Mint óriási közbotrányt okozott: Sopronban osztrák neonácik akarnak konferenciát tartani.
Ahogy azt megírtuk, ezzel nem az a probléma, hogy a társadalmunkra veszélyes hóbortosok összeülnek. A fő probléma, hogy Magyarországon biztonságban érezhetik magukat és Magyarországon biztonságban is vannak.
A demokratikus erők (mi) most is felemelték a hangjukat és ellentüntetést szerveznek.
Pártunk, az Európai Baloldal – Munkáspárt 2006 és osztrák testvérpártunk, az Osztrák Kommunista Párt közös felvonulást szervez Sopronban. Mindkét szervezet az Európai Baloldali Párt (EBP) teljes jogú tagja. Különös jelentősége van, hogy az EBP új elnöke, Walter Baier az osztrák tagpárt tagja.
A Magyar Nemzet cikke nem csak beszámol róla, hogy „antifa” szervezetek ellentüntetést szerveznek, de a lipcsei zavargásokkal és egy budapesti náci megverésének rémképével kezdik riogatni a közvéleményt.
Ahogy azt korábban megírtuk, a fasisztoid kormányzati propaganda legújabb célpontja az „Antifa” mozgalom lesz. Ahogy korábban Trump is tette, ezt terrorcsoportnak fogják aposztrofálni (még akkor is, ha kereken Nulla halálos áldozata van, és pont a terrorizmus szélsőjobboldali formája ellen lép fel).
Bár az Osztrák Kommunista Párt és az Európai Baloldal ténylegesen antifasiszta szervezetek, taktikusan az „antifa” rövidítéssel illettek minket, holott szervezeti kapcsolatunk nincs ezzel a – valójában alulról szerveződő, és szervezeti rendszer nélküli – népi mozgalommal, bár támogatjuk tevékenységüket és sok sikert kívánunk nekik az antifasiszta küzdelemhez.
Bár pártjaink tagjai nem követtek el soha semmilyen erőszakos cselekményt (sőt, például 2013. május elsején pont a mi idős tagjainkat lökdösték meg neonáci ellentüntetők és próbáltak meg elrabolni egy zászlót egyiküktől), most mégis mi leszünk a mumus, hiszen a Magyar Nemzet szélsőjobboldali propagandistái jobban félnek egy neonáci ellen elkövetett erőszaktól, mint a holokauszttól és az azt tagadó (valójában azzal egyetértő), erőszakos félhülyéktől.
Ha rémítgetni kell, esetleg a magyarnemzetesek feleleveníthetnék, hogyan gyilkolt szélsőjobboldali terrorcsoport roma honfitásainkat, köztük gyermeket, vagy hogyan lőtt fejbe magyar rendőrt a Magyar Nemzeti Arcvonal vezetője Bőnyben. Pálvölgyi Péter alezredesről rajtunk kívül azóta senki nem emlékezett meg egyetlen évfordulón sem.
Szintén elítéljük a soproni polgármester nyilatkozatát, aki elítél „minden politikai megmozdulást – legyen az szélsőbaloldali vagy szélsőjobboldali -, amely félelmet kelt a soproniak körében”.
Ha esetleg a „szélsőbaloldali” jelzővel a hazánk lelkiismeretét és becsületét jelentő antifasisztákra tetszett utalni – mert arra tetszett utalni -, akkor közölnénk, hogy mi nem keltünk félelmet a soproniak körében. A soproni embereket az ide érkező nácik zavarhatják. Emlékeztetnénk, hogy Sopronban 199 zsidó lakást, 159 zsidó üzletet foglaltak le a világháború során. Emlékeztetnénk, hogy 1944. június 29-én, hajnali 5 órakor a Sopronba vezényelt szombathelyi csendőrség felzargatta a gettóba zsúfolt zsidóságot. Végighajtották őket a városon, hogy aztán az Erzsébet-kert előtti főiskolai menzaépületben, illetve a Jacobi-féle gyárépületben szállásolják el őket. Az egybezsúfolt zsidók között a kétségbeesést fokozták a csendőrnyomozói „kihallgatások”, verések. A csendőrség (nem az SS!) július 5-én kezdte meg a bevagonírozást. Sopronból és a környékbeli településekről 3000 zsidó július 8-án érkezett meg Auschwitzba. Korábban, márciusban az SS tagjai már 500 kényszermunkást egyszerűen agyonlőttek. A Sopron környékéről deportált 3000 ember 90%-a nem élte meg a felszabadulást. Talán inkább ez kelthet joggal félelmet vagy más negatív érzelmeket a soproniakban.
(forrás: http://elfeledettsoproniak.hu/a-soproni-holokauszt/)
Nem értjük, miféle szélsőbaloldali fenyegetéssel akarja ezt a polgármester úr és a fidesz-fasiszta média egy lapon emlegetni. És ha már a szélsőjobboldal mellett feleleveníti a szélsőbalt, akkor a többieket miért nem? Vannak Sopronban megszorítások, kilakoltatások, korrupció, mutyi, bűncselekmények, hitelrabszolgaság, munkahelyi kizsákmányolás, nők elleni erőszak, amelyek szintén politikai problémák és nem csak “szélsőségesekhez” köthetők. Szintén kérdés, hogy önmagát miért nem tartja szélsőjobboldalinak, nincs tisztában vele, hogy pártja, a Fidesz mit művel? Szintén kijelenti, hogy „ahogy Magyarországon, úgy Sopronban is zéró tolerancia van az antiszemitizmus minden formájával szemben”. Teszi ezt vélhetően egy Soros-plakát árnyékában.
Szintén végtelenül ostoba a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleménye, amely a geopolitikai helyzetet is megjeleníti az ügyben és közli, hogy az eseményt nem csak osztrák, hanem „ukrán” állampolgárok is szervezik, holott erről semmi információ nem jelent meg semmilyen sajtóban, ráadásul felelevenítik, hogy a „liberális” Kanadában egy Waffen-SS tisztről emlékeztek meg a parlamentben. Ennek megint semmi köze sincs a mostani ügyhöz. Ráadásul azt is említik, hogy „náci megnyilatkozások a baloldalon” vannak – utalva vélhetően a parlamentben a Fidesszel rendre együtt szavazó Jobbik nácibotrányaira. (Mint ismeretes a fidesz propagandamédiája a neoliberális kamuellenzékét rendre és tervszerűen „baloldalnak” becézi – nyilván azért, mert nem az). A jobboldali megafonos propagandistájuk karlendítgetős ügye vélhetően szintén “baloldali” elhajlás lehet, ennek ellenére most vágtak hozzájuk újabb 5 milliárd forint közpénzt a mi adónkból. Tehát a Kormányzati Tájékoztatási Központ kvázi elmondta, hogy ők ugyan nem nácik, hiába a gyűlöletpolitika, a demokrácia leépítése, a munkások jogai és szervezetei elleni fellépés, a kitörés nap támogatása, a Horthy-kultusz felújítása, a goebbelsi propagandastílus, a nacionalista sovinizmus és most ez a tétlenség a soproni náculással kapcsolatban, és inkább Putyinnak üzenetek, hogy Ukrajna a hibás.
A fentiek alapján teljesen egyértelmű, hogy a hazai jobboldalnak semmi köze a demokráciához és nem ítéli el a fasizmus rémképét, mert maga is az.
Inkább behozzák a képbe a „szélsőbaloldalt”, riogatnak, ujjal mutogatnak a „liberális demokráciákra” és az „ukránokra”, miközben minden idegszálukkal küzdenek azellen, hogy kimondják, hogy az emberek ipari jellegű tömeges népirtása rossz.