Az EU bevonja Törökországot a védelmi együttműködésbe, figyelmen kívül hagyva annak ciprusi megszállását és megosztó követeléseit.
Olvassátok a Ciprusi Munkás Néppárt (AKEL) nyilatkozatát!
A SAFE rendelet jóváhagyása intézményesen és hivatalosan is kitárta az EU védelmi rendszere kapuit Törökország előtt.
Ez csak hozzáadódik az Európa számos állama és Törökország között évek óta tartó kiterjedt fegyverkereskedelemhez, amely a hadikiadások pénzügyi lazítása miatt várhatóan többszörösére nő.
Ugyanakkor tovább erősíti azokat a szerződéseket és közös vállalkozásokat, amelyeket Törökország az utóbbi időben gyorsan kötött európai hadiipari vállalatokkal – ezeken keresztül pedig hátsó kapun bekerülhet az európai védelmi programokba.

Megerősítést nyert, hogy az EU és annak vezető magja eltökélten be akarja vonni NATO-s szövetségesét, Törökországot és hadiiparát katonai terveibe, figyelmen kívül hagyva, hogy az egy megszálló hatalom Cipruson és más országokban, valamint destabilizáló tényező a keleti Mediterráneumban.
Ezek a tények aggodalomra és elgondolkodásra késztetnék a kormányt és a politikai vezetést.
Mit követelt és mit ért el a fejlesztéshez hozzájáruló Christodoulides-kormány? Hogyan valósult meg végül az „európai-török kapcsolatok összekapcsolása a ciprusi kérdéssel”, ha ez a kulcsfontosságú fejlemény anélkül történt meg, hogy Törökország a legkisebb lépést is tette volna sem a ciprusi probléma, sem a sziget felé való kötelezettségei tekintetében?
Hogyan kezelik majd az egyéb európai kormányok azon manővereit, amelyekkel megkerülik az egyhangúság követelményét, amikor harmadik országokkal kötnek biztonsági megállapodásokat? Hiszen a Rendelet szövege – nyilván nem véletlenül – nem tartalmaz egyértelmű rendelkezést erről.
Pozitív, de teljesen elméleti az a hivatkozás, hogy a tagállamok biztonsági és védelmi érdekeivel ellentétes harmadik országokkal való együttműködést nem engedélyezik. Kapott-e Ciprus bármilyen garanciát az EU-tól, vagy például Olaszországtól és Németországtól, hogy nem lesz lehetőség katonai felszerelések vásárlására Törökországtól – hiszen a megszálló hatalom nyíltan fenyegeti Ciprus szuverenitását és biztonságát? Sajnos, a tetteik ellentmondanak ennek.
Az AKEL hangsúlyozza, hogy abszurd, ha Európa népei fizetnek Törökországnak azért, hogy állítólag segítse az európai védelmet – miközben az jogellenesen megszállja egy tagállam területét, és makacsul ragaszkodik megosztó álláspontjához a ciprusi kérdésben.