Amíg Kína az egészségügybe, oktatásba, tudományba, lakhatásba és közlekedésbe fektet, az USA fegyverekbe és egy halálos katonai erő fenntartásába, amely képes az egész világ elpusztítására.
Történelmi fordulópontot élünk meg. Olyan válságot, amely túlmutat a gazdasági szinten. Igazi civilizációs válsággal nézünk szembe. Az USA, mint birodalmi hatalom, egyre inkább a hanyatlását mutatja, és ebben a hanyatlásban irracionálisan cselekszik, veszélyeztetve az egész emberiséget. Nem csupán az a tény, hogy van egy “kaotikus” és erőszakos elnökük, egy rasszista és nőgyűlölő szexuális ragadozó; Trump nem rendkívüli eset. Ő csupán extrém és furcsa megnyilvánulása annak, amilyen az USA volt a megalapítása óta.
Az Egyesült Államokat fehér rabszolgatartó földbirtokosok alapították, akik meg voltak győződve saját faji felsőbbrendűségükről és kiválóságukról, valamint mélyen hittek abban, hogy elrendeltetettek a világ uralmára (Manifest Destiny). A 2025. novemberében közzétett legutóbbi Nemzetbiztonsági Stratégia közvetlenül ezt az felsőbbrendűségi igényt mutatja, ami Trump esetében patológiás jelleget ölt.
1776, azaz a függetlenségük éve és 2019 között az USA 392 katonai beavatkozást hajtott végre, amelyek felére 1950 után került sor, 25%-a pedig a hidegháború vége után történt. Az tény, hogy az első 250 évben az USA csak 17 évig nem vett részt háborúban. Alapítása óta mindig is birodalmi ambíciókkal bírt, ami igazi hatalommá tette az antifasiszta világháború után (az úgynevezett második világháború az eurócentrikus történetírás szerint). Birodalmi pályafutása az idők során fejlődött, és ma egy olyan pillanatban találjuk magunkat, amikor hatalma és társadalma a hanyatlás jeleit mutatja, és új erők – amelyek képesek kihívni ezt a hatalmat – jelentek meg világszerte. Ennek ellenére (vagy talán éppen ezért) cselekedetei egyre veszélyesebbé és fenyegetőbbé váltak.
Az egyik ilyen erő kétségtelenül a Kínai Népköztársaság, amelyet a NATO 2022-es madridi csúcstalálkozóján az “érdekek, biztonság és értékek” fenyegetéseként jelöltek meg, amit a NATO képvisel.
A nyilatkozat merészen állítja, hogy Kína alá akarja ásni a “szabályokon alapuló nemzetközi rendet”. Más szóval azt mondja, hogy Kína kihívja azt a nemzetközi rendet, amely a NATO szabályain alapul.
Kína államisága i.e. 221-ben Csin császár uralkodása alatt konszolidálódott, aki két évszázadnyi ún. “Háborús Államok korszakát” követően központosította az államot. Uralkodása alatt Csin profi hadseregeket fejlesztett, megszervezte az adóbeszedést, jogkódexeket írtatott, hosszú távú kereskedelmi eszközöket talált fel és stabilizálta a mandarinhivatalt. Mondhatjuk, hogy ebben az időszakban – több mint 1500 évvel a latin-germán Európa előtt – Kína már túllépett a feudalizmuson. Ekkorra Kína már kifejlesztett egy politikai gondolkodást és filozófiát (a “Száz Iskola Kora”), amely a következő 30 évszázadban alapvetően meghatározta a normatív és etikai cselekvést Kínában.
A klasszikus kínai filozófiában a politikai bölcsesség azon alapul, hogy tudjuk, hogyan kell várni, hogy a “helyzet” “lehetőséggé” válhasson. Ez a várakozás azonban nem passzív. Magában foglalja a “helyzet potenciáljának” megfigyelését, és a felkészülést arra, hogy kísérjük az átalakulást (a Tao útját) a lehetőség felé. Európai nézőpontból Machiavelli két évezreddel később azt mondta, hogy a lehetőség a szerencséből (fortuna) adódik, és a vezető ügyessége az, hogy tudja, mikor használja ki a lehetőséget. A kínai filozófiában a szerencséből adódó lehetőség nem tartós. Múlandó. Fel kell készülni rá. A vezetőnek ezért nem az ellenkező erőkkel kell harcolnia, hanem tudnia kell, hogyan használja azokat előnyére anélkül, hogy megtagadná őket.
Ez elvezet minket Hszi Csin-ping szavaihoz a Kínai Kommunista Párt százéves évfordulóján. Szavai szerint az elnök a párt alapításától kezdve a felszabadító harcokon, a Hosszú Menetelésen, a nacionalisták legyőzésén, a forradalom diadalán, a Kulturális Forradalmon, a 1978-as reformokon át a jelen napig vezet minket. Egy történelmi utazás, amely felfedi az utat (Tao), egy utazás, amely során a “helyzet” lehetőséggé alakítását előkészítették.
Konkrétan ez a lehetőség azt jelentette, hogy felszámolták a kritikus vagy extrém szegénységet, amit 2021-ben hivatalosan is bejelentettek. Kína 850 millió embert emelt ki az extrém szegénységből. Ez az eredmény a világ extrém szegénységének 70%-os csökkenéséhez vezetett. Kína olyan gazdasági fejlődést ért el, amely páratlan az emberiség történetében. Az GDP, a várható élettartam, a teljes fogyasztás és a háztartásonkénti fogyasztás növekedése példa nélküli. 1978-ban a világ népességének csupán 1%-a élt olyan országokban, amelyek GDP-je alacsonyabb volt, mint Kínáé. 2012-re ez az arány 51%-ra nőtt. Ezek az adatok John Ross tanulmányában, China’s Great Road című könyvében is megtalálhatók, amelyet az 1804 Books adott ki. Mindez nemcsak a kínai nép számára jelent pozitív hatásokat, hanem megerősíti azt a víziót is, amelyet Hszi Csin-ping “közös jövő közösségének” nevez. Ez globális szinten is pozitív hatásokat jelent.
Látható, hogy a Kína által a NATO-nak – és különösen az USA-nak – jelentett kihívás túlmutat a makrogazdasági mutatókon vagy a kereskedelmi előnyökön.
Ez egy civilizációs kihívás. Egy más világkép. Míg Hszi Csin-ping a közös jövő közösségéről beszél, az USA Trump-kormányzatának Nemzetbiztonsági Stratégiája az országot a legerősebb, leggazdagabb, legnagyobb hatalmú és legsikeresebb nemzetté kívánja tenni a világon. Míg Kína a helyzetet lehetőséggé alakítja, az Egyesült Államok impulzívan cselekszik, abban reménykedve, hogy a szerencse ad majd lehetőséget. Ezért fektet Kína az egészségügybe, oktatásba, tudományba, lakhatásba és közlekedésbe, míg az USA fegyverekbe és egy halálos katonai erő fenntartásába, amely képes az egész világ elpusztítására. Ez teszi az USA-t az emberiség valódi fenyegetésévé. Egy olyan országgá, amely felsőbbrendűséget hirdet, babonás, halálkultúrát támogat és erős hadsereggel rendelkezik. Egy birodalom, amely hanyatlásának tanúi vagyunk, amelynek vége kezd körvonalazódni, de amely harc közben hal. Ma, minden eddiginél fontosabb az antiimperializmus, és ez kell, hogy legyen a népek küzdelmeinek közös alapja. A harc ma antiimperialista. A békéért, az életért, az emberiségért.
Írta: Guillermo R. Barreto venezuelai nyugdíjas egyetemi tanár a Simón Bolívar Egyetemen (Venezuela). PhD fokozattal rendelkezik (Oxfordi Egyetem). Tudományos és Technológiai Helyettes Miniszterként, a Tudományos és Technológiai Nemzeti Alap elnökeként, valamint az Ökoszocializmus és Víz Minisztere (Venezuelai Bolivári Köztársaság) pozícióban szolgált. Jelenleg kutató a Tricontinental Institute for Social Research-nél, és vendégkutató a Center for the Study of Social Transformations-IVIC-nél.
A cikket a Globetrotter készítette.