Egy csoport ember ül asztalok körül a londoni Hackney-ben található Szent András templomban szerdai esténként. Nem a himnuszok miatt vannak itt. A ételosztóra várnak, hogy kinyisson.
Ez egyre gyakoribb kép – és Keir Starmer csak rontani fog a helyzeten.
Az élelmiszerbankokat igénybe vevők száma az elmúlt öt évben 50%-kal nőtt. Londonban ez a szám megduplázódott – 123%-os növekedést mutat. Ezt a Trussell Trust jelentése tárja fel, amely az ország legnagyobb ételosztó-hálózatát üzemelteti.

Angelo, az építőmunkás másfél évig hajléktalan volt, most menedékházban él. „Évek óta járok ételosztóba, mert időnként nincs munkám” – mondta a Socialist Worker-nek.
„Szeretnék teljes állásban dolgozni, de nem találok stabil munkát. Néha hónapokig nem sikerül elhelyezkednem. Egyedül vagyok, és ez tart életben.”
Angelo próbál félretenni, hogy magánszállást tudjon bérelni. „De a kormány nem ad lehetőséget, hogy megtakarítsak a lakhatásra. Amint elkezdek keresni, azonnal megvonják a támogatást” – magyarázta.
A Trussell Trust 2024 áprilisától 2025 márciusáig több mint 455 000 vésztáplálék-csomagot osztott ki Londonban. Az egész országra vetítve ez a szám közel három millió.
A Trussell Trust felmérése szerint az ételosztókat igénybe vevők 75%-a maga is fogyatékkal él, vagy egy ilyen személlyel él egy háztartásban.
Simon 61 éves, és egészségügyi problémák miatt hosszú ideje munkanélküli. „Aggódom amiatt, amit a kormány a Személyi Függetlenségi Juttatás (Pip) és a munkába való visszatérés kapcsán mond” – nyilatkozta a Socialist Worker-nek. „Nem tudok dolgozni – és egyszerűen csak szegény vagyok.”
Simon szerint a kormány „egyik kezével ad, a másikkal elvesz”. „A rezsi, gáz, villany számlák havi több száz fontba kerülnek. A vízdíjam félarányú a betegségem miatt, így is havi 93 font – képzeljétek el, mennyi lenne teljes áron” – tette hozzá.
„Azt hittem, Starmer államosítani fogja az energiaellátást. Ehelyett a fogyatékkal élőket támadja, megvonja a téli pótlékot, a nyugdíjasokra megy rá. Miért nem gondolnak az emberekre? A 22 milliárd fontos költségvetési hiányt emlegetik, de a politikusok mind korruptak. A gazdagok kapnak pénzt, a szegények meg egyre szegényebbek lesznek.”
„A jóléti rendszer nem erre való. Szándékosan nehézzé teszik.”
James a hackney-i ételosztót „életmentőnek” nevezte, és gyakran jár oda. „Pip-re vagyok jogosult, de az nem elég” – mondta a Socialist Worker-nek.
James súlyos mentális problémákkal küzd, és a gyógyszerei miatt nem tud dolgozni. Szerinte a Munkáspárt még nehezebbé teszi a Pip igénylését, „hogy az emberek ne is próbálkozzanak”.
Ha a kormány megtagadja a Pip-et, a döntés ellen fellebbezni lehet, de ez lassú folyamat.
„Nem akarok bíróságra járni a Pip-ért. Az azt jelentené, hogy hat hónapig nem lenne pénzem. Nem tudnám fizetni a kocsi biztosítást, a bérleti díjat, a mobiltelefon-számlát” – magyarázta.
A Trussell Trust közölte, hogy az országos ételosztók küszködnek a helyi igények kielégítésével.
A Felix Project nevű ételosztó alapítvány szerint Londonban az ételosztók kétharmada számol a kereslet növekedésével a következő évben.
Körülbelül 21% szerint jelentős lesz a növekedés. Az ételosztók 85%-a jelzett több igénybevételt az előző évhez képest. Majdnem fele arról számolt be, hogy egyre többen fordulnak hozzájuk először.
Az ételosztók 40%-a attól tart, hogy nem lesz kapacitásuk a növekvő igények kiszolgálására.
Az ételosztó egyik önkéntese elmondta, hogy munkája során „rájött, milyen juttatások léteznek”. „Felnyílt a szemem, ahogy a kormány csökkenti a támogatásokat. Egyre többen járnak ide” – mondta a Socialist Worker-nek.
„A jóléti rendszer nem erre való. Szándékosan nehézzé teszik. A fellebbezési folyamat hosszú. Egy fogyatékkal élőnek pedig még nehezebb.”
Az önkéntes szerint a kormánynak meg kellene adóztatni a legfelső 1%-ot, és a bevételt a közösségekbe kellene fektetni. „Egyértelmű, hogy ez a kormány nem gondoskodik az emberekről” – tette hozzá.
James úgy véli, a kormány „csak magára gondol”. „Nem olyan háttérből jönnek, mint mi. Nem tudják, milyen a mi helyzetünk. Gazdag családból származnak” – érvelt.
„Miért fizetnek kevesebbet a gazdagok, a szegények meg többet? Azt akarom, hogy a kormány segítsen azoknak, akiknek szükségük van rá.”
A Munkáspárt a választási programjában azt ígérte, hogy megszünteti a vésztáplálék iránti igényt. A valóságban viszont csak súlyosbítja a munkásosztályt sújtó társadalmi válságot.
forrás: Socialist Worker