Michael Langley, az amerikai tengerészgyalogság tábornoka, az Egyesült Államok Afrikai Parancsnokságának (AFRICOM) vezetője, október 17-én Marokkóba látogatott.
Langley találkozott Marokkó katonai vezetőivel, köztük Belkhir El Farouk-kal, a Marokkói Fegyveres Erők tábornokával. 2004-ban az AFRICOM főként marokkói földön rendezte meg a legnagyobb és első éves hadgyakorlatát, az Afrikai Oroszlánt. Idén júniusban tíz ország vett részt az Afrikai Oroszlán 2022 hadgyakorlaton, amelyen Izrael (első alkalommal) és a NATO megfigyelői is részt vettek.
Langley látogatása része volt egy szélesebb amerikai nyomulásnak az afrikai kontinensen, amelyet a Tricontinental 42-es dossziéjában dokumentáltunk is (2021. július), amelynek címe Megvédeni a szuverenitásunkat: Amerikai katonai bázisok Afrikában és a jövőbeni afrikai egység, amely a Ghánai Szocialista Mozgalom kutatócsoportjával közös publikáció volt. Ebben azt írtuk, hogy a pánafrikanizmus két fontos alapelve a politikai egység és a területi szuverenitás, és amellett érveltünk, hogy „a külföldi katonai támaszpontok tartós jelenléte nem csak az egység és függetlenség hiányát szimbolizálja, hanem ugyanannyira hozzájárul a kontinens népeinek és kormányainak megosztottságához és alávetettségéhez”. Augusztusban Linda Thomas-Greenfield, az Egyesült Államok ENSZ nagykövete Ghánába, Ugandába és a Zöld-foki Köztársaságba látogatott. „Nem kérjük az afrikaiakat, hogy válasszanak az Egyesült Államok és Oroszország között” – közölte a látogatása előtt, de azért hozzátette: „számomra a választás egyszerű lenne.” A választást mindazonáltal az amerikai kongresszus ösztökélte, mikor megszövegezte a Rosszindulatú Afrikai Orosz Tevékenység Elleni Törvényt, amely szankcionálná azon afrikai államokat, amelyek üzletet kötnének Oroszországgal (és amit a jövőben vélhetően Kínára is kiterjesztenének).
Hogy megértsük a kibontakozó helyzetet, a barátaink a Nem a Hidegháborúra szervezetből előkészítették az 5-ös számú tájékoztatót, amelynek címe: A NATO szerint Afrika a „déli szomszédsága”, amely bemutatja, hogyan kezdett a NATO tulajdonosi szemlélettel tekinteni Afrikára és hogyan tekinti az amerikai kormány Afrikát a Globális Monroe Doktrínája frontvonalának.
2022 augusztusában az Egyesült Államok közzétett egy új afrikai külpolitikai stratégiát. A 17 oldalas dokumentum összesen 10 alkalommal említi Kínát és Oroszországot, beleértve, hogy ígéretet tesznek a Kínai Népköztársaság, Oroszország és más külföldi szereplő káros tevékenységének gátlására a kontinensen, de egyetlen egyszer sem említik a „szuverenitás” kifejezést. Bár Antony Blinken amerikai külügyminiszter kijelentette, hogy Washington „nem diktálja Afrika döntéseit”, az afrikai kormányok jelentették, hogy „lekezelő erőszakoskodást” tapasztaltak a NATO tagállamok részéről, hogy válasszanak oldalt az ukrajnai háborúban. Ahogy a globális feszültségek növekednek, az Egyesült Államok és szövetségesei jelezték, hogy csatatérként tekintenek a kontinensre a Kína és Oroszország elleni Új Hidegháborúban.
Egy új Monroe Doktrína?
A NATO éves júniusi ülésén Afrikát nevezte meg a Közel-Kelet mellett a NATO déli szomszédságának. Ennek tetejében Jens Stoltenberg NATO főtitkár baljósan „kihívásként” utalt „Oroszország és Kína egyre növekvő befolyására a déli szomszédságban.” A következő hónapban Stephen J. Townsend tábornok, az AFRICOM távozó parancsnoka úgy utalt Afrikára, mint a NATO „déli szárnyára”. Ezen kommentárok zavarbaejtően hasonlítanak az 1823-as Monroe Doktrína neokolonialista magatartására, amelyben az Egyesült Államok azt állította, hogy Latin-Amerika a „hátsó kertje”.
Afrika paternalisztikus szemléletét – úgy tűnik – széles körben osztják Washingtonban. Áprilisban a Képviselőházban túlnyomó többséggel fogadták el a Rosszindulatú Afrikai Orosz Tevékenység Elleni Törvényt, 415-9 arányban. A törvény célja megbüntetni azon afrikai kormányokat, amelyek nem rendelik magukat alá az Egyesült Államok Oroszországot érintő külpolitikájának. Ezt kontinens szerte széles körben elítélték, mivel nem tiszteli az afrikai nemzetek szuverenitását, Naledi Pandor dél-afrikai külügyminiszter pedig „teljesen szégyenteljesnek” nevezte.
Az amerikai és nyugati országok erőfeszítései, hogy Afrikát bevonják a geopolitikai konfliktusukba, súlyos aggályokat vetnek fel: névlegesen, hogy fegyverkezni fog-e az USA és a NATO óriási katonai jelenléte a kontinensen, hogy elérje céljait?
AFRICOM: Az USA és a NATO hegemóniájának védelme
2007-ben az Egyesült Államok felállította az Afrikai Parancsokságát (AFRICOM) „válaszul a terjeszkedő afrikai partnerségeinkre és érdekeltségeinkre”. Az AFRICOM csupán 15 év alatt legalább 29 katonai támaszpontot állított fel a kontinensen, részeként a kiterjedt hálózatnak, amelyhez 60 előőrs és belépési pont is tartozik legalább 34 országban, a kontinens országainak 60%-ában.
Washington afrikai demokráciát és emberi jogokat támogató szólamai ellenére a valóságban az AFRICOM célja biztosítani az amerikai uralmat a kontinensen. Az AFRICOM deklarált céljai között van „az amerikai érdekek védelme”, valamint a „versenytársak feletti felsőbbség fenntartása” Afrikában. Valójában az AFRICOM megteremtését az az aggodalom motiválta, hogy „Kína kiterjeszti jelenlétét és befolyását a régióban.”
A NATO kezdettől fogva benne volt ebben a törekvésben, ahogy azt eredetileg James L. Jones, a NATO akkori legfelsőbb parancsnoka javasolta. Az AFRICOM éves szinten hajt végre hadgyakorlatokat, amelyek az afrikai hadseregek, valamint az „USA és a NATO különleges hadműveleti erői” közti „közös együttműködés” erősítésére fókuszálnak.
Az Egyesült Államok és a NATO afrikai katonai jelenlétének destruktív természete csak fokozódott 2011-ben, amikor – figyelmen kívül hagyva az Afrikai Unió ellenállását – katasztrofális katonai beavatkozást hajtottak végre Líbiában, hogy eltávolítsák Moammer Kadhafi kormányát. Ez a rendszerváltás elpusztította az országot, amely azelőtt az afrikai országok között az első helyen állt az ENSZ Humán Fejlődési Index listáján. Egy évtizeddel később a líbiai intervenció legfőbb vívmányai, hogy az ország visszatért a rabszolgapiacra, több ezer külföldi fegyveres lépett be területére és véget nem érő az erőszak.
Vajon az USA és a NATO a jövőben is Kína és Oroszország „rosszindulatú befolyását” fogja ürügyként használni az afrikai intervenciókra és rendszerváltásokra?
Afrika elutasítja az Új Hidegháborút
Az idei ENSZ Közgyűlésen az Afrikai Unió szilárdan elutasította az Egyesült Államok és a nyugati országok erőszakos törekvéseit, hogy a kontinenst a geopolitikai terveik eszközéül használják. „Afrika eleget szenvedett a történelem balsorsától” – közölte Macky Sall, az Afrikai Unió és Szenegál elnöke; „nem akar az új hidegháború táptalaja lenni, hanem a stabilitás és lehetőségek pólusa, amely nyitott minden partner iránt, kölcsönösen jövedelmező alapon.” Közben a háborús törekvések semmit nem adnak Afrika népeinek, amelyek békét, a klímaváltozáshoz való adaptációt és fejlődést akarnak.
„Európa egy kert. A világ többi része dzsungel. A dzsungel pedig megtámadhatja a kertet.”
„Az európaiaknak sokkal többet kell beavatkoznia a világ többi részében. Különben a világ többi része fog megtámadni minket.”
- Sokkoló kommentek Joseph Borrell-től, az EU külpolitikai vezetőjétől
Október 13-án az Európai Diplomáciai Akadémia megnyitóján Joseph Borrell, az Európai Unió vezető diplomatája közölte: „Európa egy kert… A világ többi része … dzsungel. A dzsungel pedig megtámadhatja a kertet.” Ha a metafora nem lenne elég világos, hozzátette: „Az európaiaknak sokkal többet kell beavatkoznia a világ többi részében. Különben a világ többi része fog megtámadni minket.” Borrell rasszista kijelentéseit pellengérre állították a közösségi médiában, az Európai Parlamentben pedig Marc Botenga a Belga Munkáspárttól darabokra szedte, valamint az Európai Demokrácia Mozgalom (DiEM25) lemondásra szólította fel Borrellt egy petícióban, amit több mint 10 ezren írtak alá. Borrell történelemtudásának hiánya jelentős: továbbra is Európa és Észak-Amerika támadja az afrikai kontinenst, és azok katonai és gazdasági inváziói okozzák az afrikai emberek migrációját. Ahogy Sall elnök kijelentette: Afrika nem akar „egy új hidegháború táptalaja lenni”, hanem szuverén hely a méltóság számára.
Írta: Vijay Prashad
Forrás: Tricontinental