Szögezzük le, a Demokratikus Koalíció sosem volt ellenzéki párt, csupán a NER bohózatának része.
A Fidesznek úgy kellett a Gyurcsány-jelenség, mint egy falat kenyér. Egy mumus, akire mindent rá lehet fogni, ugyanakkor a leggyengébb ellenfél, akire mindig rásózhat kétharmadot. És ha esetleg legyőzi Orbánt? Akkor is biztosítva van a neoliberális tőke profitja.
Amire már ezerszer rámutattunk, hogy a jelenlegi fasizálódó rezsim legyőzéséhez antifasiszta összefogás kell, humánus, szolidáris, zöld, szociális válságkezelő programmal. Rendszerkritika, hiteles munkás politikusok. A DK ezek közül nemhogy egyiket sem testesítette meg, de miután kijelentették, hogy „csak az lehet hiteles antifasiszta, aki antikommunista is”, rendre összekollaboráltak a náci Jobbikkal – és nem a mérsékeltebb, még le nem bukottakkal, hanem olyanokkal, akik már túlvoltak maguk nácibotrányain.
Tény, hogy Gyurcsány az elmúlt évtizedben a kormányváltás egyik gátja volt…. valójában nem is Gyurcsány volt a gátja, hanem az, amit megtestesített. Egy antikommunista, neoliberális kapitalista, szabadpiacpárti, nyugatfetisizáló, identitásharcokat viselő, az osztályharcot mindenképp elkerülni akaró, a hatalomért a nácikkal is összebútorozó, elitista, etatista, teljesen hiteltelen kamubaloldal, amit azért tart fenn a tőke, hogy a valódi baloldaltól elvonja a politikai teret. A további probléma, hogy ez Gyurcsány távozásával ugyanúgy megmarad, sőt! Az „ellenzéknek” nevezett táborok mindegyikére igaz MSZP-től Tiszán és Puzséron keresztül a Mi Hazánkig.
Az apróbb különbségek, hogy az identitásharcban épp milyen felesleges toposz mentén folytatnak egymással látszat- és szélmalomharcot.
Jelentős és ütőképes ellenzék akkor lesz Magyarországon, ha a néptömegek felfogják, hogy nem a politikai hatalom a cél. A cél az emberek jólétének és mindenkörű biztonságának (közbiztonság, jogbiztonság, létbiztonság, egészségügy) megteremtése. Ehhez olyan eretnekségeket is el kell sajátítani, hogy pl. ennek elsősorban nem a kormányváltás a kulcsa, hanem az osztályharc különféle formái, pl. a munkások bérharca, szakszervezeti mozgósítása, követeléseinek kikényszerítése. A parlamenti politikai hatalom fetisizálása helyett valódi változásokat kell elérni. Annak semmi értelme, hogy egyik kapitalista elnyomót lecseréljük egy másikra. Minimális a haszna, ha az egyik durva elnyomót enyhébb elnyomóra cseréljük le. A cél olyan politikai tudat kifejlesztése, ami arra inspirálja a kizsákmányoltakat, hogy felfogják a rendszerben elfoglalt helyüket, elnyomásuk jellegét és az ez ellen folytatott aktív harcot.