Legalább négy embert öltek meg a további szélsőjobboldali tüntetők Venezuelában az elmúlt két nap alatt.
Két ember csütörtökön halt meg egy tűzben Zulia államban, mikor egy 100 fős ellenzéki tömeg körbevette a Lakhatási Minisztérium épületét és felgyújtotta. Két másik ember a kormányt támogatók és az ellenzékiek közti összecsapásban halt meg.

Az Európai Parlament szerint a venezuelai tüntetők békések
Sokan másokat kórházba vittek az ellenzéki személyek által összehívott „általános sztrájk” alatt. A sztrájknak vegyes eredménye volt. Némely körzetben sztrájkoltak, de rengeteg helyen normális ütemben folytatódott a munka.
Nicolas Maduro, a választott elnök támogatói, akik ellenzik az ellenzék célját, hogy az elnököt mandátuma lejárta előtt eltávolítsák, olyan képeket tettek közzé magukról az interneten, amelyeken az asztaluknál dolgoztak.
Ellenben a kormányellenes fegyveresek megpróbálták erőszakkal megakadályozni, hogy az emberek munkába menjenek. Egy ember akkor sérült meg súlyosan, amikor egy út fölé zsineget feszítettek ki, hogy lefejezze a motorosokat. A VTV tévéállomást is le kellett állítani, valamint evakuálni a személyzetet, mert erőszakkal fenyegették a dolgozókat.
Az állam által üzemeltetett tejüzemet Los Andesben munkások védték meg a Nemzeti Gárdisták segítségével, akik kiűzték a gyárból a Molotov-koktélokkal és fegyverekkel felszerelt csőcseléket.
Az úgy nevezett „sztrájk” célja megakadályozni Maduro elnök tervér az alkotmányozó nemzetgyűlés július 30-ai összehívására.
Mióta az ellenzék 2015-ben parlamenti többséget nyert, az országot megbénította a nemzetgyűlés, és minden lehetőséget megpróbált, hogy megdöntsék az elnököt, valamint megtagadták az igazságszolgáltatás elismerését.
Maduro reméli, hogy a választott alkotmányozó nemzetgyűlés megváltoztathatja meg az alkotmány és véget vethet az ország megbénításának, de az ellenzék célja megakadályozni a választásokat. Ezt az Egyesült Államok is támogatja, elnöke, Donald Trump pedig figyelmeztetett, hogy Venezuela „erős és gyors megtorlásra” számíthat, ha meg meri tartani a választásokat.
Venezuela argentínai nagykövete egy népgyűlésen közölte, hogy a venezuelai erőszak egy „imperialista támadás” része, amelynek „alapvető célja újragyarmatosítani minket és véget vetni a függetlenségünknek, valamint elvenni az ásványkincseinket.”
forrás: Morning Star