Washington kivizsgálta a harci repülőinek szeptemberben történt, szíriai pozíciók elleni támadását, és megállapította, hogy mivel a 80 katona lemészárlása „tisztességes hiba” volt, nem sértették meg a nemzetközi jogot.
„Emberi hibát” kárhoztatnak, mivel a szíriai hadsereg járművét az Iszlám Államhoz tartozónak azonosítottak, valamint az orosz felügyelő szolgálatokat, mivel túl sokáig tartott informálni az amerikai légierőt a hibájáról.
Túl sok luk van ebben a Pentagon által véghezvitt számadásban, hogy akárki is elhiggye ezt a mosogatást.
Egy amerikai-orosz protokoll biztosítja mindkét fél légierejének támadástervezői számára, hogy megadják egymásnak koordinátáikat, hogy minimalizálják a rossz célpontok eltalálását.
Washington meggyőzhette volna a világot, hogy a légiereje nem csupán rosszul azonosította a Deir el-Zour-t védő szíriai erőket az ISIS harcosaiként, hanem a hibába belekeveri az orosz felet, hogy rossz koordinátákat adott meg. Ez összezavarta volna az orosz felügyeletet, mikor a szíriai szövetségeseik közölték velük, hogy katonáikat bombázzák, miközben az oroszok azt hitték, hogy a támadás máshol folyik.
Bashar al-Asszád szíriai elnök a kezdetektől gyanította, hogy a támadások szándékosak voltak azzal a céllal, hogy gyengítsék országa ellenállását a háborúban, amelyet a regionális és a NATO ellenségei parancsa ellenére visel.
Az orosz, iráni szolidaritási segítség, valamint a libanoni, iraki, palesztin és afganisztáni önkéntesek megfordították a háború állását a dzsihádisták és vagyonos szponzoraik ellen.
Az, hogy az oroszok elővigyázatos együttműködése az USA-val megakadályozta az összecsapásokat a két nagyhatalom között, nem változtat a valóságon, hogy az amerikai, brit és francia repülők, valamint Törökország észak-szíriai inváziója megsértik a nemzetközi jogot.
A katonai tevékenység által okozott halál és pusztítás érdemesek a háborús bűncselekmény meghatározásra, most pedig ezek a képmutatók felruházzák magukat a joggal, hogy másokat háborús bűnösnek nyilvánítsanak, különösképp a szíriai kormányt a létfontosságú önvédelmi háborújában.
Moszkva szerepe legitim, mivel egy nemzetközileg elismert civil erő kérte Damaszkuszban.
A NATO hatalmak és szövetségeseik katonai intervenciói, különösképp az arab/muszlim országok ellen, amelyek a légi bombázástól a helyettes erők támogatásán át a véres inváziókig terjednek, olyan megszokottá váltak, hogy a politikusok és a média ritkán kérdőjelezik meg ezeket. A brit parlamenti képviselők mindkét oldalon rutinosan, számos alapon támogatják az intervenciót, különösképp azon hamis igazolás alapján, hogy „nekünk” tennünk kell valamit.
A NATO hatalmaknak nincs szabad engedélyük, amely megspórolná nekik, hogy tartsák be a nemzetközi jogot, mint ahogy ahhoz sem, hogy „fenntartsák maguknak a jogot, hogy katonai akciót indítsanak” a normál diplomáciai élet részeként.
Az iraki, afganisztáni, pakisztáni, líbiai és szíriai katonai intervenciók olyan helyzeteket teremtettek, amelyek rosszabbak annál, mint amelyek korábban léteztek.
Most azok, akik kitervelték a 2011-es NATO légiháborút Líbia ellen és hibáztak előre látni a véres káoszt abban az országban, van pofájuk potenciális mészárlásra figyelmeztetni kelet-Aleppoban, tűzszünetet követelve, hogy a civilek elmenekülhessenek.
Ez az álnok követelés figyelmen kívül hagyja azt a valóságot, hogy a dzsihádista erők azok, amelyek uralják az ottani felkelést, akik meggátolják a nem harcolókat, hogy elmenjenek, ráadásul emberi pajzsként is használják őket.
A tűzszüneti felhívás célja biztosítani a dzsihádisták számára a haladékot, hogy újra összecsoportosulhassanak és folytathassák gyilkos tevékenységüket. Az orosz hadsereg szerint a castelloi főút nyitva van és biztonságos a humanitárius konvojok számára.
Ennek kellene a fő prioritásnak lenni azok számára, akik tényleg aggódnak a civilekért, mintsem elnyújtsák szenvedéseiket későbbre halasztva a dzsihádista erők végső legyőzését.
forrás: Morning Star