A brit Állítsuk meg a Háborút Koalíció helyesen tette, hogy felszólította Oroszországot, hogy vonja vissza csapatait saját területéről, és helyes a javaslat, hogy diplomáciai tárgyalásokkal enyhítsék a válságot.
Boris Johnson brit miniszterelnök úgy izgalomba jött, hogy összehívta a kabinet Kobra bizottságának ülését – valamit, amit a COVID válság nem provokált ki nála.
Elhatárolódva a konfrontációval kapcsolatban a Johnson-Starmer konszenzustól, a brit munkásosztálynak és munkásmozgalomnak ellen kell állnia a brit kormányzat provokatív álláspontjának, és fel kell szólítania a régió problémáinak békés rendezésére. Az enyhülés első lépése az lenne, hogy a NATO leállítja a csapatmozgásokat és a fegyverszállítmányokat.
Putyin elrendelte katonái számára, hogy lépjenek be Ukrajna leszakadó részein „békefenntartó” küldetésbe.
Ez a béke régóta veszélyeztetett, efelől nincs kétség. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, amely jó régóta megfigyelőként vesz részt az ellenőrzési vonalban, napi tűzharcokat jelentett mindkét oldalról az ukrán elszakadó határoknál.
A NATO leginkább háborúpárti elemei, különösképp az Egyesült Államok és Nagy-Britannia, most az orosz csapatok mozgását annak az inváziónak bélyegzik, amelyet előrejeleztek. Ez semmi olyasmi, ami csökkentené a feszültséget, inkább kísérleti szankciókhoz vezet, a NATO legharcosabb elemei részéről.
Megtörtént az első siker az Egyesült Államok kulcsfontosságú célja felől, azaz az Északi Áramlat 2 csővezeték projekt felfüggesztéséről, amelybe jelentős méretű orosz és európai tőkét fektettek be. Az amerikai energiabárók most exportlehetőségeket látnak Európában. A nyugat-európai óriási energiafogyasztók – akik egyre inkább függenek az Ukrajnán keresztül futó energia tranzit vonalaktól -, talán nem úgy látják ezt, mint vegytiszta előnyt. Az energiaárak elkerülhetetlen csúcsnövekedése szuperprofitot tesz majd az energiavállalatok zsebébe, és mindenhonnan kiszipolyozzák a munkásemberek pénzék.
Azok, akik ezen eseményeket kizárólag a Hidegháború prizmájának kategóriáin keresztül szemlélik, talán reflektálnak Putyin beszédének passzusára, amelyben a bolsevik forradalom örökségét támadta, utalva Lenin szobrainak ledöntésére és dicsekedett: „Készek vagyunk megmutatni nektek, mit jelent az igazi dekommunizálás Ukrajna számára.”
Ez egyedül arra kell emlékeztesse a baloldalt, hogy szükséges az osztálypolitika meglátása minden cselekedet és beszédmód mögött, és vigyázzon, nehogy belerángassák egy háborúba, amelynek céljai az osztályellenség céljai.
Ahol Oroszország régóta fennálló álláspontja megértésre talál a nemzetközi közvélemény széles rétegei számára, az benne van abban a nyilvánvaló fenyegetésben, hogy Ukrajna NATO tagsága veszélyezteti Oroszország biztonságát és ezzel az európai békét. Ez azt jelentené, hogy rakétákat telepíthetnének Oroszország nagyvárosaitól csak néhány percre.
Ez, valamint a globális stabilitás és energiaárak fenyegetése az, amiért nincs nemzetközi konszenzus Oroszország felelősségével kapcsolatban, és amiért Kína, India és Brazília az ENSZ biztonsági tanácsában elkerülték az egyoldalú elítélő nyilatkozatot.
Ahogy előrejelezhető volt, a NATO államok és az EU szankciókat jelentettek be Oroszország kapitalista bankjai és oligarchái ellen, valamint megtiltották a kereskedelmet az elszakadó köztársaságokkal.
Az elszakadó köztársaságok népe védelemként tekint az orosz csapatokra, és Vologyimir Zelenszkij ukrán elnök jobban tudja, mint a többiek, hogy Ukrajna megosztott társadalom, amelynek történelme és földrajzi helyzete határállammá teszi, amelynek mindenféle zsoldos és neonáci elemek vannak a fegyveres erői között és nem felelősek a hatóságoknak.
Tény, hogy a NATO keleti terjeszkedése – kombinálva azzal, hogy az EuroMajdan utáni ukrán kormányok nem veszik komolyan a minszki egyezményt, amely regionális autonómiát ad és kegyelettel őrzi Ukrajna függetlenségét és semlegességét – kevés esélyt ad olyan megállapodásra, amely megnyugtatná Oroszországot és kielégíteni biztonsági vágyait.
forrás: Morning Star