Az Egyesült Államokban évente 20 ezer gyilkosság történik, azaz naponta több mint 50.
Az amerikai jobboldal számára viszont kultúrharcos topikká vált egy 23 éves ukrán menekült lány meggyilkolása, amit ráadásul kamera is rögzített. Még szebb volt számukra – és persze a legfőbb faktor -, hogy az elkövető színesbőrű.
Az amerikai jobboldal egyöntetűen kezdett bezzegezni, még Elon Musk is nyafizott, hogy a rendőrök által meggyilkolt George Floyd többször szerepelt a médiában, mint Irina Zarucka neve. (Persze, hiszen Floyd egy rendszerszintű rasszizmus miatt halt meg, sok más társával együtt, a Zarucka eset meg kirívó kivétel.)
A bűnbakkeresés kiterjedt a színesbőrűekre és a liberális médiára, amely állítólag nem foglalkozott az üggyel, pedig de. Még Magyarországon is. A megmondóemberek még a megölt lány mellett utazó, sokkos állapotba került embereket is kárhoztatták, mondván: „senki nem segített neki”. Ember legyen a talpán, aki épp egy többször nyakon szúrt lányhoz fog rohanni, miközben a tettes még fél méterrel mellette áll egy késsel.
Az amerikai és párhuzamosan vele a magyar szélsőjobboldal / jobboldal is kultúrharcba kezdett és bűnbakokat keresett. Egyetlen bűnöst nem lelt meg azonban: saját magát.
A tettes elfogása után kiderült, hogy az illető hajléktalan és mentálisan beteg! Tehát a tettes nem egy közönséges bűnöző, vagy egyszerűen démonian gonosz elkövető volt, hanem pszichopata és hajléktalan. A gyilkosságról készült felvételen is látszik, hogy a tragédiához semmi nem vezet. A tettes csak feláll, és az előtte utazó lány torkába szúr, szavak, okok és minden előjel nélkül. Ilyet csak megbomlott elméjű elkövető csinál. És ki is derült, hogy az illető a kapitalizmus áldozata, akit a hatóságoknak szigorú gyógykezelés alatt kellett volna tartaniuk, de inkább hagyták kóborolni az utcán. (Nem mellesleg a wikipedia angol szócikkében a „hajléktalanság és mentális betegség” szerepel az elkövetőnél, de a jobbosok által szerkesztett magyar „wikipedián”, ezt a számukra kényelmetlen információt egyszerűen törölték az amúgy majdnem szó szerinti szócikkfordításból.)
Tehát adott egy milliárdosok ülepét fényesre nyaló amerikai jobboldal, amely amiatt hisztizik, hogy a milliárdosaik profitrátája miatt tönkrevágott állami egészségügyi rendszerük képtelen volt kezelni egy mentálisan súlyosan beteg embert, inkább utcára tették, ahol minden ok nélkül brutálisan megölt egy fiatal lányt, aki egy olyan proxyháború elől menekült Amerikába, amelynek kitörésében Amerika keze is mélyen benne volt. Majd faji kérdést kreáltak a dologból és hisztiztek, hogy a liberális média nem ül fel a provokációiknak, miközben aznap több mint 50 másik amerikai is erőszakos halált halt valahol az országban.
Aztán személyesen jött Donald Trump, elvégre neki is népszerűséget kell csiholnia az ügyből. Persze ő – oktondi módon – őrültnek és elmebetegnek nyilvánította az elkövetőt, amivel kvázi egy demokratikusan működő jogállamban felmentette nem beszámíthatóságra hivatkozva – persze nem ez volt a célja. Egyáltalán hogy veszi az Egyesült Államok elnöke, hogy egy általa sosem vizsgált egyénről pszichiátriai diagnózist mondjon nyilvánosság előtt??? Esetleg ez szakértő feladata lenne. A legszebb, hogy az ügy kapcsán a chicagói bűnözést ostorozta, ahova nemrég rendelte be a nemzeti gárdát megszállni a várost. A gyilkosság persze teljesen máshol történt, az észak-karolinai Charlotte városában.
Aztán jöttek az internetes mémek, amelyek feltették a kérdést? Mi lenne már, ha az elkövető fehér lett volna, az áldozat pedig fekete… már leégett volna a város. Szerencsére a megosztót sokan helyretették, hogy ez a forgatókönyv is rengetegszer lejátszódott már Amerikában a rabszolgaság kezdete óta egészen napjainkig.
A kultúrkampf lételeme a gazdasági válságban, szociális nyomorban és lecsúszásban vergődő Trump-rezsimnek, amelynek jól jött ez a gyilkosság, ahogy a Charlie Kirk elleni merénylet is. Ne legyenek illúzióink, az ilyen gyilkosságoknak a jobboldal csak örül, majd letolja a hatalmi ambícióból előadott műfelháborodást.
Irina augusztusi meggyilkolása óta statisztikailag már további 1300 embert öltek meg az USA-ban. Velük persze nem törődik senki.