Nigéria elnöke, Bola Tinubu hétfőn elrendelte 29 halálbüntetés előtt álló gyermek azonnali szabadon bocsátását, akiket az ország legrosszabb megélhetési válsága elleni tiltakozásokban való részvétel vádjával tartóztattak le.
Az aktivisták fokozódó nyomása alatt Tinubu elnök utasította a rendvédelmi szervek tisztviselőinek kivizsgálását is, akik részt vettek a kiskorúak letartóztatásában és vád alá helyezésében – jelentette be Mohammed Idrisz, Nigéria információs minisztere Abuja fővárosban.
A gyerekeket, akiket augusztus óta tartottak fogva, várhatóan ma engedik szabadon.

A fiatalkorúak több mint 70 ember között voltak, akiket pénteken felségárulással, rongálással és zendüléssel vádoltak az augusztusi tüntetések után, amelyek az országot megrázták, és amelyek során a biztonsági erők megöltek néhány tüntetőt és több száz embert letartóztattak.
A 14 és 17 év közötti fiatalok közül négyen kimerültségtől összeestek, amikor a múlt héten bíróság elé állították őket. A legtöbben alultápláltaknak és elkeseredettnek tűntek, ahogy egymásnak szorulva álltak a vádlottak padján, a többiek pedig a padlón ültek.
Őrizetük híre csak a bírósági eljárás során került nyilvánosságra, ami felháborodást váltott ki, és újból aggodalmat keltett az emberi jogok romlása miatt Afrika legnépesebb országában.
Egy helyi bíróság szigorú feltételekkel és fejenként 10 millió nairás (2,3 millió forint) óvadékkal engedte volna őket szabadon, amit azonban egyikük sem tudott megfizetni.
Nem világos, hogy a gyerekek részt vettek-e a kormány megszorító intézkedései és az instabil gazdaság stabilizálását célzó gazdasági politikái ellen tartott tüntetéseken.
Az Amnesty International nigériai irodája szerint a gyermekeket jogtalanul tartották fogva, és „borzalmas élményeken” mentek keresztül. Az emberi jogi szervezet több csoporttal együtt követelte a fiatalok szabadon bocsátását.
„A gyermekek letartóztatása jelentős hiányosságokra világít rá büntető igazságszolgáltatási rendszerünkben, különösen a gyermekvédelmi rendszerben, ami azt mutatja, hogy a rendszer nem védi megfelelően a kiskorúak jogait” – mondta Funke Adeoye, a Hope Behind Bars Africa nevű nonprofit szervezet alapítója, amely a gyerekek szabadon bocsátásáért küzdött.
forrás: Morning Star