Az amerikai “terror elleni háború” majdnem 1 millió embert ölt meg világszerte és 8 ezer milliárd dollárba került az elmúlt 20 év során.
A Brown Egyetem Háború Ára Projektjének becslései szerint több mint 80 országban 897,000 – 929,000 ember vesztette életét a háború közvetlen következményei miatt.
A tegnap publikált tanulmány magában foglalja az amerikai katonai műveletek költségeit Afganisztánban, Irakban, Pakisztánban és Szíriában.
A 8 ezer milliárd dollárból 2,3 ezer milliárd került az afganisztáni-pakisztáni háborús övezetbe, ahol a tálibok 20 éves háború és amerikai megszállás után újra átvették a hatalmat.
“A háború hosszú, bonyolult, borzalmas és sikertelen volt”, – közölte Catherine Lutz, a jelentés társszerzője.
Neta Crawford a Háború Ára Projekt társalapítója megjegyezte, hogy a regisztrált halálesetek csupán konzervatív becslések, mivel nincsenek benne azok, akik közvetett módon járványok, a menekülés, valamint az élelmiszerhez és vízhez való hozzájutás hiánya miatt haltak meg.
“Az általunk számított halálesetek jelentősen azon valódi szám alatt vannak, ahány emberi életet ezen háborúk követeltek,” – közölte.
Stephanie Savell kutató közölte: “Innen számítva még húsz évig fogjuk nyögni az afganisztáni és iraki háborúk óriási társadalmi árát, még jóval azután is, hogy az amerikai erők távoztak.”
Joe Biden amerikai elnök óriási nyomás alatt van az afganisztáni elbaltázott visszavonulás miatt, amely hétfőn ért véget, mikor a tálibok kikiáltották a “teljes függetlenséget”.
Antonio Guterres ENSZ főtitkár “mély aggodalmát” fejezte ki a “növekvő humanitárius és gazdasági válság miatt, valamint hogy teljesen összeomlottak az alapvető szolgáltatások.
“Ma majdnem a teljes afganisztáni lakosság fele, 18 millió ember szorul humanitárius segítségre a túléléshez,” – közölte hétfőn.
Keddi országos üzenetében Biden ígéretet tett, hogy az Egyesült Államok “továbbra is támogatni fogja az afgán népet” diplomáciai nemzetközi befolyással és humanitárius segítségnyújtással.
Ellenben néma maradt azon dróntámadás miatt, amelyet ő hagyott jóvá, és amely egy afgán család 10 tagjával végzett, köztük hat gyermekkel.
Washington ennek ellenére azt állítja, hogy jobban törődik a civilek védelmével a katonai műveletei során, mint bármely más ország.
A Save the Children (Mentsük meg a gyermekeket) szervezet szerint közel 33 ezer gyermeket gyilkoltak vagy csonkítottak meg az Egyesült Államok afganisztáni megszállása során, nem is számolva azokat, akik az éhezés vagy betegségek miatt haltak meg.
“Mi marad 20 év után ezen gyermekek generációja számára, akik egész életét megrontotta a háború nyomora és hatásai?” – közölték hétfőn.
“Az emberi szenvedés erőssége az elmúlt két évtizedben minden képzeletet felülmúl.”
forrás: Morning Star