Az Egyesült Államok Kína elleni törekvése inkább elidegeníti, semmint összekovácsolja a szövetségeseit.
Bizonyára sokan megkönnyebbültek múlt héten, mikor Joe Biden amerikai elnök közölte, hogy „készen állok beszélni Putyin úrral, ha valójában érdekli a döntés, hogy módot találjon a háború befejezésére.” De ez ismét jó példája, mikor egy politikus mond valamit, de valami teljesen másra gondol.
Ebben a percben nincs jele annak, hogy akár Oroszország, akár Ukrajna vezetőit érdekelnék a tárgyalások. Mindkettő szándéka látszólag növelni a helyzetelőnyt a csatatéren. Talán amikor – vagy ha – az idő elérkezik, az Egyesült Államok nyomást fog gyakorolni Ukrajnára, hogy tárgyaljon. De – ismételjük – erre jelenleg semmi nem utal.
Hogy megértsük, miért mondta ezt Biden, meg kell nézni a kontextust – egy közös sajtókonferencia volt Washingtonban Emmanuel Macron francia elnökkel. A két nagyhatalom az Európai Unióban – Franciaország és Németország – nem osztják azt a háborús őrületet, ami a balti államokat is elragadta.
Határozottan részei az Oroszország ellenes koalíciónak, de gyorsan vissza szeretnének térni a háború előtti status quo-hoz. Olaf Scholz német kancellár legújabban azt mondta, hogy a háború befejezése lehetővé tenné az „egyezmények helyreállítását.., amelyek alapjai a békének és a biztonságos rendnek Európában.” Biden magatartása egészen más.
A nehézfegyverek Ukrajnában telepítésének és a katonák intenzív kiképzésének célja az európai erőegyensúlyt megbillenteni és Oroszországot „gyengíteni.” Ezt emelte ki Lloyd Austin brit védelmi miniszter is hónapokkal ezelőtt. Az Egyesült Államok számára a valódi fenyegetés: Kína.
Biden kormányának új Nemzetbiztonsági Stratégiája világossá teszi, hogy „Oroszország és a Kínai Népköztársaság más kihívást jelentenek. Oroszország azonnali fenyegetést jelent a szabad és nyílt nemzetközi rendszerre, … ahogy ezt az Ukrajna elleni brutális agresszív háborúja ezt megmutatta. A Kínai Népköztársaság ezzel ellentétben az egyetlen versenytárs, amelynek mind szándéka újraformálni a nemzetközi rendet és egyre növekvően a gazdaságim diplomácia, katonai és technológiai hatalmát, hogy elérje ezt a célt.”
Biden megpróbálja ismét biztosítani Németországot és Franciaországot, hogy nem változott Dr. Strangelove-vá és hogy ha majd fog, amikor ennek eljön az ideje, akkor majd tárgyalni fog Putyinnal. De össze akarja csoportosítani az európaiakat – együtt Kína ellen. Ezen stratégiához kiválasztott eszköz pedig a NATO. Edward Luce, a Financial Times-tól rámutat, hogy csak három év telt el azóta, hogy Macron „agyhalottnak” nevezte a NATO-t.
Most ez vált az amerikai mozgósítás előfrontjává. „A NATO-t a hidegháborúra találták ki. Most újra feltalálják az új hidegháborúra. Némi sikerrel az Egyesült Államok nyomást gyakorol az európai NATO partnereire, hogy fokozzák az ellenségeskedésüket Kínával. A megalapított négyes pro quo erős – ’Segítünk nektek Oroszország, ti pedig segítetek nekünk Kínával’… Ez ahhoz vezet, hogy a NATO tagjai, mint Franciaország, az Egyesült Királyság és Hollandia fellép az Indo-csendes-óceáni jelenlétével. A nem-NATO tagok, mint Ausztrália és Új-Zéland pedig egyre inkább de facto NATO tagnak tűnnek.”
Múlt héten a NATO legfelsőbb szerve, az Észak-Atlanti Tanács a román fővárosban, Bukarestben ült össze. Egy Európától távoli szigetről tárgyaltak, Tajvanról, amit Kína saját területének tekint. Nancy Pelosi képviselő súlyosan provokatív augusztusi látogatása óta az amerikai hadsereg elemei már beszélnek egy azonnali kínai invázió lehetőségéről. Közben az amerikai szövetségesek egyre közeledve a potenciális konfliktushoz, egyre határozottabban émelyegnek.
A Nikkei Asia cikke tudósított az Asia Pacific Group legújabb üléséről, amely a Háromoldalú Bizottság nyugati agytrösztjéhez tartozik: „Ha a tokiói ülés bármit is demonstrál, az az, hogy az ázsiai elitek idegesek, hogy a világ a rossz irányba halad, amit az Egyesült Államok és Kína közti fokozódó versengés tüzel. És a probléma – számos résztvevő véleménye szerint – Amerika… az amerikai hajlam, hogy exportálják az ideológiájukat, amely sokuk számára a fő probléma.” Más szavakkal, az Egyesült Államok Kína elleni törekvése inkább elidegeníti, semmint összekovácsolja a szövetségeseit.
forrás: Socialist Worker