„Boldog új évet, vagy valami ilyesmi”… hát, sajnálom, de baszd meg!
Szocialistaként mindig is hittem abban, hogy a szocializmus és az optimizmus kéz a kézben járnak — el kell hinned, hogy holnap jobb lesz, mint ma. Ha nem hiszel ebben, akkor inkább húzd vissza a takarót a fejedre, és maradj az ágyban a hátralévő életedben. De ahogy belépünk 2025-be, az egész életemben meglévő optimista világnézetem, amely azt vallja, hogy egy jobb világ valóban lehetséges, most a legalacsonyabb szinten van. Istenem, most nagyon nehéz pozitívnak lenni: helyi, országos és nemzetközi szinten a politikai táj szélsőségesen borongós.
A helyi közösségeinkben a közszolgáltatásokat 40 évnyi szabadpiaci ortodoxia és másfél évtizednyi kegyetlen megszorítások, költségvetési lefaragások, központosítás, befagyasztott helyi adók és a helyi kormányzat depolitizálása kiüresítette. A szociális ellátás válságban van, a fiatalokkal foglalkozó munka szinte teljesen eltűnt, az utaink és járdáink veszélyes állapotban vannak, és minden egyes önkormányzati szolgáltatás rosszabb állapotban van, mint egy évtizede. Az iskolai osztálylétszámok növekedtek, az erőszak rekord szintre emelkedett, és a gyerekek több mint egyharmada rendszeresen hiányzik az iskolából.
Országos szinten az NHS várólistái rekordot döntöttek. A skót kormány 12 hetes kezelési garanciáját a Kereskedelmi Leírások Törvénye alá kellene vonni, mivel szándékosan félrevezeti a közvéleményt. Az ingatlanválság a fiatalokat kizsákmányoló bérbeadók, bankok és pénzügyi cégek karjaiba taszítja. A vasúti jegyáraink a világ legmagasabbjai között vannak. Drog-, alkohol- és mentális egészségügyi járványok sújtanak minket. A gyermekszegénység, éhezés és elidegenedés növekvő mértéke csökkenti a várható élettartamot, és nem tudjuk ellátni a növekvő börtönpopulációt. Micsoda szarság.
A Westminsterben a Munkáspárt választása, egy hatalmas munkás többséggel, új korszakot kellett volna hoznia a befektetések, a remény és a derűsebb kilátások terén. A minimálbér emelése, a vasúti közlekedés állami tulajdonba vétele és a megnövelt lakáscélszámok kezdeti ígéretes jeleket mutattak, de ezt hamar elnyelte a politikai katasztrófák sora — a kétgyermekes juttatáskorlátozás megszüntetésének elmaradása, az egyetemes téli üzemanyag-támogatás eltörlése (amelyet ne feledjük, azok a vad szemű „baloldaliak”, Gordon Brown és Tony Blair vezettek be), a npirtó izraeli kormány támogatása és a botrány a ruházatokkal, öltönyökkel és focival — mindez már a hajó elindulása előttmeglékelte a kormányt.
El tudod képzelni, milyen lett volna a média és a politika felháborodása, ha Jeremy Corbyn elsöprő győzelmet aratott volna, hogy aztán pár hónap alatt harmadik helyre kerüljön a pártja a közvélemény-kutatásokban?
És hogy még rosszabb legyen, úgy tűnik, egyik politikai párt sem tudja, hogyan küzdjön meg a Reform UK Párt növekvő erejével és ezzel az undorító kretén Nigel Farage-dzsal.
Nemzetközi szinten még lehangolóbb a helyzet, a veszélyes nárcisztikus visszatérése az amerikai Fehér Házba, Marine Le Pen pedig várakozik, miközben a francia kormány összeomlik. Eközben háborúk, konfliktusok, éhezés és/vagy politikai döntéshozatal hatalmas szenvedést okoz millióknak Palesztinában, Szíriában, Jemenben, Szudánban, Ukrajnában, Haitin, Afganisztánban, Libanonban és sok más országban.
Ilyen borongós háttér előtt a globális baloldalnak össze kell fogni és vissza kell támadnia. Itt van a kívánságlistám arról, hogy mire van szükségünk 2025-ben.
• A globális baloldal találkozója, hogy megvitassuk, hogyan reagáljunk a kapitalizmus válságára, és hogyan építhetünk egy valóban hiteles alternatívát a jelenlegi káoszra.
• Egy globális békekezdeményezés a békéért és igazságért, hogy nyomást gyakoroljunk a kormányokra a konfliktusok megszüntetésére.
• Egy nemzetközi békecsúcstalálkozó, hogy sürgős gyakorlati globális válaszokat dolgozzunk ki a háborús övezetekben élő emberek segítésére.
• Egy merész, radikális politikai napirend kifejlesztése, amely a munkásosztály közösségeinek tapasztalatain alapul.
• A brit szakszervezeteknek fel kell használniuk befolyásukat, hogy követeljék a Munkáspárttól, hogy tegyen a munkavállalókért.
• A parlamenti baloldalnak össze kell fogni, vezetést kell mutatnia és alternatívát kell építenie Starmer kudarcot valló napirendjével szemben.
• Az Egyesült Királyság és Skócia kormányainak törvénybe kell iktatniuk az étkezési jogot, hogy megakadályozzák, hogy bárki éhezzen.
• A közszolgáltatásainkat teljes mértékben finanszírozni kell egy új adóval, amely a rögzített vagyonra, például földre, ingatlanra és eszközökre vonatkozik.
• Véget kell vetni a helyi kormányzatok folyamatos támadásainak, és lehetőséget kell adni az önkormányzatoknak, hogy saját döntéseket hozzanak és pénzt gyűjtsenek a helyi szolgáltatások finanszírozására.
• Politikai vezetőknek világszerte elő kell mozdítaniuk a reményt, az egészséget, a boldogságot és a jólétet mint politikai célokat.
Ezzel a napirenddel elkezdhetjük újjáépíteni a társadalmunkat és egy olyan globális közösséget, amely békés együttélésben él. Talán mégsem veszítettem el az optimizmusomat.
Írta: Neil Findlay egy volt munkáspárti önkormányzati képviselő és skót parlamenti képviselő, a Unity Consulting Scotland alapító igazgatója
forrás: Morning Star