Oroszország figyelmeztett az USA folyamatos provokációja ellen a Fekete-tengeren, ahol hadihajók gyűltek össze egy katonai hadgyakorlatra.
Dimitrij Poljanszki ENSZ nagykövet-helyettes cáfolta a Bloomberg jelentését, amely szerint Moszkva szárazföldi invázióz tervez Ukrajna ellen.
Az amerikai hírügynökség “forrásokat” idézett, melyek szerint Washington tájékoztatta az Európai Uniót egy katonai megszállás aggodalmai miatt.
“Nem terveztük, soha nem tettük és soha nem is fogjuk, amíg Ukrajna vagy más ki nem provokálja”, és nem fenyegetik Oroszország nemzeti szuverenitását” – közölte a diplomata az újságírókkal az ENSZ New York-i központjában.
“Számos fenyegetés érkezik Ukrajna felől,” – tette hozzá.
“És ne felejtsék el, hogy az amerikai hadihajók a Fekete-tengeren nagyon közel tevékenykednek. Így minden nap egyre nehezebb elkerülni egy direkt összecsapást a Fekete-tengeren. Figyelmeztettük amerikai kollégáinkat, hogy ez egy valós provokáció,” – közölte Poljanszki.
Washington a USS Porter irányított rakétákat hordozó rombolóját is a Fekete-tengerre vezényelte a Mount Whitney parancsnoki hajóval egyetemben, amelyek részei a hadgyakorlatoknak.
Moszkva folyamatosan figyelmeztet az Egyesült Államok agresszív régiós álláspontja ellen. Múlt hónapban az orosz légierő legalább három esetben riadóztatta a vadászrepülőit, hogy amerikai stratégiai bombázókat kísérjenek ki a területükről.
Az Egyesült Államok szintén része volt a nagy katonai hadgyakorlatoknak, amelyek során 28 ezer amerikai katonát vezényeltek a térségbe a Baltikumtól a Fekete-tengerig.
Vlagyimir Putyin orosz elnök Ukrajna nyugati katonai erősítése ellen is felszólalt. Az ország NATO-tagságért is folyamodott múlt hónapban, valamint Lloyd Austin védelmi miniszter is meglátogatta szövetségeseit a régióban.
Poljanszki válaszolt az orosz katonai telepítés vádjaira az ukrán határnál: “Jogunk van oda koncentrálni az erőinket, ahova csak akarjuk. Ez nem ukrán terület. Ez orosz terület.
“De ha olvassák a fenyegetéseket Ukrajna felől Oroszország felé, az orosz területi integritás ellen, akkor megérthetik, hogy bizonyos elővigyázatosság logikus lépés egy ilyen helyzetben.”
Orosz vadászrepülők közel repültek a fehérorosz-lengyel határhoz, megmutatva támogatásukat a szövetségesüknek, amely a menekültválság fókuszpontjába került.
A fehérorosz külügyminisztérium közölte, hogy Lengyelország “példa nélküli” katonai telepítésbe kezdett a határához, hogy megakadályozza a főképp kurd menekülteket, hogy belépjenek az EU-ba.
A minisztérium közölte, hogy a bevándorlási ellenőrzés nem jogosít fel 15 ezer katona, tankok, légvédelmi egységek és más fegyverek felvonultatására.
“Inkább csapásmérő erők felvonultatásának tűnik”, – áll a közleményben.
forrás: Morning Star