A zapatista fegyveres felkelés híre a tömegkommunikációs médiában az első évei alatt észrevehetően csökkent. A lázadók már nem lettek részei a napi híreknek. Van valaki, aki még be is jelentette a kihalását.
Természetesen ez nem igaz. A Zapatista Nemzeti Felszabadító Hadsereg (EZLN) folyamatosan nagyon is meghatározó politikai erő az országon belül és kívül. Bár a figyelem, amelyet a fegyvereik csillogása vonzott feloldódott az alulról, engedély nélkül, minden eséllyel szembeni építkezés előtt.
Sok könyv, tézis és riport – néhány egész jó – íródott a mexikói délkelet bennszülött felkeléséről. Nagyon keveset dolgoztak ki úgy, hogy az autonóm igazságosság kormányának és rendszerének lázadó jellegéről szóljon azon a széles területen, amelyet ellenőriznek. Bár emberek ezrei látogattak oda és éltek a zapatista közösségekben számos időtartamig, nem bővelkedünk irodalomban, amely elmeséli, mi történik ott.
Bizonyára vannak ismert munkák, amelyek számot adnak a lázadó oktatási projekt megtestesülésiről a kollektív szervezet tapasztalataitól az elfoglalt területeken folytatott termelésig vagy az indián népek küzdelmének autonóm projektjének hatásáig. Mindazonáltal az intellektuális robbanással, amely együtt járt a fegyveres felkeléssel, azok, amelyek elemzik és dokumentálják a mindennapos önkormányzást, elég szűkösek.
Az egyik könyv: Dr. Paulina Fernández Christlieb-től a „Zapatista autonóm igazság: Tzeltal dzsungel zóna”. Ez nem csak egy újabb könyv, hanem inkább a legteljesebb és legjobban dokumentált vizsgálódás a módról, ahogy a zapatista igazság működik a négy zapatista körzetben.
A „Zapatista autonóm igazság: Tzeltal dzsungel zóna” egy kollektív mű a kollektívákkal, amely összegyűjti a lázadókat támogató bázis hangjait. Nagyon távol van a klasszikus akadémiai esszéktől, a könyv szenvedélyes röntgenfelvételt készít az alternatív kormány megalkotásáról és az igazságügyi intézményről, amely a lázadó közösségek zsigereiből született meg, a hatalom logikájának ellenáramaként.
Ezek az intézmények, amelyek már jelen voltak az 1994. január elsejei felkelésnél is és a törvények, amelyek ezt megalkották, a kormány árulásakor kezdték felölteni végső formájukat. 1996. február 16-án a szövetségi kormány aláírta a San Andrés Megállapodást a bennszülött jogokról és kultúráról a Zapatista Nemzeti Felszabadító Hadsereggel (EZLN). Mindazonáltal a mexikói állam egészében (három hatalmi ágával) elárulta saját szavát és elutasította, hogy törvényerőre lépjen. Ahelyett, hogy megriadva meghátráltak volna, a lázadók úgy döntöttek, hogy gyakorlatba ültetik őket, megkötések nélkül, ahogy azt megtárgyalták.
Meg is tették, legfőképp az autonóm területeken, a több ezer hektáron, amelyet 1994 elején elfoglaltak, és amelyet szétosztottak, hogy a közös boldogulásért dolgozzanak rajta. Három adminisztratív teret hoztak létre a területen: a közösségeket, a zapatista lázadó autonóm körzeteket (Municipio, MAREZ), és a Jó Kormányzati Tanácsokat. A bírósági rendszerükben a problémák bonyolultságuk szerint elkülönülnek, amelyeket meg kell oldani. Itt gyakorolják az igazságot, amelyet nem csak a lázadók, hanem meglepően a nem-zapatisták is megkövetelnek. A „Zapatista autonóm igazság: Tzeltal dzsungel zóna” elemzi és elmeséli ezt a kihívást.
Paulina Fernández bevallja, hogy a könyvének kettős feladata van. Az első bemutatni a zapatista bennszülött népek képességét, ahogy felépítik az autonóm élet, kormányzás és igazság projektjét, alternatívaként a Mexikóban uralkodóra.
Jellemző a finca (farmszerű mezőgazdasági terület) akadémiai idealizálása. Néhány tanulmány úgy jeleníti meg, mint harmonikus életteret a jobbágy és a földesúr között. Bár azok vallomásán keresztül, akik ezen termelőegység kizsákmányolásától szenvedtek, a „Zapatista autonóm igazság: Tzeltal dzsungel zóna” demisztifikálja ezt a víziót.
„Azokat, akik ezeken a finca-kon születtek és dolgoztak, állatokként kezelték, és korbács volt a büntetésük. Ráadásul 12 órát dolgoztak naponta fizetés nélkül, és kilométerek voltak a finca és a város között, amelyet meg kellett tenniük a teherrel a hátukon,” – írja Paulina Fernández.
Ebből a megalázó tapasztalatból, a finca életéből, a nők megalázásából született meg a bátorság és az elhatározás, hogy megváltoztassák a dolgokat, az akarat, hogy fellázadjanak egy rend ellen, amely nem csak igazságtalan, de méltatlan is.
A latin-amerikai haladó kormányok elleni lágy puccsok korszakának közepén, az intézményesített politikából való kiábrándulásban a lakosság peremén, amely nap mint nap egyre szélesedik és a közös javakat kisajátító politika éleződésével, a „Zapatista autonóm igazság: Tzeltal dzsungel zóna” által elmesélt és elemzett tapasztalat a könyvben nem csak megvalósításra váró absztrakt idea, hanem egy másik világ, amelyet megalkottak.
A „Zapatista autonóm igazság: Tzeltal dzsungel zóna” létfontosságú könyv, amely nem csak napjaink zapatizmusát foglalja magában, hanem hogy milyen lehet a felszabadulásért folytatott harc.
Írta: Luis Hernández Navarro
Eredetileg megjelent spanyol nyelven a La Jornada-ban
Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.