A nyugati jobboldaliak rémhíreket terjesztenek a csökkenő születési arányokról. De ez a kapitalista rendszer problémája, nem a munkásosztályé – írja Sarah Bates.
A nők úgy döntenek, hogy kevesebb gyereket vállalnak – és a nyugati jobboldal megvadul emiatt. A csökkenő születési arányokat mindannyiunkra nézve létfenyegetésként mutatják be.
Az Országos Statisztikai Hivatal múlt héten tette közzé, hogy Nagy-Britanniában több ember hal meg, mint ahányan születnek. 2023 júliusáig az elmúlt tizenkét hónapban a halálozások száma több mint 16 300-zal haladta meg a születésekét.
Ez az első alkalom, hogy ilyen történt 1976 óta, kivéve a Covid-járvány alatt bekövetkezett rendkívül magas halálozási számokat. A média rengeteget beszél arról, hogy a születési arányok drasztikusan csökkennek.
A jobboldaliak Európában és az Egyesült Államokban nem azért aggódnak, mert az emberi faj jövője veszélyben van. És biztosan nem aggódnak a munkásosztály azon képessége miatt, hogy meghatározza családja méretét.
Ők azért aggódnak, mert a kapitalista rendszer a nukleáris családra támaszkodik, hogy nevelje, szocializálja és oktassa a gyermekeket, amíg felnőtté nem válnak, és munkába nem állhatnak. A kapitalista osztálynak szüksége van a munkásosztály következő generációjának magánkeretek közötti felnevelésére.
És a kapitalista állam a lehető legkevesebb felelősséget akarja vállalni. Ez azt jelenti, hogy a munkásosztály évtizedeket tölt azzal, hogy másokról gondoskodik.
A „babaválság” valódi tragédiája az, hogy rengeteg munkásosztálybeli ember szeretne gyermeket, vagy több gyermeket, de nem engedheti meg magának. De az alacsony születési arány problémája nem egyszerűen a gyermekgondozás költségeire vezethető vissza.
Van egy sokkal alapvetőbb oka annak, hogy a nők kevesebb gyermeket vállalnak – mert most már megtehetik. Ez annak a jele, hogy a nők nagyobb reprodukciós szabadsággal rendelkeznek, mint valaha. És élnek is vele – ami bosszantja a jobboldalt.
Ahhoz, hogy a népesség stabil maradjon, a nőknek átlagosan 2,1 gyermeket kellene vállalniuk – ezt hívják „helyettesítési rátának”. Ma egy brit nő átlagosan csak 1,55 gyermeket vállal.
Hasonló a helyzet a világ nagy részén is – ahogy azt a The Lancet orvosi folyóirat márciusban kimutatta. Kutatásaik szerint 2050-re az országok több mint háromnegyedében nem lesz elég magas a termékenységi ráta ahhoz, hogy hosszú távon fenntartsák a népesség méretét.
A század végére ez az arány 97 százalékra nő. De ez egy vegyes kép.
Például a szubszaharai Afrika népessége várhatóan megháromszorozódik, és 2100-ra meghaladja a hárommilliárd főt. A magas csecsemőhalandóság a Globális Délen gyakran arra kényszeríti a nőket, hogy több gyermeket vállaljanak, mint amennyit szeretnének.
És továbbra is számos akadály áll fenn a reprodukciós kontrollhoz való hozzáférésben. A Nyugaton, ahol általában jók az egészségügyi létesítmények, sem biztosított tökéletesen a választási lehetőség a nők számára.
Tehát miért történt változás? Az alacsonyabb születési számok nagyrészt a nők életében bekövetkezett hatalmas változások tükröződése a 20. és 21. században.
A nők felszabadításáért küzdő mozgalmak több szabadságot követeltek, és újradefiniálták, mit jelent nőnek lenni.
A változások a kapitalizmus változásaiból is következtek az 1940-es évektől kezdve. A nők egyre nagyobb számban léptek be a munkaerőpiacra, és a jóléti állam fejlődése hozzájárult a nukleáris család merev struktúrájának és a nemi szerepekről alkotott elképzelések lazulásához.
2024-ben a nők nagyobb valószínűséggel mennek egyetemre, mint valaha, később házasodnak – ha egyáltalán házasodnak –, és teljes munkaidőben dolgoznak, mint anyáik vagy nagyanyáik.
Ennek eredményeként későbbre tolják a gyermekvállalást, kevesebb gyermeket vállalnak, vagy teljesen gyermektelenek maradnak. A mai nők arra számítanak, hogy önálló identitással rendelkeznek, nem csak anya vagy feleség szerepét töltik be. De a legnagyobb tényező a csökkenő születési arányok mögött az, hogy sok nő számára hozzáférhetővé és megbízhatóvá vált a fogamzásgátlás és az abortusz.
Az emberek mindig is próbálták valamilyen mértékben szabályozni termékenységüket – kezdetleges fogamzásgátlókat és abortív szereket évezredek óta használnak. Ám az elmúlt ötven évben általánosságban a fogamzásgátlás és az abortusz elérhetősége és társadalmi elfogadottsága előrelépett.
Sok nő ma már valóban szabadon dönthet arról, hány gyermeket vállal. A születési arány legjelentősebb csökkenése akkor következett be, amikor a fogamzásgátló tabletta elérhetővé vált az 1960-as években.
Egy 1982-ben közzétett tanulmány az orális fogamzásgátlók (OC) hatását vizsgálta Angliában és Walesben. „1964 és 1977 között az 1000 szülőképes korú nőre jutó születések száma 93,0-ról 58,7-re csökkent Angliában és Walesben” – áll a tanulmányban.
Ez az egyharmados csökkenés mindössze 15 év alatt teljesen más nagyságrendet képvisel, mint a ma lassan, de folyamatosan csökkenő születési arány. A fogamzásgátlás elterjedése mellett hatalmas változások történtek a nők és a munka kapcsolatában is.
Az Institute of Fiscal Studies kutatásai azt mutatják, hogy „a nők ma ritkábban élnek együtt és vállalnak gyermeket, és későbbre halasztják ezeket az életciklusokat”. A számok azt mutatják, hogy az 1975-ös 25–54 éves nők 57 százaléka dolgozott.
Ma ezeknek a nőknek mintegy 72 százaléka dolgozik – és csaknem kétharmaduk teljes munkaidőben. Az egymást követő generációk női nagyobb valószínűséggel térnek vissza a munkába, miután gyermekük született.
Ma már túlnyomórészt valószínű, hogy a gyermekek olyan háztartásokban nőnek fel, ahol mindkét szülő dolgozik. A jobboldallal nemcsak az élet kezdetéről, hanem a végéről is vita folyik.
Az emberek tovább élnek, de egyre magasabb szintű gondozásra van szükségük idősebb éveikben. Az uralkodó osztály az időseket „nem termelékenynek” és „nem jövedelmezőnek” tekinti.
Ők attól tartanak, hogy az időskori „teher” elviselhetetlenné válik, ha nincs elég egészséges, fiatal munkás, aki újra tudja termelni magát.
Azt kérdezik, hogy kinek az adója fogja fedezni nyugdíjaikat és gondozásukat. Az egyik megoldás az lenne, ha a kapitalista állam arra kényszerítené az embereket, hogy tovább dolgozzanak.
De a nyugdíjkorhatár emelése emberek tömegeit taszítaná szegénységbe, mivel nem mindenki képes tovább dolgozni ugyanolyan módon a 60-as, 70-es éveiben.
Egy másik megoldás lehet a tömeges bevándorlás ösztönzése Nagy-Britanniába. De ez azt jelentené, hogy szembe kellene nézni az egymást követő kormányok, köztük a jelenlegi munkáspárti kormány bevándorlási politikájával.
A születési arányról folytatott viták összefonódnak a rasszizmussal. Egy úgynevezett „szexelj Nagy-Britanniáért” kampányt lehetne indítani, hogy „leszoktassák az országot a bevándorlástól való függőségről” – írta 2022-ben a The Sun napilap.
Abban az időben egy tory kabinetminiszter azt mondta a jobboldali lapnak: „Nézzük meg, milyen munkaerőhiányban szenvedünk.
„Több gyermeket kellene vállalnunk. Az arány folyamatosan csökken. Nézzük meg Magyarországot – ők adókedvezményeket nyújtanak az anyáknak, akik több gyermeket vállalnak.”
A rasszisták és a szélsőjobboldaliak egyszerre akarják kizárni a bevándorlókat, és növelni a születési arányokat. Ez ellentmondásosnak tűnhet, de mindkét álláspont kifejezi a vágyat egy erős nemzetállamra, amely simán újratermeli az őslakos népességet.
Például Viktor Orbán rendszere valóban adókedvezményeket kínál a nagycsaládos nők számára. Ezt kíséri az anyák otthoni szerepét hangsúlyozó ideológia áradása.
Ez a nukleáris család szerepének megerősítéséről szól, hogy a következő munkásgenerációt felneveljék. Ugyanakkor Orbán neoliberális politikát erőltet, amely nyomást gyakorol a munkásosztálybeli családokra és aláássa őket.
Ez a kapitalizmus ellentmondása – a kormányok lemondanak a gyermekekkel kapcsolatos felelősségről, miközben továbbra is azt akarják, hogy a szülők minél több gyereket „termeljenek ki”. Ez az egyik oka annak, hogy kevés bizonyíték van arra, hogy az ilyen pronatalista politikák jelentős hatást gyakorolnának a születési arányokra.
Közben az orosz parlament olyan jogszabályok vizsgálatát fontolgatja, amelyek lehetővé tennék azoknak az embereknek a büntetőjogi felelősségre vonását, akik „gyermektelenségi propagandát” terjesztenek. „A közösségi hálózatokon lévő csoportok gyakran tiszteletlenül viselkednek az anyasággal és az apasággal szemben” – mondta egy orosz politikus.
„A barátságos és nagy család egy erős állam alapja.” Itt a kimondatlan dolgokat kimondták. Ez annak a megfogalmazása, ami a nyugati kapitalista osztály pánikérzetét táplálja. A nyereségesség érdekében növekvő munkaképes korú népességre támaszkodik.
De szüksége van a bevándorlási korlátozásokból eredő rasszista megosztottságra. Nekünk nincs sok választásunk abban, hogy nukleáris családban nevelhetjük-e fel gyermekeinket.
De abban igen, hogy nem vállalunk nagy családot. Jogos a küzdelem azokért a szolgáltatásokért – például jobb lakhatásért, tisztességes fizetésért és olcsóbb gyermekgondozásért –, amelyek megkönnyítik a családalapítást.
Ez mindenkinek javára válna, nem csak a szülőknek és gyerekeknek. De ne higgy a kapitalista mítoszban a születési arányok válságáról – ez az ő problémájuk, nem a miénk.
forrás: Socialist Worker