1947 óta a Végítélet Órája méri az ember által okozott katasztrófa valószínűségét, nevezetesen figyelmezteti a világot a nukleáris holokauszt lehetőségére.
Az Atomtudósok Közlönye, amely kezeli ezt az órát, eredetileg éjfél előtt 7 percre állította az órát, ahol az éjfél jelenti a világvégét. A legmesszebb ez az óra 1991-ben volt, 17 percre éjféltől. Legközelebb pedig most vagyunk 2020 óta az óra a végítélet küszöbén áll – 100 másodpercre éjféltől. A riasztó beállítást az motiválta, hogy az Egyesült Államok 2019-ben egyoldalúan kilépett a Középhatótávolságú Nukleáris Fegyveregyezményből. Ez a „legveszélyesebb helyzet, amellyel az emberiség valaha szembenézett” – közölte Mary Robinson, Írország egykori elnöke és az ENSZ egykori Emberi Jogi Főbiztosa.
A Tricontinent: Társadalomkutató Intézet, hogy hozzájáruljon a „legveszélyesebb helyzetről” való párbeszédhez, cikksorozatot indít Tanulmányok a korabeli dilemmákról címmel. Ezen dilemmák között van a klíma- és környezeti katasztrófa, a katonai költségvetési pazarlás, a hadviselés veszélyeinek, valamint a kétségbeesés és individualizmus látható növekedésének kérdései. Ezen dilemmák megoldása nem mutat túl a kapacitásunkon; a bolygónk rendelkezik a megfelelő erőforrásokkal, hogy ezeket kezeljük. Nincs hiány ötletekből és forrásokból; a probléma, hogy hiány van politikai hatalomból. A világ számára szükséges politika elemek már évtizedek óta borostyánba ágyazva ülnek az ENSZ Kartában, ám ezeket figyelmen kívül hagyják azok, akik hatalmat, előjogokat és magántulajdont halmoztak fel. A Tanulmányunk a korabeli dilemmákról célja stimulálna a vitákat korunk számos kérdéséről, azzal a reménnyel, hogy ezen viták egybekovácsolják a társadalmi erőket a közelgő ítéletnap megakadályozása érdekében.
A sorozat első tanulmánya Az Egyesült Államok új hidegháborút visel: egy szocialista perspektíva, amely a Monthy Review-val és a Nem a Hidegháborúra szervezettel közösen íródott. Ezen szöveg esszéi közelről elemzik az Egyesült Államok politikáját, amelynek célja fenntartani az ellenőrzését a nemzetközi rendszer felett, beleértve a nukleáris elsőség hajszáját, valamint a szándékot, hogy akár „korlátozott nukleáris háborút” indítsanak, hogy elérjék céljaikat. 2020-ban a Princeton Egyetem atomháborús szimulációja megmutatta, hogy akármelyik nagyhatalom is hajt végre akár egyetlen taktikai támadást, az azonnal 91,5 millió ember halálát okozná; „a nukleáris szennyezés és a hosszútávú hatások miatti halálozás jelentősen növelné ezen becslést” – írják a kutatók.
John Bellamy Foster, a Monthly Review szerkesztője azt írja tanulmányunkban: „akárcsak azt, hogy a klímaváltozás teljesen destruktív következményei fenyegetik az emberiség létét, úgy tagadják a nagyhatalmak azt is, hogy egy nukleáris háborúnak az egész bolygóra kiterjedő következményei lennének, miközben a tudományos kutatások szerint a nukleáris tél a Föld minden kontinensén kiirtaná a lakosságot.” A békeköveteléseinknek ezért legalább olyan erőteljesnek kell lenniük, mint a bolygó megmentésének követelése a klímakatasztrófától.
Az 1945-ös hirosimai és nagaszaki amerikai atomcsapás következményeként a Világbéke Tanács kiadta a Stockholmi Felhívást:
Követeljük az atomfegyverek törvényen kívül helyezését mint a népek elleni megfélemlítés és tömeggyilkosság eszközeit.
Hisszük, hogy minden kormány, amely elsőként vet be atomfegyvert más ország ellen, emberiség elleni bűncselekményt követ el és háborús bűnösként kell kezelni.
Felszólítunk minden jószándékú férfit és nőt a világban, hogy írja alá ezt a felhívást.
Két hét alatt másfél millió ember írta alá.
1974-ben Sinzo Hamai hibakusa (nukleáris támadás túlélője) és Hirosima akkori polgármestere megalapította a Hirosima Napot, amelyet minden évben augusztus 6-án tartanak. A hirosimai Béke Emlékmúzeum és Park Békeharangja 8 óra 15 perckor szólal meg, pontosan abban a pillanatban, amikor a bomba felrobbant, valamint papírdarukat és papírlámpásokat úsztatnak a Genbaku-dóm (Atombomba-dóm) közelében, amely az egyetlen épület, amely állva maradt a pusztítás után. A Hirosima Nap fontossága és életben tartása elhervadt. Sürgős feléleszteni ezt a napot a kollektív élet megmentése folyamatának részeként.
A második tanulmányunk a sorozatban egy hónappal az ukrajnai háború kezdete után kezdett formát ölteni, amikor a Tricontinental: Társadalomkutató Intézet párbeszédet kezdett Jeremy Corbyn-nal, a brit parlament tagjával és a Munkáspárt korábbi vezetőjével, valamint csapatával a Béke és Igazság Projekttel. Úgy éreztük, azonnal szükség van a békemozgalom erősítésére a különféle katasztrófák megtárgyalásával, amelyek Ukrajnán túl is hullámokat vertek, beleértve a kontroll nélkül szárnyaló inflációt. Számos írót hívtunk meg Brazíliából az Egyesült Királyságig, Dél-Afrikából Indiáig, hogy reagáljanak az azonnali válságra az el nem kötelezettség vitális koncepciója által, amely a 20. század gyarmatellenes harcai során született és az El Nem Kötelezettek Mozgalmában (1961) intézményesült. Ezen értekezéseket – a Morning Star-ral, a Globetrotterrel és a Béke és Igazság Projekttel együttműködve – már publikáltuk.
A füzethez való hozzájárulásaként Corbyn reflektált a béke eszméjére:
Néhányan azt mondják, hogy a békéről értekezni háború idején valamiféle gyengeség; ennek ellenkezője igaz. Ez a béketüntetők bátorsága világszerte, amely megakadályozott néhány kormányt, hogy beavatkozzon Afganisztánban, Irakban, Líbiában, Szíriában, Jemenben és még egy tucat jelenlévő konfliktusban.
A béke nem pusztán a háború hiánya; a béke valódi biztonság. Azon tudat biztonsága, hogy lesz mit enned, a gyermekeidnek lesz oktatása és gondozása, és az egészségügy ott lesz, amikor szükség van rá. Milliók számára nem ez a valóság; az ukrajnai háború utóhatásai ezt további millióktól veszik el.
Közben már számos ország növeli a fegyverkiadásait, és kutat források után, hogy több és több veszélyes fegyvere legyen. Az Egyesült Államok most fogadta el a valaha létező legnagyobb katonai költségvetést. Ezen források, amelyeket fegyverekre költenek, azok a források, amiket nem költenek el egészségügyre, oktatásra, lakhatásra és környezetvédelemre.
Ez egy kockázatos és veszélyes korszak. Látni, hogy szabadul el a borzalom, majd felkészülni több jövőbeni konfliktusra, nem biztosítja, hogy törődjenek a klímaválsággal, a szegénységi válsággal vagy az élelmiszer-ellátással. Rajtunk múlik, hogy felépítsünk és támogassunk olyan mozgalmakat, amelyek új utakat teremtenek a békéért, biztonságért és az igazságért mindenki számára.
A világbékéről tett ilyen világos nyilatkozat az ellenszere annak, amiről Mary Robinson azt mondta, hogy „a legveszélyesebb helyzet, amellyel az emberiség valaha szembenézett.”
Az ENSZ közgyűlés oldalvonalain 19 tagállam, az ENSZ Kartát Védő Baráti Csoport találkozott, hogy megtárgyalják a multilateralizmus szükségének erősítését, hogy „kollektív, befogadó és hatékony megoldásokat kovácsoljunk a 21. század közös kihívásaira és fenyegetéseire.” Kollektív és közös: ezekre a kulcsszavainkra van szükség. Kevesebb megosztottság, több kollektivitás; kevesebb háború szítása, több békeépítés.
A Baráti Csoport nyelvezete összhangban van az El Nem Kötelezettek Mozgalmával és az Afrikai-Ázsiai Konferenciával, amelyet 1955-ben tartottak Bandungban. Amikor az új, gyarmatosítás utáni államok vezetői Bandunkgban találkoztak, hogy az el nem kötelezettségről és a békéről beszéljenek Usman Awang (1929-2001) maláj költő megírta a Pipacsok című versét a háború szörnyűségéről:
A vérből, a gennyből, ami rohad a földben,
a csontvázakból, mik életüket vesztették
a fegyverek által,
háborús őrültek miatt, akik szeretetet öltek,
majd vörös virágok nőnek gyönyörűen,
melyek rajongásra vágynak.
Írta: Vijay Prashad
forrás: Tricontinental