1984 karácsonya a bányák bezárása elleni kilenc hónapos sztrájk miatt potenciálisan kétségbeejtő időszak lehetett a bányászok családjai számára. Sok sztrájkoló bányászközösség számára azonban éppen az ellenkezője történt.
A francia kommunista vezetésű CGT szakszervezeti csoport 30 teherautóból álló konvojt küldött, amelyet önkéntes sofőrök vezettek, és amely élelmiszerekkel és játékokkal volt tele. A szakszervezet tagjai körében „játékgyűjtést” szerveztek, amelyre ezrek ajánlottak fel ajándékokat.
A konvoj Doverben érkezett meg, majd továbbhaladt a nehéz helyzetben lévő bányászközösségekhez Walesbe és Észak-Angliába.
Az országban több száz bányászokat támogató csoport megduplázta szolidaritási erőfeszítéseit — és a közvélemény nagylelkűen válaszolt.
Az eredmény az lett, hogy sok sztrájkoló bányász és családja életének legjobb karácsonyát élte át. Ezt a szolidaritást a mai napig emlegetik a korábbi szénbányászrégiókban.
Északkelet-Angliában Ian Lavery, aki ma a Blyth és Ashington választókerület munkáspárti képviselője, akkoriban 20 éves bányász volt a northumberlandi Ellington Collieryben. Szüleivel és testvéreivel élt együtt. Apja és két testvére is sztrájkoló bányász volt.
A Morning Star-nak így mesélt:
„Ez volt életem egyik legjobb időszaka.
1984 karácsonyán egy fillérünk sem volt — egyáltalán semmi pénzünk. De a bányászoknak és a munkásosztálybeli embereknek van egy tulajdonságuk: bármit megtesznek, hogy a gyerekeknek jó karácsonyuk legyen. Akármi is történik — még ha hét-nyolc hónapja sztrájkolnak is —, nem hagyják cserben a gyerekeket.
Fantasztikus volt látni, ahogy a kamionok megérkeztek Franciaországból. Minden sztrájkoló bányász gyerekének jutott egy játék karácsonyra. Komolyan mondom, kamion kamion után érkezett Franciaországból. Egészen hihetetlen volt. Aztán ott voltak a csirkék és pulykák is. Minden sztrájkoló bányász karácsonyi asztalán ott voltak. Egyszerűen csodálatos volt.
Minden faluban és közösségben karácsonyi bulikat tartottak.
Én a szüleimmel éltem. Sztrájkoltam, apám sztrájkolt, a három testvérem közül kettő sztrájkolt, és egy fillérünk sem volt. De saját készítésű söröket csináltunk. Halálos volt. Borzalmas, de halálos. Ez volt mindenünk, és átjártunk egymás házába, hogy igyuk.”
„Szívesen átélném mindezt újra. Azóta sok jó karácsonyom volt a feleségemmel, a családommal és a testvéreimmel, de ez kiemelkedik. Megmutatta, hogy nincs szükséged pénzre ahhoz, hogy barátságot és szolidaritást tapasztalj.”
A Lancashire-ben és Greater Manchesterben található északnyugati szénmezők bányászainak többsége beszüntette a sztrájkot, de még mindig több száz hűséges NUM-tag (Országos Bányászszakszervezet) volt, akik kitartottak, és még 1984 karácsonyán is sztrájkoltak.
Paul Kelly egyike volt ezeknek a sztrájkolóknak. Fiatal bányász volt a Greater Manchester-i Salfordban található Agecroft Collierynél.
„Terry Lewis, a helyi munkáspárti képviselő, nagy karácsonyi bulit szervezett a gyerekeknek, és ő játszotta a Mikulást” — mesélte Kelly. „Volt egy hatalmas vacsora.
Minden gyerek kapott ajándékot. Sok minden Franciaországból érkezett.”
Elmondta, hogy ahogy közeledett a karácsony, a Nemzeti Szénbányászati Tanács (NCB) cinikus kampányt indított, hogy „megvesztegesse” a sztrájkoló bányászokat, hogy térjenek vissza dolgozni. Az NCB pontosan tisztában volt azzal, hogy a karácsony érzelmi nyomást helyez a bányászokra, és a sztrájkot megtörni kívánó stratégiát széles körben támogatta a hivatalos média.
„Tudták, hogy itt a karácsony, és ott vannak a gyerekek” — mondta Kelly. „Pénzt lengettek az orrunk előtt, 1000 fontot és visszamenőleges fizetést, ha visszamegyünk. Ez egy totális támadás volt, hogy pont karácsony előtt visszacsábítsanak minket.”
De nem járt sikerrel. Kelly a sztrájk végéig kitartott, sőt, még néhány extra napig is, miután véget ért.
Miután az Agecroft Colliery 151 évnyi széntermelés után, 1991-ben bezárt, Kelly megalapította az Irwell Valley Mining Projectet, amelynek célja, hogy az új generációkat megismertesse a Lancashire-i szénmezőkkel és a bányászközösségek hagyományaival.
Könyvet is írt The Last Pit in the Valley (Az utolsó bánya a völgyben) címmel, amely az Agecroftban töltött munkáséletéről szól.
A dél-yorkshire-i Doncasterben Mick Lanaghan a Hatfield Collierynél sztrájkolt, amelyet a legmilitánsabb bányának tartottak a legmilitánsabb szénbányász körzetben. Akkor még a húszas évei elején járt.
„Sok család azt mondja, hogy 1984 karácsonya volt a legnehezebb. De sokan, ha nem többen, azt mondják, hogy az volt a legjobb” — mesélte.
„Gyerekeknek szerveztünk karácsonyi bulit a bányászjóléti központban, és más közösségekben is. Valami különleges volt. Valaki kitalálta, hogy minden gyerek kapjon bulifújót. Szilveszter estéjére még mindig csengtek a füleim. Totális káosz volt — de csodálatos káosz.”
A Hatfield bányászok iránti szolidaritást a bradfordi mérnökszakszervezet tagjai is kifejezték.
„Biztosították, hogy minden gyerek kapjon karácsonyi ajándékot” — mondta Lanaghan. „Sok támogatást kaptunk a hulli dokkmunkásoktól is. Egészen lélegzetelállító volt. Nem is értetted, mekkora támogatás van mögötted, amíg közeledett a karácsony, és beindult az egész. Már közeledett a karácsony, és mindenki azt kérdezgette, ‘Hogy fogjuk ezt megoldani?’ Ez volt a legemlékezetesebb karácsony.”
Chris Kitchen, az Országos Bányászszakszervezet főtitkára 18 éves bányász volt a yorkshire-i Castlefordban, a Wheldale Collierynél a sztrájk idején. Szüleivel és három iskolás testvérével élt együtt. Édesapja sztrájkoló bányász volt.
„Rengeteg dolgot kaptunk más szakszervezetektől, az ország minden tájáról. Főleg társasági karácsony volt, mindannyian együtt voltunk. Nem arról szólt, hogy hány ajándékot kaptál vagy milyen nagyok voltak, hanem arról, hogy együtt voltunk, és magunk teremtettünk szórakozást” — mondta.
„Minden gyerek felment a bányászjóléti központba. Valaki Mikulást játszott. A lehető legtöbbet hoztuk ki belőle, ahogy az egész sztrájk alatt is.”
„Nem emlékszem, hogy kaptunk volna pulykát” — tette hozzá. „Azt hiszem, egy csirkét kaptunk. Egyedülálló fiatal voltam, otthon laktam, így nem kaptam semmit.
Apám sztrájkolt, és két testvérem meg egy húgom járt iskolába.
Ez az a fajta karácsony, amit most is társítok ehhez az időszakhoz: nem az ajándékokról és a bulizásról szólt.”
Kent az egyik legkisebb szénmezővel rendelkezett Nagy-Britanniában. Mindössze öt bányája volt, szemben Yorkshire 56 bányájával.
Kentben a Bányászok Országos Szakszervezetét (NUM) kommunista vezetés irányította. A kentiek NUM-szervezete már az 1972-es és 1974-es korábbi bányászsztrájkok idején szoros szolidaritási kapcsolatokat alakított ki a Csatornán túl található Nord-Pas-de-Calais CGT szakszervezetével.
Az olyan országokból, mint Franciaország érkező nemzetközi támogatás lendületét helyi szinten is érezni lehetett. Nagy-Britanniában bányászokat támogató csoportok százai jöttek létre, közülük sokan egy-egy konkrét bányával kötöttek szoros kapcsolatot.
A dél-yorkshire-i Sheffield a szolidaritási tevékenységek központjává vált. A városban politikai pártok helyi szervezetei, szakszervezeti tagozatok, munkahelyi csoportok és a Nők a Bányák Bezárása Ellen mozgalom egy virágzó ága is bányászokat támogató csoportokat hoztak létre.
Brian Clark a sheffieldi Shardlow mérnöki gyárban dolgozott, ahol 2000 munkás gyártott autóipari főtengelyeket olyan cégek számára, mint a Rolls Royce, a Ford vagy a Vauxhall.
„A Shardlow igazán jól szervezett volt, zárt üzemi rendszerrel” — mesélte. „A Közös Üzemi Bizottság határozatot hozott arról, hogy mindenki adományozzon hetente körülbelül 50 pennyt.
Azon a karácsonyon felállítottunk egy karácsonyfát az üzemi kantinban, és megkértük az embereket, hogy hozzanak ajándékokat.”
A Sheffieldi Szakszervezeti Tanács (Sheffield TUC) a város szolidaritási tevékenységeinek központjában állt.
Kate Flannery, aki ma az Orgreave Igazságért és Igazságszolgáltatásért Kampány titkára, számos szinten részt vett a bányászok támogatásában. Többek között a Sheffield TUC delegáltjaként, a Nők a Bányák Bezárása Ellen sheffieldi szervezetével, valamint szociális munkásként a sheffieldi önkormányzat szociális szolgáltatásainál.
Édesapja, Martin Flannery, Sheffield munkáspárti parlamenti képviselője, elismert szocialista volt, aki feleségével, Blanche-sal együtt erőteljes támogatója volt a bányászoknak és családjaiknak.
„A Szakszervezeti Tanács minden egyes nap gyűjtött adományokat a városközpontban, Fargate-en, a sztrájk ideje alatt” — mesélte. „A karácsony előtti támogatás és szolidaritás az emberek részéről elképesztő volt. Az emberek hihetetlenül nagylelkűek voltak.
„Üzletek adományoztak élelmiszert. Az emberek nemcsak élelmiszert és játékokat, hanem pénzt is adományoztak.
„Apám kapcsolatban állt Arthur Scargill-lel, és megkérdezte, hogyan segíthetne karácsonykor. Arthur azt mondta: ‘Csatlakozz hozzánk a sztrájkőrségen.’ Így apám és anyám karácsony napját a sztrájkőrségen töltötte a Ferrybridge erőműnél Anne és Arthur Scargill társaságában.”
Sheffield városi tanácsa minden bányász számára, aki a város határain belül élt, karácsonyi élelmiszercsomagot finanszírozott.
Sheffield szolidaritási tevékenységeit tükrözték a Nagy-Britannia különböző közösségeiben működő támogató csoportok is.
Az a hatalmas nemzetközi és helyi szolidaritás, amelyet az 1984-es karácsonykor a bányászok iránt mutattak, nagyrészt figyelmen kívül maradt a brit hivatalos média részéről. Azonban Nagy-Britannia egykori szénbányász közösségeiben soha nem felejtik el.
Írta: Peter Lazenby
forrás: Morning Star