, mikor már zajlott az amerikai invázió, szintén 3000 tálib foglyot öltek meg, sokukat olyan kegyetlen módszerrel, hogy fémkonténerekbe zárták őket, amíg meg nem fulladtak. A magyar sajtóban is éppenhogy a tudósítások végén megjegyzik, hogy egyébként ezek mudzsahedinek.
Nyilvánvalóan örömre csak az adhatnak okot, ha a kurdokhoz hasonló baloldali gerillamozgalom harcolna az iszlamofasiszta frakciókkal, sajnos azonban ilyen szervezet tömegesen nem működik ebben a térségben.