Az amerikai választási eredmény felveti annak rémképét, hogy Trump újrakezdheti a Venezuelával szembeni támadásokat, amelyeket a 2020-as veresége miatt hagyott abba Biden javára.
2016 és 2020 között hivatalban Trump rendíthetetlen ellenségeskedést mutatott Venezuela és más olyan latin-amerikai kormányok iránt, amelyek lakosságuk érdekeit kívánták előtérbe helyezni, nem pedig az Egyesült Államokét.
Venezuelát több mint két évtizede éri az USA külhoni beavatkozása és befolyásolása. Hugo Chávez 1998-as elnöki megválasztása óta az USA, együttműködve Venezuela gazdasági és politikai elitjével, megpróbálta megdönteni a venezuelai kormányt, hogy visszaállítsa befolyását az országban és az olajkincsek felett.
Obama elnök először 2015-ben alkalmazott közvetlen szankciókat Venezuelával szemben, amelyek indoklásaként az országot „szokatlan és rendkívüli fenyegetésnek” minősítette az USA nemzetbiztonságára és külpolitikájára nézve.
Trump ezután fokozta az illegális kényszerítő szankciókat, egyre súlyosabb intézkedéseket hozva a kormánytagokkal és az egész országgal szemben. 2017-től Trump megtiltotta a venezuelai kormánynak, hogy hitelt vegyen fel a pénzügyi piacokról, zárolta a vagyontárgyakat, és megtiltotta az amerikai cégeknek, hogy üzletet kössenek a PDVSA-val, az ország legnagyobb bevételi forrásával.
Az intézkedések rendkívüli módon megviselték a venezuelai kormányt és gazdaságot. A külföldi vállalatok elkezdtek kivonulni, ami zavart okozott az alapvető áruk ellátásában. A külföldi bankok vonakodtak a Venezuelával kapcsolatos tranzakciók lebonyolításától. Lehetetlenné vált a Citgo Petroleum, Venezuela amerikai leányvállalata osztalékainak hazautalása.
Az olajexport elvágásával, a PDVSA kizárásával a nemzetközi piacokról és az adósságszolgálat ellehetetlenítésével Trump blokádhoz hasonló szankcióprogramja milliárdokat vett el Venezuelától, a Kuba elleni 1960-as évekbeli blokádhoz hasonló módon.
Bár Venezuela gazdasága jelenleg fellendülést mutat, akkoriban az olajbevételek kiesése rendkívül káros volt, különösen a legszegényebb és legkiszolgáltatottabb embereket érintette, ahogy azt az ENSZ emberi jogi jelentéstevői is megerősítették.
Azonban a gazdasági szankciók csupán egy részét képezték az USA Venezuelával szembeni támadásának. A kiberhadviselés is része volt az arzenálnak: például a CIA által vezetett kibertámadás Venezuelában a hadsereg állami fizetési rendszerét érintette, ami elégedetlenséget váltott ki a fizetések késlekedése miatt.
Hasonló kibertámadások követték az ország áramszolgáltatására, különösen a Nemzeti Választási Tanácsra és weboldalára irányuló támadásokat a 2024. júliusi venezuelai elnökválasztás idején.
Trump más destabilizációs stratégiákat is támogatott. Támogatta a jelentéktelen politikus, Juan Guaidó „ideiglenes elnökké” nyilvánítását 2019 januárjában, és üdvözölte őt a Fehér Házban, illetve az Unió Állapota beszédében. 2020 márciusában „narko-terrorizmussal” vádolta Madurót, és 15 millió dolláros jutalmat ajánlott a kézre kerítéséért, részeként a „maximális nyomás” stratégiájának.
Végül Guaidó puccskísérlete kudarcba fulladt, csakúgy, mint az amerikai finanszírozású zsoldostámadások 2020-ban és 2024-ben, amelyek Maduro elnök meggyilkolására vagy elfogására irányultak.
Az USA nem zárkózott el attól sem, hogy zsoldosok helyett erősebb katonai erőket használjon Maduro megdöntésére és Venezuela behódoltatására. 2017-ben Trump kijelentette: „Számos lehetőségünk van Venezuelával kapcsolatban, és egyébként nem zárom ki a katonai opciót sem.”
Két évvel később ismét megerősítette, hogy még mindig lehetséges a katonai beavatkozás, ekkor az USA Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja egy zártkörű, magas szintű találkozót tartott, hogy az USA katonai lehetőségeit tárgyalják Venezuelával szemben.
A résztvevők között voltak az USAID képviselői, egy vezető ügynökség, amely a Trump-kormányzat venezuelai kormány destabilizálására irányuló törekvéseinek élén állt, évente 45-50 millió dollárt biztosítva a venezuelai ellenzéki politikai, média- és civil társadalmi csoportok támogatására.
Bár a globális helyzet 2020 óta változott, az ukrajnai és közel-keleti háborúkkal, valamint az USA egyre agresszívabb stratégiájával Oroszország és Kína irányában, semmi nem utal arra, hogy az USA hosszú távú célja, hogy destabilizálja a venezuelai kormányt és „rezsimváltást” érjen el, lekerült volna a napirendről.
Trump a kampány során Észak-Karolinában világossá tette, mi motiválta Maduró eltávolítására irányuló törekvését: „Amikor távoztam, Venezuela készen állt az összeomlásra. Átvettük volna az irányítást, megszereztük volna az összes olajat.”
A brit szolidaritási mozgalomnak fel kell készülnie arra, hogy megvédje Venezuela szuverenitását Trump 2025-ös hivatalba lépése után esetlegesen megújuló támadások ellen – és folytatnia kell a kampányt azért is, hogy Nagy-Britannia adja vissza Venezuelának az aranykészletét.
forrás: Morning Star