Több ezer rezidens csatlakozott a kórházi szakorvosokhoz szerdán Anglia szerte az első ilyen közös sztrájk során.
Az egészségügyi vezetőknek le kellett mondaniuk tervezett műtéteket és rendeléseket, mivel az orvosok csak “ünnepnapi” szolgáltatást nyújtottak. Mindkét orvoscsoport a konzervatív párt ellen küzd egy olyan megállapodásért, amely figyelembe veszi a több éve tartó infláció miatti béremeléseket. Ez azt jelentené, hogy 35 százalékos emelést kérnek.
Jogosan hangsúlyozzák, hogy a megfelelő fizetés nélkül a magasan képzett személyzet továbbra is el fogja hagyni a Nemzeti Egészségügyi Szolgálatot (NHS), hogy a privátszektorban vagy külföldön dolgozzanak– és ez visszafordíthatatlan károkat okoz.
Az orvosok hangulata elkeseredett. Nyilvánvalóvá vált, hogy a kormánynak nincs érdeke az ügyek rendezésében, és nem hajlandó tárgyalni a BMA szakszervezettel.
Michael, a Royal London kórházban a sztrájkoló rezidens elmondta a Socialist Workernek, hogy a kollégái között “dühös és eltökélt” hangulat uralkodik. “Az, hogy a kormány 100 napig nem hajlandó velünk tárgyalni, mindent elárul” – mondta.
“Nincs többé hitem a politikusokban. Az egyetlen emberek, akikben megbízom az NHS jövőjével kapcsolatban, azok, akik ott dolgoznak, és azok, akik igénybe veszik. Ennyi.”
Michael szerint a konzervatívok alkuképtelenségének köszönhetően az orvosok és kollégáik “dühösek” lettek. “Felelősségre kell vonnunk a kormányt azért, amit az NHS-szel tesznek” – mondta. “Ez azt jelenti, hogy folytatni fogjuk a sztrájkot egészen az általános választásig és még azután is, ha szükséges.”
Kirsteen sztrájkoló szakorvos 14 éve dolgozik a Royal London kórházban. Azt mondja, hogy sok beteg szenved, mert nincs elég személyzet és erőforrás a megfelelő ellátáshoz.
“Mindig küzdünk az új felszerelésekért és azokért az új szolgáltatásokért, amelyekre szükségünk van” – mondta a radiológus orvos. “Egyszerűen nincs pénz, nincs fizikai hely és nincsenek képzett emberek.
“Ez azt jelenti, hogy késnek az procedúrák, késnek a diagnózisok és késnek a kezelések. Rosszabb a végkifejlet a betegeink számára.”
Kirsteen szerint nem tudja nyújtani a betegeknek azt a gondoskodást, amire szükségük van, és ez borzasztó hatással van az orvosok jóllétére.
“Nagyon frusztráló” – mondta. “Minden nap egyre rosszabb a hangulatom, mert tudod, hogy minden sokkal jobb lehetne.”
Mind Kirsteen, mind Michael azt mondta, hogy a sztrájkban való részvétel optimistábbá teszi őket a jövővel kapcsolatban, és remélik, hogy hatással lesznek a “hatalomban lévőkre“. Ez a lendület jelen volt a takarítók, portások, házmesterek és technikusok körében is, akik szintén sztrájkoltak a Royal Londonban szerdán.
A Unite szakszervezeti tagok a fizetés és a biztonságos személyzeti szintek miatt küzdenek. De dühösek is a kórházi főnökökre is, amelyek megtagadták a kormány “Covid bónuszát” sok alkalmazottól, akik a Serco munkaerőközvetítő rendelt ki.
Mary öt évet töltött el a Royal London kórházban, de nem kapja meg a Covid bónuszt. Mindezt annak ellenére, hogy a járvány tetőpontján egy kijelölt Covid-osztályon dolgozott.
Ott naponta veszélyeztetett volt, de azt mondja, hogy a főnököket ez nem érdekli.
“Fogalmuk sincs a munkánkról, arról, mit csinálunk, és nem is érdekeljük őket” – mondta. “Ezek az emberek tapsoltak nekünk a Covid idején, de most semmit sem adnak nekünk, hogy segítsenek minket a családunk eltartásában. Azt mondom, ez szégyen.”
Egy kórház körüli hangos felvonulás során Charles portás azt mondta, hogy még azok a volt Serco-munkások is csatlakoztak a sztrájkhoz, akik megkapták a bónuszt.
“Mindenki egyesült, itt nem lesz oszd meg és uralkodj”– mondta a Socialist Workernek. “Ma úgy érezzük, egy egységes hanggal beszélünk, és jó az orvosokkal is együttsztrájkolni.”
Michael rezidens megerősítette ezt az érzést. Azt mondta, hogy a kórházak általában nagyon “hierarchikusak”, de a sztrájkok változást hoztak.
“Fontosnak tartom, hogy beszéljek mindenkivel, akivel mostanában dolgozom a osztályokon” – mondta. “Beszélek a portással és a takarítóval a problémáikról, és ők megkérdeznek engem a sajátomról. Mindannyian támogatjuk egymást, és ez valóban különbséget tesz.”
Ennek a közösségi szellemnek az együttérzés mindenkit felvidított a kórházban. Ez rámutat az egészségügyi dolgozók potenciális erejére, amikor egyesülnek. De még tragikusabbá teszi, hogy a Unison és az RCN szakszervezetek gyenge fizetési megállapodásokat kötöttek éppen akkor, amikor az új harcok kezdődtek.
forrás: Socialist Worker