A hétvégi Népgyűlés demonstráció visszatérés volt az utcai tömeges politizáláshoz, és az első kihívás a brit konzervatívok által gondosan megkreált megszorítási program számára.
Őriznünk kell a lázadás fáklyáját – a háborúellenes érzések összetartását és a megszorítások határozott elutasítását – a 2017-es rendkívüli választási eredmény után, valamint a tömegmozgalommal, amely ehhez társult.
Ma más helyzetben vagyunk. A 2008-as pénzügyi válságnak nincs hosszútávú megoldása és az ukrajnai háború is patthelyzetet teremtett.
Zord idők ezek.
Civileket kellett evakuálni Herszon ukrán városából, ahol a csata további pusztítással fenyeget, de nem nagyon változtat a katonai helyzeten.
Zelenszkij és Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója
Az ostoba túlzások az ukrán előrenyomulás elsöprő sikeréről realisztikusabb felfogást ad arról, hogy nincs lehetséges megoldása a konfliktusnak azon feltételek alapján, amiket a kijevi kormány még mindig követel.
Számos ukrán régió, amely már betagozódott Oroszországba, nem fog visszakerülni ukrán fennhatóság alá, hacsak nem tárgyalások és orosz engedmények által.
Ha a háború nem érhet véget katonai győzelemmel, akkor csak tárgyalással és kompromisszumokkal. A brit parlamenti politizálást jellemző agyhalott kétpártiság ellenére – amiben a háborúellenes hangokat elfojtja Keir Starmer különleges diktátuma – mindazonáltal van izgalmas reális gondolkodás is.
Amikor Liz Truss a hónap elején átvette hivatalát, a védelmi minisztere közölte, hogy a védelmi kiadások évente 100 milliárd fontra duplázódnak majd meg, összehasonlítva a jelenlegi 48 milliárddal.
Első tetteként Rishi Sunal elutasította a védelmi kiadások növelésének megerősítését.
Ez körmönfont elutasítása az amerikaiak európai államokra helyezett nyomásának, hogy növeljék katonai kiadásaikat. Talán a pénzügyi válság mértéke kényszerítette erre a kormányt, de mindazonáltal sokatmondó lépés.
Nagyon ellentmondásos helyzetben vagyunk azzal, hogy Nagy-Britannia elszigetelődött az európai politikától, amely különbséget élesen illusztrálja, hogy a Szakszervezeti Kongresszus (TUC) kis többséggel, de helyesli a védelmi kiadások növelését.
Olaszországban 100 ezer ember vonult utcára, hogy demonstráljon a békéért. Elkerülhetetlenül ezt ellentmondásos tendenciák is jellemzik, mivel a NATO-ellenes gondolkodás az olasz politikai spektrum minden részén fellelhető.
Megjegyzendő, hogy Enrico Letta a Demokratikus Párt vezetője éles kritika alá került a kétarcú NATO politikája miatt, mivel egyrészt részt vett a békedemonstráción, másrészt elkötelezett az ukrajnai fegyverexportok növelése iránt.
Az elmúlt hetekben a NATO- és EU-ellenes vélemények óriási kifejeződését lehetett érezni Párizsban és Prágában, miközben hasonló tüntetések a német városokban is világossá tették, hogy a nép elutasítja a magas energiaárakat, amiket a németeknek kell fizetniük, miközben a NATO az utolsó ukránig hajlandó harcolni.
Ki kell emelni, hogy ezen szélsőségesen heterogén demonstrációkon néhány esetben nacionalista és jobboldali elemek is részt vettek, ami egyszerűen illusztrálja, hogy igazi ellentmondások vannak az amerikai stratégia és az európai tőkeérdekek között, és hogy nincs egyetemes népi támogatása a soha véget nem érő háborúnak.
A szavak olcsók, de a retorika és a valóság közti különbséget bemutató statisztákák az Ukrajnának adott katonai segélyekről sokatmondóak. Az Egyesült Államok erre 25 milliárd dollárt költött, a többszörösét, mint a többi NATO tagállam összesen. Ez egy amerikai vállalkozás, ami előtt az európai államok feladták a független tevékenységük jórészét.
Ki akarja az amerikai külpolitikai rendszeren és a fegyverkereskedőkön kívül ezt a háborút a kontinensünkön?
forrás: Morning Star