A „Bukele-modell” politikai szinten elcsábította Latin-Amerika nagy többségét, olyannyira, hogy hajlandóak elfogadni a szélsőséges autoritarizmust az állítólagos közbiztonság fejében.
Nayib Bukele kormányának (rezsimjének) látszólagos széles körű népszerűsége egy kifinomult médiaködként működik. A hatékonyság leple alatt a jogállamiság szándékos lebontása és a társadalmi nyomorúság elmélyítése zajlik, amelyet a rezsim igyekszik láthatatlanná tenni. A fizikai biztonság, amelyet a polgári szabadságjogok állandó felfüggesztésével érnek el, egy délibáb, amely feláldozza a társadalmi igazságosságot és a tisztességes eljárást egy egyszemélyes hegemónia oltárán, és egyfajta háborúvá válik a szegények ellen, amelyet paradox módon ők maguk is támogatnak.
El Salvadorban a Farabundo Martí Nemzeti Felszabadítási Front (FMLN) 2009 és 2019 közötti kormányzását követően, a polgárháborúból és a bűnbandák (marák) tevékenységéből eredő biztonsági válságok közepette a közvélemény gyorsan elmozdult ezektől a progresszív kormányoktól, és teljes felhatalmazást adott az autoritarizmus egy új fajtájának a biztonság állami kontrolljának ígéretéért cserébe. A salvadori kormány marketingje tökéletesítette ezt az átmenetet, elfedve az elnyomást azzal, hogy minden kritikát a bűnözés támogatásaként bélyegez meg. A legitimitás már nem a jogérvényesítésből fakad, és a magas népi támogatottságot politikai tőkeként használják fel a fékek és ellensúlyok felszámolására.
A CB Consultora Opinión Pública 2026 áprilisi felmérésének adatai szerint Nayib Bukele (El Salvador) vezet a népszerűségi listán a régióban 70,1%-os pozitív értékeléssel (márciusban 71,8% volt), míg Luiz Inácio Lula da Silva (Brazília) támogatottsága 48,4%, és történelmi negyedik ciklusára törekszik erős polarizáció közepette (49,1%-os elutasítottság), Gustavo Petronak (Kolumbia) pedig 38,2%-os az elnöki teljesítményértékelése, egy olyan választási környezetben, ahol Iván Cepeda vezetésével egy második, progresszív irányultságú kormányzás lehetősége is felmerül, miközben az országban az erőszak az elmúlt hetekben fokozódott.
Bukele támogatottságát kihasználták, hogy igazolják a baloldal kormányozhatatlanságáról szóló tézis elleni támadásokat a régióban, és hogy közvetlen alkotmányos változtatásokat kényszerítsenek ki, megakadályozva ezzel egy új baloldali vagy progresszív salvadori kormány létrejöttét. Erre a népi támogatásra alapozva került sor 2025 januárjában az Alkotmány 248. cikke módosításának megerősítésére, amely megnyitotta az utat a 2025 júliusi módosítás előtt, amely lehetővé tette Bukele határozatlan idejű újraválasztását.
A szükségállapot intézményesítése
Bukele kormányzása alatt a félelem átalakult: a bűnbandák által jelentett fenyegetésből az állami társadalmi kontroll eszközévé vált. A 2025 folyamán folyamatosan meghosszabbított szükségállapot megszűnt rendkívüli intézkedés lenni, és magának a közéletnek a struktúrájává vált. Az igazságszolgáltatást felváltotta a belső háború logikája, ahol az ártatlanság vélelme a múlté, riasztó statisztikákat produkálva: több mint 90 000 embert tartóztattak le, napi letartóztatási kvóták vannak a rendőrség számára – akiknek minimális számú letartóztatást kell teljesíteniük diszkriminatív profilalkotás (tetoválások, etnikai profilalkotás stb.) alapján –, az bebörtönzési ráta 1650 fő/100 000 lakos (a legmagasabb a világon), több mint 470 dokumentált haláleset történt állami gondozásban lévő emberek körében kínzással, veréssel és orvosi ellátás megtagadásával összefüggő okok miatt, valamint kényszereltüntetések, mint például a 252 venezuelai illegális átszállításának esete a CECOT-ba.
E tekintetben a 2025-ös büntető igazságügyi reformok hátralépést jelentenek a régió igazságszolgáltatási rendszere számára; kiváló példa erre a törvény, amely lehetővé teszi a 12 éves kiskorúak felnőttként való büntetőeljárását, beleértve az életfogytiglani szabadságvesztés lehetőségét és a tömeges tárgyalások végrehajtását. Hasonlóképpen, egy nem megfelelő bírói titkot is bevezettek, amely a jogi eljárásokat a homály leplével fedi, lehetetlenné téve a tisztességes eljárást, ezzel létrehozva a rémület börtöneit, a nyomort az utcákon és a szándékos terror bármilyen ellenvélemény elhallgattatására.
Szegénység és lakóhelyelhagyás Bukele kormánya alatt
A Bukele-modell sikertörténete összeomlik, ha szembesítjük a dolgozó osztályok gazdasági valóságával. A fizikai „biztonság” nem vált át emberi biztonsággá; éppen ellenkezőleg, a modell autokratikus dzsentrifikációt hajtott végre több salvadori városban. A rákényszerített marketing a rend esztétikáját és a luxusturizmust helyezte előtérbe az alapvető megélhetéssel szemben a Világbank 2024-es jelentése szerint, amely még ezen adatok elkenésére is törekedett a biztonsági paradigma alatt:
- A szegénység 2025-re 9,6%-ra emelkedett, bizonyítva, hogy a büntető intézkedések nem kezelik az egyenlőtlenség strukturális okait.
- Oktatási válság és állami elhanyagolás: 44 állami iskola bezárása és 25 000 diák lemorzsolódása, amit az infrastruktúra hiánya és az állami biztonsági erők vidéki zaklatása okozott.
- Kényszerkilakoltatások és szociális tisztogatás: 1400 utcai árus eltávolítása San Salvadorból a turizmus és a bányászati nagyprojektek zászlaja alatt.
A kritika és a salvadori ellenzék kirminalizálása
Bukele kormánya az emberi jogi szervezeteket és a kritikus hangokat belső ellenségekként azonosította, és a büntető igazságszolgáltatást használja fel az ellenállás felszámolására. Az üldözés emblematikus személyiségeket célzott meg; néhányukat száműzetésbe kényszerítették, míg jelentős számban indítottak eljárást ellenük: Ruth López (Cristosal), akit önkényes vádak alapján tartóztattak le; Fidel Zavala, az Emberi Jogi Védelmi Egység szóvivője, akit letartóztattak és a Mariona börtönben tartanak fogva, ahol magas a kínzás veszélye; Alejandro Henríquez és José Ángel Pérez, akiket panaszai miatt büntetőeljárás alá vontak; Enrique Anaya, alkotmányjogász, aki átmeneti kényszereltüntetés áldozata lett, miközben létesítmények között szállították hivatalos nyilvántartás nélkül.
A Külföldi Ügynökök Törvényének esete, amely 30%-os adót vet ki a társadalmi szervezetekre, és mérlegelési jogkört biztosít a végrehajtó hatalomnak a jogi státusz visszavonására, újabb példája az üldözésnek, megállapítva, hogy az emberi jogok védelme El Salvadorban ma a hősies ellenállás egy formája.
A salvadori tapasztalat azt mutatja, hogy a jobboldal számára, hogy a hatalmas médianépszerűség nem veszi figyelembe, hogy az emberi méltóságot szisztematikusan leépítik-e, mindaddig, amíg a zászlók a „biztonság,” a „szabadság” (Javier Milei értelmezésében, Argentínában) és a rend harca – függetlenül attól, hogy mindezt a szegények üldözésére, a gyermekek bűnözővé nyilvánítására és a baloldali vagy progresszív ellenzék felszámolására építik. Ez a modell elmélyíti az egyenlőtlenséget azáltal, hogy bünteti a legkiszolgáltatottabbak gazdaságát. Bukele „rendje” egy kirekesztő struktúra, amelyhez cenzúrából és propagandából álló médiaapparátusra van szükség, hogy megakadályozza az elégedetlenséget abban, hogy mozgósítássá alakuljon. Ez a „populista autoritarizmus” modellje – amely feláldozza az alapvető emberi, politikai, társadalmi és gazdasági jogokat – közvetlen veszélyt jelent országainkra: azok a választási kampányok, amelyek Bukelét próbálják utánozni Kolumbiában vagy Brazíliában egy választási évben, különböző formákban kapják támogatásukat az úgynevezett „Amerikák Pajzsa” (Shield of the Americas) részéről.
Írta: Carmen Navas Reyes venezuelai politológus, mesterdiplomát szerzett az Emberfejlődés Ökológiája szakon (UNESR). Jelenleg a venezuelai Rómulo Gallegos Latin-amerikai Tanulmányok Központjában (CELARG) doktorál latin-amerikai tanulmányokból. A Tricontinental Társadalomkutató Intézet munkatársa.
Ezt a cikket a Globetrotter írta.