Donald Trump második kabinetje alatt Afrika hosszú ideje fennálló neokoloniális függősége az Egyesült Államoktól kérdőjeleződik meg.
Az afrikai-amerikai kapcsolatok évtizedek óta a külföldi segélyezés, a biztonsági partnerségek és a gazdasági kapcsolatok körül forognak, amelyek inkább függőséget teremtettek, mint kölcsönös előnyt. Most, Trump „újított” vezetése alatt, ez a dinamika kérdőjeleződik meg, különösen, mivel politikája kritikus szektorokra, mint az egészségügy, az oktatás és a biztonság, is hatással van, nyugtalanságot keltve a kontinensen.
Január 20-án Trump bejelentette a USAid finanszírozásának 90 napos felfüggesztését, ami létfontosságú szolgáltatások leállásához vezetett, és felháborodást váltott ki világszerte. 2024-ben a USAid több mint 12 milliárd dollárt-t szánt szubszaharai Afrikára, amelynek nagy részét humanitárius és egészségügyi segélyekre fordították.
Afrika függősége az amerikai politikai változásoktól
Bár egyes politikai elemzők szerint Trump döntése a segélyek felfüggesztésére nem példátlan, általános vonakodása Afrika felé ismert volt. Az első ciklusa alatt nem látogatott el a kontinensre, se nem rendezett USA-Afrika csúcstalálkozót. Most, amikor az „Amerika első” doktrínáját erősíti, Afrikának kell szembenéznie a következményekkel. De ez a bizonytalanság nem csupán Trumpról szól. Mélyebb, kritikusabb kérdéseket vet fel Afrika sebezhetőségéről az amerikai külpolitikai változásokkal szemben.
Miért lett Afrika ennyire függővé Washington döntéseitől? A válasz megértéséhez meg kell vizsgálnunk a történelmi és gazdasági struktúrákat, amelyek megerősítették Afrika alárendelt helyzetét.
Amerikai gazdasági kizsákmányolás és Afrika alárendeltsége
Évtizedek óta az amerikai politika alakította Afrika valóságát – nem a kontinens felhatalmazása érdekében, hanem stratégiai dominancia fenntartása céljából. Az USA gazdasági hasznot húzott Afrikából, különösen stratégiai ásványok ellenőrzése révén, gyakran puccsokat támogatva vagy olyan vezetőket támogatva, akik Washington gazdasági és biztonsági érdekeit szolgálják.
A Kongói Demokratikus Köztársaság (DRC) folyamatos válsága egy szemléletes példa. A DRC, amely kobalt és koltan gazdag, külső érdekek által táplált instabilitásban szenved. Az M23 offenzíva eszkalációja alapvetően az erőforrások ellenőrzéséről szól, a multinacionális vállalatok pedig a káoszban keresik hasznukat.
Az USA részese a válságnak, olyan rezsimeket támogatva, amelyek biztosítják gazdasági érdekeit, miközben szemet huny az emberi jogok megsértése és a regionális konfliktusok felett.
Afrika egészségügyi szektorának törékenysége
A biztonságon túlmenően Afrika függősége az amerikai segélyektől különösen az egészségügyi szektorban nyilvánul meg. Az olyan programok, mint a PEPFAR (President’s Emergency Plan for AIDS Relief), életmentőnek számítottak a HIV/AIDS elleni küzdelemben a kontinensen. Azonban Trump adminisztrációjának döntése a PEPFAR finanszírozásának ideiglenes felfüggesztésére, mielőtt 90 napos felmentést adott volna, rávilágított, mennyire törékenyek Afrika egészségügyi rendszerei, ha külső pénzügyi támogatásra támaszkodnak.
Például Kenya több mint 1,26 billió kenya shillingt (10 milliárd dollárt) kapott amerikai egészségügyi segélyként 2001 és 2024 között. Bár ezek a források támogatták az egészségügyi kezdeményezéseket, nem oldották meg Afrika egészségügyi infrastruktúrájának gyengeségeit, amelyek a neoliberalizmus keretei között alakultak ki, ahol az egészségügyi szolgáltatások eladását előtérbe helyezték. Ehelyett számos afrikai ország külső támogatók kénye-kedvére van utalva, akik bármikor visszavonhatják a támogatásukat.
A függőségi ciklus megtörése
A probléma nyilvánvaló: az amerikai politika nem az afrikai nemzetek felhatalmazását szolgálja, hanem függőségük fenntartását. Bár az afrikai vezetők felismerik, hogy ez a neokoloniális rendszer fenntarthatatlan, keveset tettek annak lebontásáért, mivel ők is profitálnak a neoliberális politikából. Trump második ciklusa több, mint ébresztő szó, mivel az USA afrikai politikája alapvetően változatlan maradt, függetlenül attól, ki ül az elnöki székben. Ahelyett, hogy az amerikai vezetés változásaira koncentrálnánk, a valódi kérdés az, hogy Afrika szembenéz-e imperialista kapcsolatával az USA-val, és önálló utat fog-e választani.
Afrikai nemzeteknek alternatív szövetségeket kell keresniük. A BRICS és regionális gazdasági blokkokkal való erősített partnerségek új növekedési lehetőségeket nyújthatnak. Fontosabb, hogy Afrika az iparosodást, a kontinens belkereskedelmét és a fenntartható gazdasági politikát helyezzen előtérbe, amely csökkentik a külső finanszírozástól való függést. Az Afrikai Kontinentális Szabadkereskedelmi Övezet (AfCFTA) kulcsfontosságú lehetőséget kínál a gazdasági reziliencia építésére és a regionális együttműködés előmozdítására. Ha hatékonyan megvalósul, megváltoztathatja Afrika gazdasági pályáját a függőségtől az önállóság felé.
Tanulás a Sahelből: a szuverenitásért folytatott küzdelem
A Sahel régió tanulságos példát mutat a neokoloniális befolyással szembeni ellenállásra. Mali, Burkina Faso és Niger olyan országok, amelyek a francia imperializmussal szembeni ellenállás központjává váltak, kiutasítva a francia csapatokat és megszakítva a kizsákmányoló kapcsolatokat. Ezek a katonai vezetésű kormányok alternatív partnerségeket kerestek Oroszországgal, Kínával és más globális szereplőkkel, geopolitikai változást hozva.
Ez a tömeges elégedetlenség nem korlátozódik a Sahelre; a kontinensen mindenütt visszhangra talál. A kizsákmányoló kereskedelmi megállapodásoktól a korábbi gyarmatosító hatalmak politikai beavatkozásáig, az afrikaiak egyre inkább megkérdőjelezik a status quót. A fiatal afrikaiak, a társadalmi mozgalmak és még néhány politikai vezető növekvő frusztrációja azt sugallja, hogy a gazdasági és politikai szuverenitás iránti igény egyre erősebb.
Afrika kérdése: önállóság vagy függőség?
Afrika számára a kérdés már nem az, hogy egy demokrata vagy republikánus adminisztráció kedvezőbb-e, hanem hogy a kontinens végre átveheti-e saját sorsának irányítását.
Afrika túl sokáig külső szereplőkre támaszkodott, hogy meghatározzák gazdasági és politikai jövőjét. A jelenlegi globális változások, az amerikai politika változásától az új, többpólusú szövetségekig, katalizátorként kell szolgálniuk afrikai nemzetek számára, hogy újradefiniálják stratégiáikat. A reakciódiplomácia ideje lejárt; az afrikai kormányoknak proaktívan kell intézményeket, gazdaságokat és szövetségeket építeniük, amelyek saját fejlődésüket és méltóságukat helyezik előtérbe.
Trump második ciklusa nem Afrika válsága, hanem egy lehetőség, hogy újragondoljuk a jövőt, amely nincs láncolva Washington döntéseihez. Az igazi kihívás az, hogy afrikai vezetők megragadják-e ezt a lehetőséget, vagy továbbra is erősítik a függőségi ciklust, amely évtizedek óta visszatartja a kontinenst.
forrás: Peoples Dispatch