Az ukrán kommunisták elítélték Petro Porosenko elnököt, mivel „Doktor Halál bűnrészesévé” vált, miután törvénybe írta az IMF által erőltetett egészségügyi változtatásokat.
Porosenko csütörtöki odesszai útján írta alá az Egészségügyi Szolgáltatások és Gyógyszere Állami Pénzügyi Garanciáiról szóló törvényt.
A törvény, amelyet a parlament októberben fogadott el, Ulana Suprun michigani születésű, amerikai állampolgár agyszüleménye, aki 2013-ban költözött Ukrajnába és tavaly nevezték ki egészségügyi miniszternek.
Ez leváltja a szovjet időszakból maradt rendszert, amelyben az egészségügyi ellátás és a gyógyszerek ingyenesek, bár a kritikusok megjegyzik, hogy az utóbbi években a betegeknek meg kellett vesztegetniük az orvosokat, hogy megkaphassák a felírt gyógyszereket.
Az új rendszer biztosítási alapú és komoly árat határoz meg bizonyos gyógyszerekre és kezelésekre. A támogatók szerint a megnövekedett választási lehetőségek miatt a betegek szabadon választhatnak orvost, míg a doktorokat jobban fizetik majd, ha több betegük lesz.
Ellenben éles kritika is érte, többek között még a 2014-es Majdani Puccsot is támogató Olga Boholomets-től, az ukrán parlament egészségügyi bizottságának elnökétől, aki egykor Viktor Juscsenko elnök személyes orvosa is volt. Ő kórház-bezárásokat vizionál a vidéki területeken, valamint orvosvándorlást a városok felé olyan következményekkel, amelyeket ő „népirtással egyenértékűnek” nevezett.
„Az úgy nevezett egészségügyi reform, amelyet egy amerikai állampolgár vezetett be a nemzetközi gyógyszermaffia és az IMF kérésére, törvényesen pusztítja el az ingyenes és hozzáférhető egészségügyi ellátást – lényegében a polgáraink többségét, akik nyomorküszöb alatt vagy peremén vannak, megfosztjuk a szakképzett emberek szolgáltatásaitól,” – közölte az Ukrán Kommunista Párt.
„Ez az állami és önkormányzati kórházak erős leszereléséhez fog vezetni, különösképp vidéken, valamint a képzett orvosok tömeges külföldre vándorlásához.”
Petro Szimonyenko az UKP főtitkára szerint a törvény sérti az ukrán alkotmányt is.
„Az, hogy törvényi jóváhagyás született ahhoz, hogy fizetett szolgáltatások kerüljenek be az egészségügyi intézményekbe, megkérdőjelezi azt, hogy a parlamenti képviselők ismerik az alkotmányt, amely kimondja, hogy az egészségügyi ellátás minden ukrán joga,” – mutatott rá, miközben a törvény átcsúszott a parlamenten.
forrás: Morning Star