A világ szüntelen háborúk és összetett válságok korszakát éli, a szudáni pusztító polgárháborútól és a Kongói Demokratikus Köztársaságbeli erőszakon át egészen a Palesztinában zajló népirtásáig.
A háborúk megállításának követelése soha nem volt sürgetőbb. És mindezek látható csataterei mellett egy még tartósabb és alattomosabb konfliktus is folyamatosan zajlik: a kubai nép és forradalma ellen folytatott hibrid háború és gazdasági blokád.
Ennek volt a középpontjában egy nemrégiben megrendezett globális webinárium, amely pánafrikai és internacionalista szolidaritás zászlaja alatt összehozta a progresszív hangokat, hogy tanulmányozzák Kuba antiimperialista harcának tanulságait. Az október 15-én megrendezett ülést Mbali Gwenda, a Pan Africanism Today képviselője vezette, aki a beszélgetést egy tágabb történelmi és erkölcsi keretbe helyezte, megemlékezve Thomas Sankara (akit ugyanezen a napon, 1987-ben öltek meg) és az nemrég elhunyt Assata Shakur forradalmi szelleméről, akinek élete következetesen a megingathatatlan ellenállás szimbóluma volt az elnyomással szemben.
„A kubai forradalom és népe ellen folytatott hibrid háború és blokád kérdésével foglalkozunk” – mondta Gwenda. „Egy forradalommal, amely a mai napig minden elnyomott nép számára inspirációforrás volt.”
A fő előadást Manolo De Los Santos, a The People’s Forum ügyvezető igazgatója és a Tricontinental: Institute for Social Research kutatója tartotta, aki Kuba ellenállását nem csodaként, hanem egy évszázados népi harc, szerveződés és tudatosság folyamatának eredményeként mutatta be.
A forradalom hosszú íve
De Los Santos azzal kezdte, hogy Kuba forradalmát nem csupán az 1953-1959 közötti eseményekre korlátozta, amikor Fidel Castro, Che Guevara és mások gerillaharcot vívtak a Batista-diktatúra ellen. Emlékeztette a hallgatóságot, hogy a forradalmak nem egyszeri események, hanem folyamatok, az ellenállás kollektív útjai, amelyek generációkon át nyúlnak.
Kuba forradalmának gyökerei – érvelte – évszázados gyarmati uralommal és a rabszolgasággal szembeni ellenállásig nyúlnak vissza, amikor a sziget még a Spanyol Birodalom gyarmata volt. A latin-amerikai függetlenségi mozgalmak többségétől eltérően a kubai forradalmárok megértették, hogy a valódi szabadság három összefüggő kérdés megválaszolását igényli:
-
Lehetne Kuba igazán független, ha rabszolgatartó társadalom maradna?
-
Lehetne szabad, ha továbbra is a kapitalizmus kizsákmányoló rendszere alatt élne?
-
Gyakorolhatná a szuverenitást, miközben birodalmi hatalmak uralják, először Spanyolország, majd az Egyesült Államok?
Ezek a kérdésék alakították a kubai hazafiak generációinak tudatosságát, amely a szocialista forradalom 1959-es győzelmében csúcsosodott ki. De amint magyarázta, a forradalom kitartása három alapvető pilléren nyugszik: a szervezettségen, az egységen és az internacionalizmuson.
A szervezettség: az ellenállás alapköve
A szervezettség – hangsúlyozta De Los Santos – a kubai nép legnagyobb fegyvere volt a birodalmi agresszióval szemben. A korai függetlenségi háborúktól kezdve Fidel Castro július 26-ának mozgalmáig a kubaiak mindig is értették, hogy csak egy fegyelmezett, szervezett nép állhat szembe egy végtelen erőforrással rendelkező birodalommal.
Ez a szervező szellem 1959 után is fennmaradt, tömegdemokratikus struktúrák létrehozásával, amelyek egyesítik a munkásokat, nőket, parasztokat, diákokat és fiatalokat. A Kubai Nők Szövetsége például milliókat mozgósít a nemi egyenlőség és a forradalmi eszmék védelmében, míg a diák- és parasztszervezetek továbbra is létfontosságú terei a politikai nevelésnek és a kollektív problémamegoldásnak.
Még a mai, extrém hiányok (például üzemanyaghiány a szemétszállításhoz) közepette is a kubai közösségek nem a kétségbeeséssel, hanem a kollektív kezdeményezéssel reagálnak, ami forradalmi szervezettségük és társadalmi tudatosságuk tükre.
Az egység a második nélkülözhetetlen tanulság
Az egység – folytatta – volt a második nélkülözhetetlen tanulság Kubából. Valahányszor a nép megoszlott, a birodalom került felülkerekedésre; valahányszor együtt álltak, győztek. Ez az egység átívelt az osztály-, faji és regionális megosztottságokon, lebontva a rabszolgaság és a rasszizmus örökségét, amelyet az imperializmus rákényszerített.
A kubai forradalom egységét nem csupán az ideológia, hanem a gyakorlat forgalmazta, egy új társadalom építésében való kollektív részvétel révén. Manolo szavaival élve: „a kubai nép legfontosabb védelme”.
Az internacionalizmus: a forradalom lelke
Ha a szervezettség a test, az egység a pajzs, akkor az internacionalizmus a kubai forradalom lelke.
Fidel Castro egyik mondatát idézve a New York-i kutató emlékeztette a résztvevőket: „Az a nép, amely nem hajlandó harcolni mások szabadságáért, soha nem lesz képes teljes mértékben harcolni a saját szabadságáért.”
Ez az elv vezette Kubát arra, hogy több tízezer fiát és lányát küldte harcolni a felszabadítási mozgalmak oldalán Angolába, Namíbiába és Dél-Afrikába, közvetlenül hozzájárulva az apartheid bukásához. Amint megjegyezte: „Kubának nincs szüksége aranyra vagy ásványi anyagokra Afrikából, tudja, hogy szabadsága összefonódik az afrikai kontinens népeinek szabadságával.”
Még ma is, több mint 24 000 kubai orvos dolgozik külföldön, sokan Afrikában, folytatva ezzel a szolidaritás örökségét. Az USA a torzítások kampánya keretében ma már „emberkereskedelem” vádjával illeti Kubát eme humanitárius cselekedetéért.
Egy hibrid háború boncolása
Az Egyesült Államok háborúja Kubával szokatlan eszközökkel folyt. Ez egy hibrid háború, amely gazdasági blokád, pénzügyi megfojtás, média-dezinformáció és titkos szabotázs kombinációja.
A több mint 65 éve tartó blokád óriási emberi és gazdasági károkat okozott. Csak 2024-ben 7,5 milliárd dollárba került Kubának, pénzbe, amellyel élelmiszert, gyógyszert vagy olajat vásárolhatott volna 11 millió polgára számára.
Az USA a globális pénzügyi rendszerek feletti ellenőrzését arra használja, hogy bármely országot vagy intézményt megbüntet, amely Kubával kereskedik. Az afrikai vagy latin-amerikai bankokat egyszerűen azért szankcionálják, mert kubai tranzakciókat bonyolítanak le. A blokád hatótávolsága a globális kereskedelem minden sarkába kinyúlik, célzottan Kuba elszigetelésére és a mindennapi élet elviselhetetlenné tételére a nép számára.
A háború az eszmék terén is folyik. Az USA által finanszírozott médiakampányok hamis narratívákat terjesztenek elnyomásról és szegénységről Kubában, miközben letörlik az ország egészségügyi, oktatási és szolidaritási eredményeit.
Szocializmus és túlélés
Arra a kérdésre, hogy Kuba hogyan tudott túlélni több mint hat évtizednyi blokádot, Manolo válasza egyértelmű volt: mert Kubában szocialista forradalom történt.
A szocializmus – mondta – lehetővé tette Kubának, hogy olyan rendszert hozzon létre, ahol a nép szükségletei kerülnek a profit elé. A kapitalista társadalmakban, amikor válság üt ki, a gazdagok túlélik, a szegények éheznek. Kubában az élelmiszer, az egészségügy és az oktatás egyenlően oszlik meg, még hiány idején is. Ez a társadalmi szerveződés átalakítja az ostromlott gazdaságot ellenállóképes közösséggé.
Ez a különbség – magyarázta – az, ami Kubát egyedivé teszi az USA agressziójával szembesülő nemzetek között. Ez az is, ami a neoliberalizmus és birodalmi uralom alternatíváit kereső globális mozgalmakat inspirálja.
Kuba, Sankara és az ellenállás szelleme
Az ülés Thomas Sankara tiszteletére is emlékezett, szimbolikus hidat verve az afrikai és a latin-amerikai forradalmi hagyományok között. Mindkettő megtestesítette a függetlenség, a méltóság és az internacionalista szolidaritás elkötelezettségét.
Sankara önmeghatározásról alkotott látomása mélyen együtt rezgett a kubai tapasztalattal. 1987. október 15-én történt meggyilkolása fordulópontot jelentett az afrikai politikában, ám eszméi továbbra is inspirálják a mozgalmakat a kontinensen, ahogyan Kuba továbbra is élő bizonyítéka annak, hogy egy másik világ lehetséges.
Felhívás a globális szolidaritásra
Befejezésül Manolo egy egyértelmű felhívást intézett: a kubai nép legyőzi a blokádot, de ezt nem teheti meg és nem is kell egyedül megtennie. Túlélésük mindannyiunk szolidaritásától függ, akik hiszünk az igazságosságban, a szuverenitásban és az egyenlőségben.
Kuba kitartása nem csupán egy kubai történet; tanulság minden olyan nép számára, amely ellenáll a birodalmi uralomnak. Ahogy a világ újbóli militarizálódással és gazdasági háborúskodással néz szembe, a szervezettség, egység és internacionalizmus szelleme ma is épp olyan létfontosságú.
„Amikor kiállnak a palesztinok mellett, amikor kiállnak a kongóiak mellett, amikor kiállnak az afrikai kontinens népei mellett” – zárta Manolo – „akkor ők is feltörik a blokádot.”
forrás: Peoples Dispatch