Nehéz eldönteni, hogyan ünnepeljük a Nemzetközi Nőnapot, amikor a világ egyik legnagyobb gazdasági és katonai hatalma demokratikus úton egy olyan férfiakból álló klikk kezébe került, akik büszkék azzal, hogy erőszakot alkalmaztak nők és lányok ellen.
Donald Trump maga az első olyan amerikai elnök, akit bíróság előtt szexuális bűncselekményekért elítéltek, és mellette a világ leggazdagabb embere egyaránt próbálja összeegyeztetni, hogy 14 gyermek apja, miközben nők és feketék számára bezárja a munkahelyeket és az egészségügyi ellátást az Egyesült Államokban és külföldön.
Nehéz megjósolni, mi lesz a Fehér Ház következő lépése – végrehajtási rendelet, amely tiltja az abortuszt? Vagy talán egy buli, amelyen ünnepelik Andrew Tate, a nőkereskedő és nőgyűlölő tékozló fiú hazatértét. Az egyetlen pozitívum ebben a helyzetben talán az, hogy meghalt az a fárasztó érv, miszerint a szexuális zaklatással kapcsolatos vádak tönkreteszik a férfiak életét.
Ez nem azt jelenti, hogy az amerikai és a brit politikai és társadalmi életet összemosnánk – nekünk is bőven van saját nyomorúságunk. A szegénység továbbra is nemi alapon megoszló jelenség, és a legutóbbi inflációs növekedés a nőket érintette a legkeményebben. Amikor a gazdaság nehézségekbe ütközik, a nők, mint demográfiai csoport, még rosszabb anyagi helyzetbe kerül, és munkája, lakhatása még bizonytalanabbá válik. A fogyatékkal élő nők, a rasszizmus által sújtott nők és azok, akik gondozási felelősséggel rendelkeznek, a legkeményebben érintettek, és kevesebb anyagi rugalmassággal rendelkeznek ahhoz, hogy ételt, meleget és lakhatást biztosítsanak maguknak.
A jelenlegi PwC-becslések alapján a nemek közötti bérkülönbségnek legalább három évtizedre van szüksége ahhoz, hogy megszűnjön Nagy-Britanniában, és a Maternity Action szerint a várandós vagy újszülött anyák kevesebb mint 15 százaléka kap szakmai anyasági támogatást a munkaadóitól, a többség csak az alapösszeget kapja, ami a nemzeti minimálbér felét teszi ki.
A gondozás terén történő befektetések hiánya, a munkahelyi diszkrimináció és a szexuális zaklatás elleni lassú fellépés továbbra is akadályokat jelent a nők számára a munkahelyen. A közszolgáltatások pusztító visszaszorulása és a kafkai társadalombiztosítási logika lehetetlenné teszi sok nő számára, hogy munkában maradjon.
Valóban, Nagy-Britannia teljesítménye a nemek közötti egyenlőség terén a munkahelyeken elérte az elmúlt évtizedben nem látott mélypontot – Nagy-Britannia csekély számú női teljes munkaidős foglalkoztatottsága miatt a 33 OECD-rangsorban a 27. helyen áll, és jelentősen az OECD-átlag alatt van.
Míg a nő számára a legveszélyesebb hely továbbra is a saját otthona, és a legvalószínűbb, hogy a partnere vagy férfi rokonai bántják, nem csoda, hogy a nők inkább otthon, mint munkahelyen találják magukat. Ha a munkahely a nők számára bizonytalanságot, egyenlőtlen és alacsony béreket, valamint szülők és gondozók iránt ellenséges és szexuális zaklatással teli nőgyűlölő kultúrát jelent, akkor érthető, hogy a férfi partner anyagi függősége fejében a háztartási munka választása kiszámíthatóbb és megnyugtatóbb lehetőségnek tűnhet.
A nyugati nők munkahelyi világának csalódásai teremtették meg a terepet az olyan ambiciózus „hagyományos feleség” szerepeknek, amelyeket az amerikai keresztény fundamentalisták játszanak el a közösségi médiában, és amelyek látszólag a legegyszerűbb módjai annak, hogy a nők profitáljanak a rendkívül egyenlőtlen gazdasági környezetből, amelyben elvárható, hogy élünk.
Ebben a helyzetben miért is kellene foglalkoznunk a Nemzetközi Nőnappal? Mert bár Nagy-Britannia, Európa és az Egyesült Államok helyzete hihetetlenül sivár, mi, nyugatiak, továbbra is szolidaritásunkkal tartozunk a világon több millió nőnek és lánynak, akik a népirtás, a háborús bűncselekmények során elkövetett szexuális erőszak, valamint a szabadság, az otthon, a szerettek, az oktatás és az egészségügy elvesztésének valós és közvetlen kilátásaival élnek.
A globális déli régióban élő nőknek nincs lehetőségük feladni. A Morning Star Női Olvasók és Támogatók csoportja a múlt hónapban összegyűlt, hogy meghallgassa a palesztin és szudáni nők küzdelmeit és ellenállását, akik rendkívüli nehézségek között hatékonyan szervezkednek és építkeznek.
Míg a tavaly a Londonban és Edinburghban bemutatott fantasztikus Women in Revolt kiállítás felkeltette a múltbeli győzelmek nosztalgikus örömét, évtizedekre vagyunk a Nők Felszabadításának aranykorától.
2025-ben Európa-szerte minden lépésnél nők által vezetett szélsőjobboldali mozgalmakkal találkozunk – Giorgia Meloni (Fratelli d’Italia), Alice Weidel (Alternative für Deutschland) és Marine Le Pen (Rassemblement National). A nők és lányok védelmét szélsőséges társadalmi konzervatívok indokolják a rasszista, idegengyűlölő és homofób erőszak sorozatával. Az, hogy valaki nő, nem teszi feministává – ezek a nők a szélsőjobb fő propagandistái, és ezek után több ezer nőt toboroznak be a szélsőjobboldali mozgalmakba.
A három nácija
Ennek hatása rendkívül káros – világosan láthatjuk a feminizmus és a női jogok nyelvének fegyveresítése és a globális déli régióban élő nők által elszenvedett gyilkosságok, szexuális erőszak és szenvedés katasztrofális mértéke közötti közvetlen kapcsolatot.
A nyugati feministáknak tanulniuk kell, és gyorsan kell tanulniuk. Ebben a hónapban a Penguin Modern Classics újra kiadta Andrea Dworkin rég nem nyomtatott 1983-as Right Wing Women című könyvét, amely élesen bemutatja a nők együttműködését a reproduktív erőszakban és az antifeminizmusban. Sophie Lewis, Lois Shearing és Sian Norris újabb könyvei riasztó sürgetéssel mutatják be, hogyan keresztezik egymást a nemek és a fasiszta politika kérdései, és hogyan hívják fel a nyugati nőket a patriarchális elnyomásban való együttműködésre.
Azok közülünk, akik még mindig eléggé idealisták ahhoz, hogy ragaszkodjanak a feminizmus felszabadító erejéhez, komolyan meg kell vizsgálniuk a körülöttünk záruló falakat, és komolyan meg kell fontolniuk a prioritásainkat, taktikánkat és szövetségeinket a jövőben. Érdemes lenne megvizsgálnunk a saját hatalomhoz való viszonyunkat, az erőforrásokhoz való hozzáférésünket és az erőszak és kizsákmányolás elkövetésére vagy megengedésére való hajlandóságunkat. Itt az ideje, hogy a feministák eldöntsék, kik az ellenségeink.
forrás: Morning Star