A nagy változások mindig kis mozgalmakkal indulnak, amelyek láthatatlanok a fentiek elemzői és a nagy média számára, ahogy azt a zapatisták kommünikéinek egyike is megfogalmazza.
Mielőtt emberek ezrei foglalnák el a nagy sugárutakat, földalatti folyamatok kezdődnek, ahol az elnyomottak „elpróbálják” a felkeléseket, amelyeket később láthatóvá tesznek a tömegeseményekben, amelyeket az akadémia szociális mozgalmaknak hív.
Ezeket a változásokat, amelyek a mindennapi életben történnek, egy csoportnyi ember hozza létre, akiknek közvetlen kapcsolatuk van egymással, akiket nagyon nehéz felderíteni és sosem tudjuk, mikor válnak tetteik tömeges akciókká. Mindazonáltal a nehézségek ellenére, ha élesítjük érzékeinket, lehetséges ösztönösen megragadni valamit, ami változik.
Valamit, ami úgy tűnik, épp latin-amerikai országokban történik. Egy brazil elvtárs megjegyezte az Agrár Geográfiai Nemzetközi Szimpóziumon (SINGA), hogy ebben az országban „csendes zendülésekkel” nézünk szembe. Az előérzet valós tényeken alapul. A szociális mozgalmak és a társadalom legszegényebb rétegeinek mélyén nők és fiatalok vezetik a változásokat; átveszik az állam és a piacok számára kijelölt teret.
A valódi mozgalmak azok, amelyek módosítják az emberek helyét a világban, amikor kollektíven mozdulnak és lerombolják a hatalmi szerkezetet. Ezen a ponton meg kell értenünk, hogy nincs direkt vagy mechanikus ok-okozati kapcsolat, mivel az előrejelzések az emberi kapcsolatokról lehetetlenek annak benne foglalt bonyolultsága miatt és a sokféle tárggyal való kölcsönhatás miatt.
Az elmúlt években megfigyelhettem ezen csendes változások tendenciáját számos mozgalomban. Az őslakos Nasa és Misak dél-kolumbiai csoportokban azok a fiatalok szállnak újra harcba a földért, akik korábban bénultak voltak, mivel a vezetőik az állammal való kapcsolataik kiterjesztésére fókuszáltak, amely számukra bőséges forrásokat garantál. Valami hasonló történt Chile déli részén, ahol az új Mapuche generáció megújult erővel szembeszáll az állami elnyomással.
A konszolidált parasztmozgalmak mellett, ahol potens vezetői struktúra létezik, a nők és fiatalok vitába bocsátkoznak és új módit javasolnak, amelyek között van az olyan egyének mozgósítása és szervezése is, akik magukat LMBT-ként (leszbikus, meleg, transzszexuális és biszexuális) határozzák meg.
Szintén növekvő aktivitást figyelhetünk meg az olyan fekete militáns tradicionális mozgalmak mélyén, amelyek a Quilombos-t és a Palenques-t (szökött brazil és kolumbiai rabszolgák) alkotják, még az egyetemeken is, amely méltánylandó a brazil és kolumbiai akadémiákon, ahol megnyitják saját tereiket.
A zapatista escuelita (kisiskola) során elmagyarázták nekünk, hogy a zapatisták fele 20 év alatti, amelyet szintén méltányolnunk kell. A fiatal nők részvétele jelentős. Azok, akik részt vettek a művészeti és a tudományos gyűléseken, amelyeket a zapatisták hívtak össze, tapasztalhatták ezt a valóságot. Más mozgalmakban a fiúk és lányok szervezése olyan gyűléseken történik, amelyek kizárják az időseket.
Milyen észrevételeket tehetünk a csendes zendülésről, amely terjed a társadalomban, különösképp a rendszerellenes mozgalmakban? Anélkül, hogy kimeríteném a kezdődő vitát, három észrevételem lenne.
Az első, hogy a nők, feketék, őslakosok és fiatalok úton lévő zendülései minden népi szektorban hatással vannak a mozgalmak belsejére. Egyfelől kitermelik a szükséges generációs váltást anélkül, hogy eltávolítanák az alapítókat. Másfelől ez a változás társul olyan cselekvési és önkifejezési módokhoz, amelyek afelé tendálnak, hogy olyan irányba változtassák meg a politikai akciót, amelyet még ezen sorok írója sem képes tisztán definiálni.
A második észrevétel minőségi jellegű, szorosan kapcsolódik az elsőhöz. Az ifjúság/nőiesség betörése számos kérdést vonz magával, valamint kultúrák fejlődnek a mozgalmakon belül saját jellegükkel. Például a nők lentről nem űzik a klasszikus feminista diskurzust, sem a különbségek egyenlőségét, hanem inkább valami újat, amelyet nem is mernék felfogni, bár vannak, akik említik a közösséget, feketéket, őslakosokat és a népi feminizmust.
A zapatista ifjúság vágya, hogy megmutassa zenéjét és táncát, amely valamivel több, mint művészeti kérdés; ez ugyanaz, mint a tudományról feltett kérdéseik. Némely esetben, mint a Mapuche és a Nasa, a változások kívülről is megfigyelhetők, és megállapíthatjuk, hogy a radikalizáció nem csak a politikai akció formáira fókuszál, hanem a küzdelem hagyományainak helyreállítására, amelyeket az időseik majdnem teljesen elvetettek.
A harmadik észrevétel és talán a legfontosabb, hogy a lentről jövő nők és fiatalok betörése a forradalom egy másik koncepcióját körvonalazza, amely elválik a leninista stílusú forradalom hagyományos elméletétől. Egy másik kérdés is felmerül itt: hogy folyik a politika a quilombo/palenque kód szerint? Milyen a politika a nők szabályai szerint? Itt nem a lentről jövő nők és fiatalok részvételére utalok a már létező struktúrákban.
A népek maguk fogják megadni a válaszokat, amelyek új utakat nyitnak, bár a fenti elemzők mindig a múlt szemével és fogalmaival fogják őket látni. Ez az alkotásról szól (új intézményeket), sokkal inkább, mint a létező intézmények elfoglalásáról. Új világokat, új társadalmakat teremtenek, ha a régi fogalmakkal akarjátok nevezni őket: új hatalmakat, új választói igazságot, néha tradíciókat és máskor a népek józan eszét; egészséget, oktatást és a nem-kapitalista logika alapján a terek elfoglalását.
A világ, a mi világunk gyorsan változik. Ezen változások elutasítása olyan, mintha lenulláznánk az átalakulási képességet, amely eltemeti a kapitalizmust és új világot épít a romjai fölé.
Raúl Zibechi
Eredetileg megjelent spanyol nyelven a La Jornada-ban