A jelenlegi neoliberális „ellenzékben” uralkodik egy fétis, amely arra sarkallja annak résztvevőit, hogy mindenáron antikommunista pózban próbáljanak tetszelegni.
Mellette próbálnak antifasisztának látszani, közben összefognak a cukikampányt folytató jobbiknácikkal, akiknek minden bűnüket megbocsátják.
Érdekes pszichológia torzulás ez. Ezek az elemek ugyanis félnek. Félnek attól, hogy valaki lekommunistázza őket – valljuk be, totálisan jogtalanul, hiszen tőkés pártok, szervezetek és eszmék képviselőiként erre a nemes jelzőre nem szolgálnak rá. Ezek az elemek a kommunistagyanú árnyékát is próbálják görcsösen elkerülni. Ezért, ha valaki az interneten Partizán fedőnévvel publikál (Gulyás Mártonról van szó) és játszik baloldalit, akkor görcsösen bizonygatnia kell, hogy ő aztán nem kommunista, amelynek eredménye az a förmedvény cikk és a hozzá kapcsolódó Youtube-os adás, amely a „szocializmus” és a „Kádár-rendszer rasszizmusáról” (!!!!!!!!!) értekezik.
Nyilvánvalóan, ha látszatbalosok nyomnak antikommunista propagandát, az nem más, mint tetszelgés a neoliberális oldalnak, a vélt antikommunista szimpatizánstábornak, valamint a fasiszta médiának is, amely lépten-nyomon még a neoliberálisokat is sokszor lekommunistázza. A válasz nem maradt el: a neoliberális oldal is rendszeresen kommunistázza az újfasiszta kormányt. A társadalmi nyomor persze jól tükrözi a kormány és az ellenzék őrült mivoltát.
Annak taglalásában, hogy mennyire is volt rasszista a Rákosi- és Kádár-rendszer, vegyük sorra, mit is adott a magyar állam a cigányságnak, miközben az elvárta a kisebbség integrációját. Az első világháború előtt szegregációt, súlyos rasszista megkülönböztetést, elnyomorítást és pogromokat, a két világháború között lényegében ugyanezt, súlyosbítva a fasiszta Horthy-diktatúrában dúló mélyebb és durvább rasszizmussal, majd a rendszer végén és a Szálasi-érában a nácikkal kollaboráló ipari népirtással, a roma holokauszttal. A szocialista korszak volt az egyetlen, amely egyenrangú emberekként kezelte a cigány lakosságot, valamint súlyosan szankcionálta azt a rasszizmust, amely a 89-es rendszerváltás után rögtön kormányszintre emelkedett a roma munkások több mint 55%-ának (!!!) elbocsátásával, az újabb gettósítással, majd anyagi, szellemi és erkölcsi lezüllesztéssel, amelyért a jelenlegi kapitalista rendszer és az újfasiszta mozgalom a romákat teszi első számú és egyetlen felelőssé, holott épp ők miattuk állt elő probléma.
A romák és nemromák közti társadalmi feszültségekre állt rá a 2000-es évek közepétől a Jobbik, a problémákat tízezerszeresre nagyították és a kurucinfo nevű fakenews oldallal karöltve olyan félelmet és gyűlöletet gerjesztettek „cigánybűnözés” néven, amely bejuttatta őket a magyar parlamentbe. A neoliberális ellenzék dilettantizmusa pedig ugyanezen cukiskodó náci szörnyet akarja most kormánypozícióba, miniszteri tárcákhoz, országgyűlési és önkormányzati képviselő, valamint polgármesteri székekhez juttatni, amely sokkal nagyobb tragédia, mint a Fidesz jelenleg gyakorolt fasisztoid diktatúraépítése.
A cigánykérdést illetően a magyar állam lényegében nem csak megbukott a feudalizmusban, a fasizmusban és a jelenlegi kapitalizmusban, hanem elévülhetetlen és lemoshatatlan történelmi bűnök sorát követte el a roma honfitársaink ellen, majd utána elvárta, hogy ezek az emberek 100%-osan integrálódjanak. Természetesen ez ezeknek a rendszereknek nem sikerült, és a siker nem is volt cél, pusztán minden osztályelnyomáson alapuló rendszernek szüksége van „belső ellenségre”, amely a világon mindenütt jelen van bizonyos kisebbségek képében.
A szocializmus ezekkel a rendszerekkel ellentétben emberként kezelte a cigányságot, munkát, tisztességes megélhetést, ingyen oktatást, ingyenes egészségügyet, szociális hálót, fejlett kultúrát, szórakozási és üdülési lehetőségeket adott. Mindezt pár év leforgása alatt sikerült végrehajtani. Megteremtette a feltételeket a normális dolgos élethez, amelyhez se előtte nem volt lehetőség, és ma is tragikus hiányosságok vannak. A Partizán műsora azt a Kádár Jánost és rendszerét próbálja bemocskolni, akiről köztudott volt, hogy semmilyen szinten nem tűrte a társaságában a „zsidózást” és a „cigányozást”. Bárki elismerheti, hogy mint minden rendszer, a Kádár-éra sem volt tökéletes és teljesen mentes a hétköznapi rasszizmustól, de a társadalmi többség egyértelműen mentes volt ettől a fajta gyűlölettől és megvetette azokat, akik olyan rasszista kijelentésekre ragadtatták volna el magukat, amelyek manapság teljesen hétköznapiak.
És mi az indok arra, hogy a szocializmus rasszista volt??? Mert volt egy korszak, amikor a vándorcigányok számára fekete színű személyi igazolványt állítottak ki 1955 és 1961 között. Azt is azért szüntették meg, mert a kommunista párton belül ez többeket zavart, mivel „faji megkülönböztetésre ad alkalmat.”
A cikk még olyan felháborító kijelentésre elragadtatja magát, hogy a „a fekete igazolványok voltak a szocializmus sárga csillagai”, amely őrült nagy ostobaság annak tükrében, hogy a fekete igazolványos cigányokat annyi hátrány érte pusztán, hogy azt évente meg kellett újítani, amely nem igazán mérhető össze azzal, hogy a sárga csillagos zsidókat elgázosították a nácik.
Ez az apró rendszerhiba nem csak a „sárga csillaggal” nem említhető egy lapon: szintén összemérhetetlen a feudális, a fasiszta és a kapitalista magyarországi állam által elkövetett bűnökkel.
Itt olyan nüánsznyi rendszerhibáról van szó, amelynek rasszizmusa még a kor legnagyobb antifasisztáinak sem tűnt fel, és amikor a tudomásukra jutott, akkor ki is vonták a rendszerből. Ez alapján a megvalósult szocializmusra ráhúzni a „rasszista” jelzőt, enyhén szólva is durva történelem-hamisítás, amelyet inkább a Partizán jobbikos barátaitól vártunk volna, azt pedig pláne nem, hogy ilyen szemetet lehoz a Mérce.
Mindezt úgy, hogy szándékosan elfeledkeznek arról, hogyan sikerült a szocializmusban példaértékűen integrálni kisebbségeket, és nem csak a romákat, hanem pl. ezres nagyságrendű menekültet is, lásd Beloiannisz magyarországi görög falu esetét.