A Fidesz-rezsim emberei azzal próbálják palástolni katasztrofális (nem-)kormányzásukat, hogy különféle építkezési és felújítási eredményekről számolnak be.
Itt felújítottak egy iskolát, ott építettek egy bölcsit, itt szigeteltek egy kórházi tömböt, ott renováltak egy nővérszállót.
Csakhogy az építkezési projekt hiába játszódott le kívül, a belső tartalom akkor is üres.
Az iskolákban vészes tanárhiány van, a kórházakban pedig alig van nővér és orvos – és persze mind tisztességtelen bérért kénytelenek húzni borzasztó körülmények között az igát. A felújított iskolákba szülők hozzák a krétát, a frissen mázolt kórházakba pedig a betegek a WC-papírt. A közszolgáltatások bérezésben, mennyiségi és minőségi jellemzőkben is bőven elmaradnak a nyugattól (a szocialista múltról nem is beszélve) – és közben építik le a védőnői rendszert és a laborszolgáltatásokat.
Valójában ezekkel a NER-projektekkel csak építkezési vállalkozók járnak jól. Hogy esetleg ezek hatalomközeli vállalkozások, arról nincs tudomásunk, de mindenki piszkos fantáziájára bízzuk. A lényeg, hogy a NER-ben piszkosul gazdag emberek járjanak jól, és közben elhintsék azt a látszatot, hogy a kormány tesz valamit az emberekért.
A Fidesz spektákulum-rendszere így továbbra is látszatkormányzást produkál a felszín számára. A kórházak működése, a személyzet tisztességes fizetése, a betegek valódi ellátásának és kényelmének megteremtése, a tisztességes oktatási rendszer működése, ugyanis nagyságrendekkel több összegekbe kerülne, mint az épületek csinosítása. Ez utóbbira hajlandó csak a Fidesz-hatalom költeni, majd ezt eladni, mint egészségügyi és oktatásügyi reformot.
Pedig lenne pénz mindenre, ha a rendszer nem a multiknak, a bankoknak és a korrupcióból élő nagyvállalkozói oligarcha rétegnek kedvezne.
És persze a legtöbb felújítás uniós alapból történik, amit szintén nem vernek nagy dobra az ezekről szóló facebook posztokban. Ha meg a mi adónkból, azzal sem egy fideszes lakájpolitikusnak kellene demóznia magát.