Ben Wallace brit védelmi miniszter a hétvége alatt, Szingapúrban közölte az International Institute for Strategic Studies Asia Security Summit-en, vagyis a Shangri-La Párbeszéden, hogy az Egyesült Királyság elkötelezett a csendes-óceáni katonai jelenlét növelése mellett:
“Az Atlanti-óceán és a Csendes-óceán biztonsága oszthatatlan… ezért az Egyesült Királyság egyre aktívabban és kitartóbban részt vesz az indiai-csendes-óceáni térségben.”
Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter is hangsúlyozta az európai részvétel fontosságát0: “A jövő hónapban Ausztráliával közösen megrendezendő Talisman Sabre hadgyakorlaton 14 ország vesz részt. Ez lesz a legnagyobb eddigi részvétellel zajló gyakorlat, több mint 30 000 katonával, köztük jelentős kontingenssel Japánból… Ez újabb módja annak, hogy az európai országok, mint Franciaország, Németország és az Egyesült Királyság kiálljanak a közös értékeink mellett az Indiai-csendes-óceáni térségben.”
Ezeknek az országoknak a történelme alapján jogosan merülhet fel a kérdés, hogy milyen “közös értékekről” van szó.
A Shangri-La Párbeszédek évenkénti eseményei állítólag a béke témájával foglalkoznak. Az idei kissé eltérő volt. Az Egyesült Államok arra használta fel, hogy reklámozza sikereit abban, hogy NATO szövetségeseit is aktív részvételre ösztönözte a Csendes-óceánon.
Ez emlékeztet minket arra, hogy az amerikai “átpozicionálás Ázsiára” nem jelentette a hátat fordítást Európának; ellenkezőleg, célja mindig is az volt és most is az, hogy megszilárdítsa az európai NATO partnerek közös erőfeszítéseit Kína növekvő gazdasági és politikai befolyása ellen a Csendes-óceánon.
A figyelmeztető jelek mindenki számára áthatóak.
Az előző héten az Egyesült Államok kereskedelmi szerződést kötött Tajvannal, mintha az egy független állam lenne. Mindez annak ellenére történt, hogy a kínai kormány szóvivője, Mao Ning enyhe figyelmeztetést adott, hogy az Egyesült Államoknak nem kellene “hibás üzeneteket küldenie Tajvan függetlenségi erőinek”.
Ez a szerződés csak egy hosszú sorozat stratégiai lépése volt a Biden-kormány által. Az első lépés 2021 márciusában történt, amikor újraélesztették a Quadot, az Egyesült Államok, Japán, India és Ausztrália közötti katonai együttműködési szerződést, amit aztán gyorsan követett 2021 decemberében az Aukus paktum.
Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia egy átfogó programban állapodott meg, hogy felfegyverezze az ausztrál fegyveres erőket támadó hadviselésre. A nukleáris tengeralattjárók csak az ügylet egy részét képezték.
Tavaly Japán megváltoztatta történelmi védelmi politikáját. Idén egyetértettek az új amerikai katonai bázisok létrehozásában és rendeltek 400 darab amerikai Tomahawk típusú rakétát, amelyek képesek Kínára támadni.
Idén februárban az Egyesült Államok bejelentette, hogy megállapodást kötött öt új katonai bázis létrehozásáról a Fülöp-szigeteken, közvetlenül a Dél-Kínai-tenger mellett. Múlt hónapban aláírtak egy biztonsági egyezményt Pápua Új-Guineával, beleértve Mikronéziát, az új amerikai katonai bázisok létrehozása érdekében.
Ebben a kontextusban, nem feledhetjük el Mike Minihan tábornok 2023. februári magánmemóját az amerikai légierő parancsnokainak: “Az ösztöneim azt súgják, hogy 2025-ben harcolni fogunk.”
A Talisman Sabre hadművelet július 22-én kezdődik. Ez vizi és földi partraszállást is magába foglal. Az európai NATO-hatalmak is részt vesznek benne.
Békemozgalmunk jogosan a tárgyalásos béke biztosítására összpontosított Ukrajnában. De emlékeztetnünk kell a szélesebb képre is. Az amerikai vezetők úgy látják, hogy a NATO bővítése és katonai mobilizációja Európában része ennek a tágabb, és nagyon veszélyes stratégiának. Kormányunk pedig, ahogyan Ben Wallace hangsúlyozta, központi szerepet játszik benne.