Benyamin Netanyahu miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy az izraeli terrorállam „annyi napig” fog háborúzni Iránnal, „ameddig csak szükséges”.
Izrael múlt csütörtökön robbantotta ki a háborút, amikor bombázta a natanzi nukleáris létesítményt, ahol – állítása szerint – Irán tömegpusztító fegyvereket fejleszt. Az állítólagos „célzott” támadás civil áldozatokat követelt, köztük gyermekeket, és az iráni rezsim kulcsemberekit is megölte. Irán válaszul sorozatos megtorló akciókat hajtott végre Izrael ellen.
A hétfői G7-csúcson a nyugati vezetők a „deeszkalációról” és a „diplomáciáról” beszéltek.
De ők maguk fegyverzik és finanszírozzák Izrael népirtását Gázában – és agresszióját az egész Közel-Keleten.
Miért támadta meg Izrael Iránt?
Izrael azt állítja, hogy „meg kell védenie magát” Irán nukleáris képességeinek megsemmisítésével. Valójában Netanyahu mozgatórugója Izrael belső politikai dinamikája és az imperializmus szélesebb körű érdekei.
Amióta Izrael népirtó hadjáratba kezdett Gázában, Netanyahu stratégiája az volt, hogy több fronton terjeszti ki a háborút a Közel-Keleten. Ez magában foglalja Libanon megszállását, légicsapásokat Irán ellen, és több terület elfoglalását Szíriában, miután Bassár el-Asszád diktatúráját megdöntötték tavaly decemberben. Ezek a támadások aláásták Irán regionális befolyását, különösen a libanoni Hezbollah ellenállási csoport gyengítésével.
Izrael részben azért terjesztette ki a háborút, hogy az USA támogatását biztosítsa Gázával kapcsolatos terveihez. Az amerikai uralkodó osztály egyes részei attól féltek, hogy Izrael kegyetlenségei ellenállást váltanak ki az arab államokban. Izrael mellett ők is kulcsszereplői az USA imperialista szövetségi rendszerének a régióban. Az USA támogatása a népirtás mellett soha nem volt kétséges.
De Netanyahu „abszolút győzelemre” vágyott a palesztin ellenállás felett, és biankócsekket akart egy soha véget nem érő háborúhoz. Hogy elhallgattassa a legenyhébb kritikákat is, Netanyahu a háború kiterjesztésében bízva akarta megszilárdítani az amerikai támogatást. Tudja, hogy ha a ponty megpaskolja a sügért, az USA mindig Izrael mellé áll.
Netanyahut Izrael belpolitikai válsága is motiválja. Jelenlegi koalíciós kormánya a szélsőjobb támogatásán nyugszik, köztük biztonsági miniszter, Itamar Ben-Gvir és pénzügyminiszter, Bezalel Smotrich révén. Ha elveszítené támogatásukat, Netanyahu kormánya összeomlana.
Ez összefügg a cionista projekt mélyebb megosztottságával, arról, hogyan lehet a legjobban elnyomni a palesztinokat. A „liberálisabb” cionisták az apartheid mellett érvelnek, míg a szélsőjobb a népirtást akarja. Izrael vezető körének fontos részei attól félnek, hogy Gáza állandó megszállása végtelen ellenállási háborúhoz vezetne. Emellett aggódnak, hogy Izrael elveszíti „a Közel-Kelet egyetlen demokráciája” státuszát.
A szélsőjobb viszont etnikai tisztogatást akar Gázában – és regionális offenzívába kezdeni. Smotrich korábban kijelentette, hogy Irán nukleáris programját, amely „fenyegeti Izrael államát és az egész nyugati világot”, meg kell szüntetni.
A szélsőjobb támogatásának megszerzése érdekében a Netanyahu-kormány azon fantáziál, hogy kiirtja az összes palesztint, és teljes fölényre jut a Közel-Keleten.
Mi hajtja az iráni-izraeli versengést?
Izrael és Irán a hatalomért és befolyásért verseng a régióban. A terrorállamot erősen támogatja a Nyugat – és a nyugati katonai segítség tette lehetővé a népirtást Gázában.
De Izrael már nem olyan mértékben függ a nyugati gazdasági segítségtől, mint régen. A kezdeti támogatás lehetővé tette, hogy Izrael gazdaságilag fejlődjön, részben a technológiai és hadiipari beruházások révén. Ez azt jelenti, hogy bár Izrael továbbra is a Nyugat „őrkutyája” a Közel-Keleten, nagyobb mozgástere van.
Izrael regionális imperialista hatalommá válása az USA imperializmusának válsága mellett zajlik. A 2000-es évekbeli katasztrofális iraki és afganisztáni intervenciók után az USA befolyása a Közel-Keleten csökkent. Ez teret nyitott több regionális hatalom, köztük Izrael és Irán számára, hogy tovább érvényesítsék érdekeiket. Iránt Oroszország és Kína is támogatja – bár nem ugyanolyan mértékben.
Oroszország Irán fő fegyverszállítója, Kína pedig az olajának mintegy 90 százalékát veszi meg, ami nagyobb teret adott neki a nyugati szankciók ellenére. Az USA szankciói miatt Irán olajexportja 119 milliárd dollárról (2009-10) 8,9 milliárd dollárra (2019-20) csökkent.
Irán a befolyását olyan csoportok, mint a libanoni Hezbollah vagy a jemeni huszik támogatásával próbálta kiterjeszteni.
Sem Izrael, sem Irán nem globális hatalmak. De rivalizálásuk az imperializmus dinamikájára épül, a kapitalista államok közötti világméretű versenyrendszerre.
Mi Trump szerepe?
Jelentős, hogy Izrael támadása Natanz ellen az USA és Irán közötti nukleáris tárgyalások előtt történt.
2015-ben Irán és az USA aláírta az Átfogó Közös Cselekvési Tervet (JCPOA), amelyben Irán visszafogta nukleáris dúsítását cserébe az USA kereskedelmi megállapodásaiért.
De 2018-ban, Netanyahu nyomására, Trump első elnöksége felrúgta az egyezményt. Most azonban próbálja helyreállítani, mert Kínára, az USA fő vetélytársára kíván koncentrálni. Kína közvetítette a szaúd-iráni békeegyezményt 2023-ban, ami az USA gyengeségét jelezte.
Trump a Közel-Keletre látogatott, hogy megerősítse az USA kapcsolatát az öbölállamokkal és az új szíriai rezsimmel. Netanyahu sértve érezte magát, amikor Trump nem látogatta meg Izraelt a körútja során, és attól tartott, hogy háttérbe szorul az amerikai elnök Közel-Kelet-stratégiájában. Netanyahu nem akarta, hogy Trump erősítse Izrael regionális versenytársait.
Izrael támadása miatt Irán kivonult a tárgyalásokból. Abbasz Aragcsi külügyminiszter szerint „indokolatlan” lenne folytatni Izrael „barbárkodása” közepette.
Trump ide-oda tántorgása abból ered, hogy igyekszik kezelni az USA „hegemonikus” hatalmának válságát – vagyis azt a képességét, hogy akadálytalanul érvényesíthesse akaratát.
Az amerikai imperializmus gyengébb és feszültebb, miközben Kína egyre erősebb versenytársként lép elő.
Kína megerősítette kapcsolatait az arab államokkal. A Öböl menti olaj egyik fő importőre, stratégiai partnerséget kötött több rezsimmel (köztük Iránnal), és jelentős befektető a „Új Selyemút” kezdeményezésén keresztül.
Trump kétségbeesetten próbálja növelni az USA befolyását, hogy versenyre kelhessen Kínával.
Mik a szélesebb hatások?
Az USA szorult helyzetben van: támogatja a „őrszem” állam Izraelt, de szeretné elkerülni egy regionális háború kitörését.
Az amerikai imperializmus már így is több fronton küzd: a Közel-Keleten, Ukrajnában, valamint Ázsiában és a Csendes-óceán térségében.
De az imperialista versengés saját logikája miatt a háború kitörése reális lehet – és ennek messzeható következményei lennének.
Először is, még több halált és pusztítást hozna a Közel-Kelet és a palesztin nép számára.
Másodszor, megrázó hatással lenne a globális gazdaságra.
Az olajár már most 13%-kal ugrott fel, és ez csak tovább fokozódik, miután Izrael az iráni olajmezőket is célba vette.
Az USA, mint nettó energiaexportőr, az olaj feletti ellenőrzést szeretné megtartani, hiszen Kína erősen a Öböl menti olajtól függ.
De Trump korábbi vámháborúi is bizonyítják, hogy a gazdasági sokkok nem előnyösek egy hanyatló imperialista hatalom számára.
Így bár Izrael olajmezők elleni támadásai károsítják Iránt és Kínát, az USA-t is gyengítik, mert destabilizálják a világgazdaságot.
Emellett az olajár emelkedése Oroszországnak is kedvezne – éppen akkor, amikor Moszkva nem hajlandó engedni Trumpnak az ukrajnai háborúról folytatott tárgyalásokon.
Milyen hatásai vannak a palesztin ügyre?
A palesztin mozgalom számára Irán az „ellenállás tengelyének” része a nyugati imperializmus ellen.
De a palesztin küzdelem története azt mutatja, hogy a regionális hatalmaktól való függés nem vezet felszabaduláshoz.
Az iráni rezsim a nyugati támogatású sah megdöntését követő 1979-es forradalom után került hatalomra. Irán egy kapitalista állam, amelyben a konzervatív klérus uralja a uralkodó osztályt, és a síita iszlámot követik.
Bár kisebb imperialista hatalom, igyekszik a régió meghatározó erejévé válni. Az iráni rezsim számos népi felkeléssel szembesült, főleg a 2022-es Nő, Élet, Szabadság mozgalommal.
De a rezsim leverte a mozgalmat – és történelme során mindig is ellenezte a társadalmi mozgalmakat és a munkásosztály szerveződését.
Úgy festi le magát, mint a palesztin ügy támogatója, de csak addig, amíg saját befolyását növelheti.
2011-ben, az arab tavasz alatt Irán Asszád szíriai rezsimjét támogatta – és a Hezbollahot is bevonta a szíriai diktátor érdekében. Szíriában Irán segített vérbe fojtani a forradalmat.
Bár Asszád bukása és Izrael libanoni inváziója gyengítette Irán pozícióját, nem ez az, amiért nem lehet rá számítani Palesztina felszabadításában.
Az elsődleges ok, hogy Irán a regionális dominanciára törekszik. Szolidaritást mutat Palesztinával, de tudja, hogy ha beavatkozik, olyan ellenállásba ütközik, amely aláássa a régió feletti uralomra törő érdekeit.
Iránnak minden joga megvan, hogy megtorolja Izraelt – és ellen kell állnunk Izrael brutális támadásainak az iráni nép ellen.
De a palesztin szabadság eléréséhez az imperializmus ellen kell küzdenünk. Ehhez egy tömegmozgalomra van szükség a régióban, amely nemcsak Izraellel szemben áll ki, hanem a helyi uralkodó osztályokkal és államokkal is.
Irán hajlandó egyezséget kötni az USA-val, Izrael terrorának támogatójával, ha az érdekeit szolgálja.
Az 2011-es arab tavasz forradalmai megmutatták, hogy a tömeges ellenállás képes megkérdőjelezni a régió uralkodóit és az imperializmust – és elszigetelni Izraelt.
Nyugaton pedig az a feladatunk, hogy fokozzuk a nyomást Izrael fegyverszállításainak megállítására.
írta: Arthur Townend
forrás: Socialist Worker