A Sunday Times tudósítása a gazdagok listájáról néhol a szerencsés kevesek óriási vagyona ünneplésének tűnik.
Robert Watts szerkesztő áradozik a „szupergazdagok rekordéve miatt, a rekordvagyonról, a több milliárdosról, és hogy a bejutási szint 120 millió fontra rúg.”
Természetesen az őrlő megszorítások, a zuhanó bérek és az akut pénzügyi válságok ellenére, amelyek megfojtják az iskoláinkat, kórházainkat és a helyi kormányzati szolgáltatásokat, minden év a bankárok összeomlása óta nagy anyagi siker a szupergazdagok számára.
Watts arról tudósít nekünk, hogy „sok gazdag nagy veszteséget termelt”. A főutca hanyatlása azt jelenti, hogy a nagy kereskedelmi cégek tulajdonosai „úgy látják, hogy a szerencséjüket kettétörték a szeizmikus változások.”
Gondoljunk csak Philip Green-re. David Cameron brit miniszterelnök korábbi állami kiadási tanácsadója, aki lerabolta a BHS-t (brit áruházlánc), mielőtt eladta 1 fontért és a nyugdíjalapban keletkezett 571 millió fontos fekete lyukkal hagyta el a kormányt, többé már nem milliárdos, kénytelen létét 950 millió fontos vagyonnal tengetni.
Vagy talán a szakszervezetverő vegyi és kitermelő cég, az Ineos főnöke, Jim Ratcliffe, aki az elsőről a harmadik helyre esett a 18,15 milliárd fontjával.
Ratcliffe, akiről a BBC úgy hízelgett, hogy „egykoron egy Manchester közeli tanácsi házban lakott”, úgy véli, a Richter skálán 0,5 vagy annál magasabb földrengést provokáló bányamunkálatokat tiltó törvény gátja az üzletének.
Ratcliffe és Green nem az egyetlen gusztustalan karakter ezen a listán. Jeremy Corbyn is elítélte ezt a „groteszk egyenlőtlenséget, amely megsebzi a társadalmunkat”, és amelyet társítani kell annak megértésével, hogy az ilyen kivételes vagyont kitermelő rendszer fenntarthatatlan.
A vagyonokat arra is fel lehetne használni, hogy olyan üzleteket támogassanak, amelyeket megfosztottak a nyereségtől és összeomlani hagytak. Ezt főleg a durván felelőtlen kitermelő ipartól, a szuper-kizsákmányoló munkásnyúzó üzemektől vagy az ingatlanpiac játékosaitól kell beszedni.
A „vállalkozó” kifejezés, amely annyira szeretett a kapitalizmus védői számára, nem megfelelő ezen emberek jellemzésére. Ezek paraziták.
És jelenleg olyan paraziták, amelyek pénzelik Nagy-Britannia kormányzó pártját. A Sunday Times cikke az 50 leggazdagabb politikai adományozóról megmutatja, hogy közülük 47 a konzervatívoknak ad, nem pedig a Munkáspártnak, amely nem meglepő.
De kristálytisztán mutatja a tényt, hogy a konzervatív az a párt, amely a gazdagok érdekében működik, és hogy a Munkáspárt olyan komoly fenyegetéssé vált a rendszerre, hogy össze kellett zárni a soraikat ellene.
Tony Blair, akinek kellemetlen beavatkozását az európai választásokba Dennis Skinner veterán munkáspárti parlamenti képviselő ostorozta a Morning Star-ban, azt állítja, hogy az üzleti nagytőkések támogatása a Munkáspárt tiszteletreméltóságának jele.
Ő a Munkáspárt jobboldalának hosszú tradíciójához tartozik, amely számára sokkal fontosabb megfontolás volt „biztos kézpárnak” lenni a kapitalizmus számára, mint a párt küldetése, hogy képviselje azon munkás emberek millióit, akik összegyűltek a szakszervezetekben.
Ünnepelnünk kell azt a tényt, hogy a Munkáspárt annyira elmozdult ettől a modelltől, hogy a Sunday Times azon sír, hogy a szupergazdagok az ország elhagyására készülnek, ha hatalomra jutnak.
Ez persze groteszk túlzás: A Munkáspárt jelenlegi terveiben semmi nincs, hogy komolyan csapást mérnének a leggazdagabbak vagyonára, bár a közművek, a víz és a közlekedés visszaállamosítása remélhetőleg leszed pár nullát azon csalók bankszámláiról, akik kivéreztetnek minket, ha hozzá akarunk jutni ezekhez.
De az ilyen vádakhoz inkább büszkén kell állni, semmint bocsánatkéréssel. Az olyan dokumentumok felfedése, mint a Panama- és a Paradicsom-iratok, megmutatta, hogy a leggazdagabbak mennyire kevéssel járulnak hozzá a társadalmunkhoz. Az olyanok összeomlása, mint a BHS és a Carillion megmutatják, milyen sokat vesznek el.
A munkások, akik javakat termelnek, nem a tulajdonosok, és itt a legfőbb ideje, hogy olyan kormányunk legyen, amely igazságos részt ad ebből nekünk.
forrás: Morning Star