drogok

A drogellenes háború, távol attól, hogy felszámolná a kábítószer-kereskedelmet, birodalmi eszközzé vált az ellenszegülő kormányok fegyelmezésére és az ellenforradalmi programok előmozdítására. A parasztok és a munkásosztály fizetik meg az árát, miközben a tőke aratja le a hasznot.

A jelen dokumentumban szereplő képek a Popular Unity Process of Southwest Colombia (PUPSOC) Kommunikációs Bizottságának fényképeit és a Tricontinental: Institute for Social Research grafikai beavatkozásait ötvözik. A PUPSOC olyan szervezeteket tömörít, amelyek a délnyugat-kolumbiai közösségek földjét és jogait védik, egy olyan régióét, amelyet az USA vezette imperialista, a tőke szolgálatában folytatott ‘drogellenes háború’ sújt. Ez a politika militarizálja a régiót, kriminalizálja a parasztokat, és elmélyíti a kisajátítást, aláásva az élelmiszer-önrendelkezést és a vidéki autonómiát. Diagramok, térképek és számok segítségével a grafikai beavatkozások feltárják, hogyan írják elő az imperializmus és a tőke ezt az erőszakot, míg a fényképek tanúskodnak egy olyan népről, amely szervezett ellenállásban marad, megvédve az életet, a földet és a méltóságot.

Köszönetnyilvánítás

Ez a dokumentum részben az Addicted to Imperialism (Függőségben az imperializmussal) projektünkön alapul, amelyhez számos szöveget publikáltunk spanyol nyelven. [1]

Szeretnénk továbbá köszönetet mondani:

• A Kokatermesztők, Mák- és Marihuánatermesztők Országos Koordinációjának (Coordinadora Nacional de Cultivadores y Cultivadoras de Coca, Amapola y Marihuana, COCCAM), amely küzdelmével és ellenállásának történetével továbbra is védi a parasztok jogait és alternatívákat épít a növények termesztőinek kriminalizálásával szemben Kolumbiában.
• A Politikai Gondolkodás és Párbeszéd Központjának (Centro de Pensamiento y Diálogo Político), amely kutatásaink egy részét végezte az Addicted to Imperialism projekthez, és összegyűjtötte a területekről származó tanúságtételeket, amelyek tükrözik a kolumbiai parasztok mindennapi valóságát.
• A Kolumbiai Délnyugati Népi Egység Folyamat (Proceso de Unidad Popular del Suroccidente Colombiano, PUPSOC) Kommunikációs Bizottságának a dokumentumot kísérő fényképanyagért. Munkájuk, amely a küzdelemben és a közösségekkel való szerveződésben gyökerezik, lehetővé tette számunkra, hogy képekkel illusztráljuk a paraszti élet és ellenállás mindennapi valóságát területeiken.
• A Transznacionális Intézetnek (Transnational Institute) a kábítószer-kereskedelem kutatásában és elemzésében az 1990-es évek óta végzett hosszú távú projektjéért, mint például az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kokainról szóló elhallgatott jelentésének napvilágra hozataláért (Transnational Institute, The WHO Cocaine Project, Amszterdam: TNI, 1995). További jelentések: Transnational Institute, 10 Years Review: TNI Drugs and Democracy Programme, 1998-2008, Amszterdam: TNI, 2008; Transnational Institute, Global Commission on Drug Policy Report, Amszterdam: TNI, 2011; és Ernestien Jensema, Martin Jelsma, és Tom Blickman, Bouncing Back: Relapse in the Golden Triangle, Amszterdam: TNI, 2014.

Évszázadokkal ezelőtt a korai kapitalizmus banditái azt állították, hogy azért jöttek a ‘vad’ földekre, hogy ‘civilizációt’ hozzanak. De valójában fosztogatni jöttek: földet elvenni, munkaerőt kizsákmányolni, nemesfémeket kivonni Afrika, Ázsia és Amerika minden tájáról. Nemzedékeken át ez a banditizmus strukturálissá vált, beépült az ültetvényekbe, bányákba és kereskedelmi társaságokba, amelyek ezt a gazdagságot Európa ‘örök dicsőségébe’ szivattyúzták. Idővel a banditák leszármazottai vegytisztított öltönyökbe bújtak, és azt sugallták, hogy a múlt csúfsága nem az ő örökségük, hogy vagyonuk szorgalmas vállalkozókedvük terméke. De alattuk, a kereskedelmi tevékenység csatornáiban ott voltak az üzlet más szervezett ágai – a maffia, a drogterjesztők, a fegyverkereskedők, a csempészek, az emberkereskedők, a kiberbűnözők, az uzsorások, az orvvadászok, a szervkereskedők és azok, akik az átverő farmokat és a kiberbűnöző telepeket működtetik. [2] A felszínen lévő tőkéseket és a felszín alattiakat hatalmas, folyékony, piszkos készpénz áramlása köti össze. Ezek az illegális pénzek alulról felfelé áramlanak, hogy megtisztítsák őket a fent lévők, lemossák a szagot a pénzről, a bankjegyeket kivasalják és összehajtogatják, majd mozgásba hozzák – egy kis engedménnyel – a szükséges pénzmennyiségként, amely tiszta tőkévé válik a legális használatra.

Ez a dokumentum alá kívánja ásni az uralkodó narratívát, amely a ‘drogellenes háborút’ a kapitalista államok őszinte erkölcsi keresztes hadjárataként mutatja be az illegális kábítószerek forgalmának betiltására. Ez a narratíva azon az állításon alapul, hogy a drogkereskedelem valahogy elkülönül a ‘legitim’ kapitalizmustól. Mi ezzel szemben amellett érvelünk, hogy a drogellenes háború csupán egy kísérlet a kapitalista államok részéről annak biztosítására, hogy ezek a kábítószer-áramlási körök a föld alatt maradjanak, hogy az illegális kereskedelemből kiszivattyúzott pénz továbbra is fenntartsa azt a bankrendszert, amely nélküle nem működne. Továbbá, a bűnözői nyereségek tisztára mosásán és a parasztok elleni osztályháborún túl a drogellenes háború rugalmas birodalmi eszközzé vált az ellenszegülő kormányok fegyelmezésére, az ellenforradalmi programok előmozdítására és a területek megnyitására a tőke előtt. Bár a háború globális rendszer, ez a dokumentum Kolumbia koka-kokain gazdaságára összpontosít, mint lencsére, amelyen keresztül vizsgálhatjuk annak politikai gazdaságtanát.

Szövegünk a drogellenes háború elmúlt évtizedeire vonatkozó történelmi kutatásokra, kulcsfontosságú Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) dokumentumokra, valamint a kolumbiai paraszti szervezetekkel végzett saját munkánkra támaszkodik. Az árupiaci lánc alján elfoglalt helyzetükből kiindulva a parasztok világosan látják az illegális kereskedelmet fenntartó struktúrákat. Szervezeteik feltérképezték azt a párhuzamos kapitalizmust, amely kizsákmányolja a vidéki termelőket és családjaikat, valamint a gazdagabb nemzetek munkásosztálybeli közösségeit, ahol a strukturális munkanélküliség sokakat ebbe a gazdaságba taszít alacsony szintű eladóként vagy fogyasztóként.

Fénykép (PUPSOC): A Vida, Terület, Demokrácia és Béke Védelméért tartott Szociális és Közösségi Minga egyik résztvevője egy olyan fal mellett áll, amelyen az áll: ‘Nem az erőszakra; ember vagyok’. A minga (egy ősi, kollektív munkagyakorlat, amely a régióban a mozgósítás erőteljes eszközévé vált) részeként ezrek vonultak Caliból Bogotába, hatalmas felvonulásokat tartva a városokban az útvonal mentén. 2020. október.
Beavatkozás: Tricontinental: Institute for Social Research

1. rész: Az illegális drogok politikai gazdaságtana

Az 1830-as évektől kezdve az Indiában termesztett ópiumot egyre nagyobb mennyiségben csempészték a Qing-dinasztia korabeli Kínába. A Brit Kelet-indiai Társaság indiai ópiummonopóliuma alatt előállítva és aukción magánkereskedőknek értékesítve, majd csempész hálózatokon keresztül jutott el a kínai partok mentén. A Nagy-Britannia és a Qing Birodalom között vívott két ópiumháború (1839–1842 és 1856–1860, a másodikban Franciaország is csatlakozott Nagy-Britanniához) után a kereskedelem megerősödött és hatóköre kiszélesedett, elárasztva a kínai piacot ópiummal. [4] Ez lehetővé tette Nagy-Britannia számára, hogy a Kínában ópiumeladásokból kapott ezüstöt használja teavásárlásai finanszírozására, megfordítva a nemesfém kiáramlását és nyereségessé téve a Kínával folytatott kereskedelmet. A széleskörű függőség – beleértve a tisztviselőket és a birodalmi csapatokat is – elmélyítette a korrupciót és meggyengítette a Qing államot. Az ópium Kínába való beáramlása mesés vagyonokat teremtett új gazdag családok számára, amelyek közül sokan ma a legitim kapitalizmus legendás nevei, mint például az Astor-ok, a Forbes-ok, a Delano-k (akiktől Franklin Delano Roosevelt amerikai elnök is származik), a Jardine-ok, a Matheson-ok és a Sassoon-ok. [5] Ezek a vagyonok segítettek olyan hatalmas bankok létrehozásában is, mint az 1865-ben alapított Hongkong and Shanghai Banking Company (HSBC). Az ópiumprofit hozzájárult a birodalmi központok infrastruktúrájának kiépítéséhez felhalmozott tőkéhez, beleértve az Egyesült Államokban a 19. század közepén és végén épült vasutakat is, amelyek nagymértékben támaszkodtak kínai migráns munkaerőre. A Kínával folytatott kereskedelemben felhalmozott tőke olyan jelentős kínai kereskedők befektetésein keresztül is amerikai vállalkozásokba áramlott, mint Wu Bingjian (Houqua). [6]

A 19. század végére a rendkívül nyereséges és könnyen hozzáférhető ópium következményei már nem korlátozódtak Kínára. A drog eljutott a birodalmi központokba is, a függőségi arányok növekedtek az észak-atlanti államokban. A világ ezen részein a társadalmi reformerek fokozták kampányaikat az ópium bejutásának betiltására, de mindössze annyit értek el, hogy az egész ipart egyre erősebb bűnszervezetek karjaiba hajtották. Az amerikai alkoholtilalom időszaka 1920 és 1933 között mélyreható változást hozott a drogok politikai gazdaságtanában. Az alkoholtilalom – a kábítószerekre vonatkozó szigorítások mellett – táplálta az illegális gazdaság exponenciális növekedését, példátlan erőforrásokkal és befolyással ruházva fel a bűnszervezeteket. Helyi bandák országos szindikátusokká alakultak, kiterjesztve hatókörüket a politikai intézményekre. Amikor 1933-ban hatályon kívül helyezték az alkoholtilalmat, a heroin és más kábítószerek maradtak a virágzó bűnözői infrastruktúra fő jövedelemforrásai és a legális bankrendszer fontos likviditási forrásai. Az illegális vállalkozásokból származó, hatalmas nyereségek a készpénz állandó beáramlásának forrásává váltak a legális gazdaságba.

A fémpénz, a föld és a munkaerő gyarmati kifosztása, valamint a közösségi területek bekerítése Angliában 1750 és 1860 között képezte az alapját annak, amit Marx a Tőke I. kötetében ursprüngliche Akkumulation-nak, vagyis ‘eredeti’ tőkefelhalmozásnak nevezett. Nem volt aggodalom a törvényesség iránt. A felhalmozás egész folyamatát vér fürösztötte – hatalmas területek meghódítása, egész népek elfogása, és kereskedelem bármivel, amit meg lehetett venni és eladni, beleértve a leghalálosabb drogokat és emberi lényeket. A kapitalizmus kétségtelenül így született, de a kapitalizmus így is marad fenn. Az eredeti felhalmozás nem egy egyszeri előjáték, amely beindít egy örökmozgót. Felfogható időszakos jelenségként: az eredeti felhalmozás újra meg újra megkezdődik, valahányszor a tőke, likviditás híján, új források után kutat szükségleteinek kielégítésére – nagyjából úgy, ahogy a vámpír friss vért keres táplálékul.

Az illegális áruk gazdaságának – legyen szó drogok vagy emberek csempészetéről – sajátos logikája van, amely megkülönbözteti a legális áruk gazdaságától. Amint egy árut az állam illegálisnak minősít, kilép a szabályozás teljes apparátusából. Azok, akik az áru előállításán dolgoznak, a kezdeti szakasztól (például a kokalevelet termesztő parasztok) a végső szakaszig (a kokaint különböző formákban árusító dílerek), semmilyen jogi védelemben nem részesülnek, és ezért elképzelhetetlen mértékű szuperkizsákmányolásnak vannak kitéve. [7] Az alapanyagokat olyan áron árazzák be, amely messze elmarad utcai értéküktől, hogy hatalmas mennyiségű készpénzt termeljenek azok számára, akik a forrásnál történő vásárlástól az utcai értékesítésig irányítják a csővezetéket. A kokain termelési láncát az alábbiakban illusztráljuk: [8]

1. Kokalevél termesztése
   a, Folyamat: A kokalevelet főként az Andok régiójában termesztik (Bolívia, Kolumbia, Peru). A levelet évente többször szüretelik raspachines (bérelt kokalevél-szedők), és a ‘farm kapujában’ (közvetlenül a termelőtől, szállítás vagy feldolgozás előtt) adják el közvetítőknek. A kokalevél egy részét legálisan használják (hagyományos rágáshoz, vagy mambeo-hoz, valamint teához). A maradék illegális feldolgozásba kerül kokain előállításához.
   b, Árak: Kolumbiában, amely az utóbbi években a világ legnagyobb kokatermesztője, a kokalevél farmkapui ára sok régióban összeomlott. Egy friss jelentés szerint 2022 és 2023 között egy arroba (12,5 kilogrammos véka) ára 20 dollárról 7 dollárra esett Nariñóban, és 17 dollárról 9 dollárra Argelia (Cauca) településen. [9]
   c, Cél: A parasztok egy olyan lánc alján adnak el, amelyet nem ők irányítanak; az illegalitás megfosztja őket a védelemtől és vevői piacot teremt a farm kapujában.
   
2. Pasta básica (kokapaszta) feldolgozása
   a, Folyamat: Kisméretű, titkos laboratóriumokban a munkások kézzel pépesítik a kokalevelet, kőolajpárlatokat használva az alkaloidok kivonására a levélből. Ezt az anyagot aztán szárítják kokapaszta előállításához.
   b, Árak: A kokapaszta ára változó a régióban, de egy jelzésértékű adat, hogy Kolumbiában az elmúlt öt évben egy kilogramm kokapaszta 450 és 600 dollár között volt értékesíthető a labor kapujában.
   c, Cél: Közvetítők koncentrátummá alakítják a levelet, és a koncentrációval jön az első nagy árrés – olyan érték, amely nem jut vissza a gazdálkodókhoz.
   
3. Kokapaszta kokain-hidrokloriddá (kokainpor) alakítása
   a, Folyamat: Egyes eljárások ásványi savakat használnak a kivont alkaloidok kémiai formájának megváltoztatására. A munkások ezután lúgos anyagokat használnak az alkaloidok oldhatóságának megváltoztatására a feldolgozás során. További lépések oxidálószereket vagy oldószereket foglalhatnak magukban a termék tisztítására. Ezeket a vegyi anyagokat – amelyek gyakran könnyen hozzáférhetők mezőgazdasági és ipari felhasználásuk miatt – a munkások rendkívül veszélyes módszerekkel kezelik és keverik, beleértve a puszta kéz és botok használatát.
   b, Árak: A feldolgozóhely kapujában az ár kilogrammonként 1000 dollár fölé emelkedik, bár manapság elérheti a több ezer dollárt is a kokain-hidroklorid minőségétől függően.
   c, Cél: A finomítás szabványosítja a drogot a nagykereskedelmi piacok számára, nagy értékű árucikké alakítva, amely úgy mozoghat, mint a pénz.
   
4. Nagykereskedelmi és kiskereskedelmi csempészet
   a, Folyamat: A kokainport ezután fegyveres csoportok és bűnszervezetek szállítják az Andok országaiból a tranzitközpontokba – különösen Közép-Amerikába, a Karib-térségbe, Brazíliába és Nyugat-Afrikába. A nagy tisztaságú terméket a csempészszervezetek közötti nagykereskedelemben értékesítik. [10] A csempészek ezután a fogyasztó országokba (főként az USA-ba és Nyugat-Európába) szállítják a drogot, ahol a terméket felvágják, átcsomagolják és elosztják a kiskereskedőknek (főként bandáknak), mielőtt az a kiskereskedelmi dílereken keresztül az utcára kerül.
   b, Árak: Az Egyesült Nemzetek Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatalának (UNODC) az elmúlt évtized mexikói áraira vonatkozó friss adatai szerint a tranzitár körülbelül 12 000 dollár kilogrammonként. Panamában 30 000 dollárt jegyeztek fel kilogrammonként. A kiskereskedelmi ár Kenyában erősen változó, az egyik becslés szerint körülbelül 90 dollár grammonként, körülbelül 56%-os tisztaság mellett, a nagykereskedelmi ár pedig 44 580 dollár kilogrammonként, 40% és 50% közötti tisztaság mellett. [11]
   c, Cél: A nagykereskedelmi és kiskereskedelmi értékesítés termeli a nyereség zömét készpénzben, amelyet aztán tisztára mosnak és újra befektetnek, likviditást biztosítva a formális gazdaságnak.
   Összességében a fenti adatok azt mutatják, hogy az érték nagyságrendekkel nő a kolumbiai kokalevél farmkapui árától (ami kilogrammonként 0,56 és 0,72 dollár között mozog) egészen a nagykereskedelmi kokain áráig Kenyában, ami például 44 580 dollár kilogrammonként – ez körülbelül 62 000–80 000-szeres (kb. 6,2–8,0 millió százalékos) árnövekedés.

Az olyan illegális áruk természete, mint a kokain olyam, hogy a kereslet nagyrészt rugalmatlan az ár szempontjából (ami azt jelenti, hogy a fogyasztás alig változik, még ha az árak emelkednek is), különösen a függő felhasználók körében, mivel a függőség miatt a használók az ártól függetlenül visszatérnek. Bizonyos esetekben az áremelkedés a használókat kisebb lopások vagy más informális jövedelemszerzés felé tereli e költségek fedezésére. Az erőszak a drogfarmoktól az utcákig vezető útján, valamint a túladagolások erőszaka ritkán zavarja meg akár a termelést, akár a piacot, mivel a munkanélküliség és a bizonytalanság biztosítja a munkaerő-tartaléksereget, amelyet be lehet vonni a kereskedelembe, ha másokat megölnek, bebörtönöznek vagy kiszorítanak. Ily módon életeket lehet feláldozni anélkül, hogy megszakadna a tőkefelhalmozás folyamata a formális gazdaságban. A magas munkanélküliségi rátával rendelkező, elbocsátások sújtotta városok kényelmesen biztosítják a toborzottak és fogyasztók tartalékát egy olyan drog-gazdaság számára, amely egyaránt foglalkoztatja a lakosság egy részét, sokakat függővé tesz, majd lehetővé teszi az állami erők kényszerítő jellegű elnyomását a drogellenes háború nevében. [12] Az illegális áruk gazdasága tehát szuperkizsákmányolása a munkásoknak, hatalmas mennyiségű készpénzt termelve, amelyet tisztára mosnak a pénzügyi rendszerbe – és ezáltal megolajozzák azt –, valamint lehetővé teszi a marginalizált közösségek ellenőrzését társadalmi demoralizáció és rendőri beavatkozás révén.

A kábítószerek és a kapitalizmus közötti kapcsolat nem korlátozódik az alvilágra: ugyanazok a növények és molekulák, amelyek illegális körökben utaznak, tökéletesen legális iparágakat is ellátnak. Az ópiummákok fájdalomcsillapítókkal és nyugtatókkal látják el a globális gyógyszerpiacot. A kokaleveleket dekokainizált ízesítőkké és orvosi termékekké dolgozzák fel. A szintetikus opioidokat, mint a fentanilt, nagy gyógyszercégek engedéllyel gyártják. Minden esetben az államok olyan szabályozási és kereskedelmi rendszereket terveznek, amelyek védik a nagyvállalati nyereséget, miközben kriminalizálják a párhuzamos informális köröket. A ‘legális’ és ‘illegális’ drogok közötti határ tehát nem kémiai, hanem politikai, oly módon meghúzva, amely a tőkefelhalmozást segíti a birodalmi központokban, és kriminalizációnak és erőszaknak teszi ki a parasztokat és szegény fogyasztókat a perifériákon.

A bűnözői kartellek kezén átfolyó és bankokba mosott hatalmas mennyiségű likvid pénz óriási kísértést jelent a kormányok számára, hogy ezt a pénzt könyvelésen kívüli titkos műveletekre használják fel. A gyakorlatban ez gyakran titkos szövetségek formáját ölti proxy erőkkel – beleértve a védelmet, kiképzést, fegyvereket és logisztikát –, amelyek a kábítószer-gazdaságokban működnek, és magukat finanszírozzák a termesztés, feldolgozás és tranzit megadóztatásával. Ily módon az illegális bevétel támogathatja a proxy háborúkat, miközben megóvja a támogató kormányt a nyilvános ellenőrzéstől. Ilyen jellegű köröket használtak az Egyesült Államok a második világháborút követő évtizedekben a baloldali vagy kommunista mozgalmak elleni ellenforradalmi erők finanszírozására. Példák erre a Kuomintang (KMT) maradványai Burmában és Észak-Thaiföldön (1950-es évek eleje–1960-as évek), akiket a Kínai Népköztársaság és a kommunista erők ellen mozgósítottak Mianmar északi és Thaiföld határvidékén; a hmong Titkos Hadsereg Vang Pao tábornok vezetésével Laoszban (kb. 1960–1973), a Pathet Lao és az észak-vietnámi erők ellen mozgósítva; a Dél-vietnámi Fegyveres Erők (1955–1975), a Nemzeti Felszabadítási Front (Vietkong) és Észak-Vietnám ellen mozgósítva; az afgán mudzsahedinek (1970-es évek vége–1980-as évek), mozgósítva Afganisztán szovjet-támogatású PDPA kormánya ellen és a szovjet intervenció után a szovjet erők ellen; a nicaraguai Kontrák (1980-as évek), a sandinista kormány ellen mozgósítva; és a kolumbiai félkatonai szervezetek, különösen a Kolumbiai Egyesült Önvédelmi Erők (Autodefensas Unidas de Colombia, AUC, 1997–2006), a FARC-EP [13] és a tágabb baloldal ellen mozgósítva.[14] Egy olyan biztonsági állam, amely az illegális drogok világát saját titkos műveleteinek bankjaként kezeli, kevéssé érdekelt e körök felszámolásában. Bőséges bizonyíték van arra, hogy a kartellek maguk is kapcsolataikat használják a biztonsági szolgálatokon belül riválisaik kiiktatására, hogy saját műveleteiket új területekre terjeszthessék. Az illegális bandák és az állam féllegális titkos ügynökségei közötti szimbiotikus kapcsolat jól dokumentált. [15]

A drogellenes háború paradigmája lehetővé tette az Egyesült Államok, e kampány fő építésze számára, hogy bármely ellenfelét drogdílerként tüntesse fel, és hatalmas katonai és pénzügyi erejét bevethesse ellenük. A Kolumbia-terv (amelyet 2000-ben indítottak el amerikai-kolumbiai kezdeményezésként) alapja az volt, hogy a kábítószer-ellenes finanszírozást a kolumbiai hadsereg felfegyverzésére használják, amelynek fő figyelme nem a drogdílerekre irányult (akik beszivárogtak az államba és a biztonsági apparátusba), sem a jobboldali félkatonai szervezetekre (amelyek szorosan együttműködtek a drogdílerekkel), hanem olyan forradalmi csoportokra, mint a FARC-EP és a Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (Ejército de Liberación Nacional, ELN). [16] A gyakorlatban a Kolumbia-terv kábítószer-ellenes struktúrája egyben felkelésellenes és terület-visszafoglalási projektként is működött, amely az állami ellenőrzés újbóli érvényesítését célozta a kokatermesztő régiókban (a FARC-EP maga is paraszti önvédelmi közösségekből nőtt ki, és társadalmi bázisának nagy részét a vidéki Kolumbiából merítette). Az utóbbi időben a drogellenes háború retorikáját használták fel a nyomás fokozására a régióbeli országokkal szemben, amelyek kormányai megtagadják, hogy behódoljanak az Egyesült Államoknak (főként Venezuela, Kolumbia és Mexikó). 2025 augusztusában Washington elkezdte fokozni ezt a keretezést Venezuelával szemben, az állítólagos Cartel de los Soles-t (Napok Kartellje) ‘transznacionális terrorista csoporttá’ nyilvánítva, amely állítólagos kapcsolatokkal rendelkezik Nicolás Maduro elnökhöz. Annak ellenére, hogy semmilyen bizonyítékot nem szolgáltattak a kapcsolatra (vagy akár e ‘kartell’ létezésére), az USA erőszakos kampányt folytat a Bolivári Forradalom ellen, amely magában foglalja a legutóbbi időkben kisebb hajók elleni, törvényen kívüli csapásokat a Karib-térségben (több mint száz ember halálát okozva 2025 végéig), a szankcionált venezuelai olajszállító tartályhajók tengeri blokádját, valamint 2026. január 3-án Caracas bombázását és Maduro elnök, valamint Cilia Flores nemzetgyűlési képviselő elrablását, akiket egy New York-i bíróságon állítanak bíróság elé alaptalan, a ‘drogterrorizmushoz’ kapcsolódó és azzal összefüggő vádak alapján. [17] (Érdemes megjegyezni, hogy néhány napon belül Maduro és Flores elrablását követően az Igazságügyi Minisztérium ejtette ‘azt az állítást, hogy Venezuela „Cartel de los Soles” egy valós csoport’, ahogy egy The New York Times cikk fogalmazott). [18]

Ez a narratíva túlzásokon, félrevezetésen és nyílt hazugságokon alapuló információs háborúra támaszkodik. Az USA saját Kábítószer-ellenes Hivatala (DEA) szerint Kolumbia marad a kokatermesztés fő helyszíne és az Egyesült Államokban lefoglalt kokain fő forrásországa. Továbbá az észak-amerikai piacra szánt kokain nagy része a Csendes-óceánon keresztül hagyja el Kolumbiát, és Közép-Amerikán és Mexikón keresztül halad, Venezuela pedig a Kolumbián átszállított drogok mindössze 5%-áért felelős. [19] Bár Venezuela elhanyagolható mértékben járul hozzá a globális drogkereskedelemhez, továbbra is az USA drogellenes háborújának egyik fő célpontja marad. Ez nemcsak a tények nyilvánvaló figyelmen kívül hagyása, hanem a nemzetközi jog megsértése és egy világos példa arra, hogyan használják a drogellenes háború narratíváját a baloldali erők fegyelmezésére a régióban és a gazdagság elszívására Délről Északra.

Fénykép (PUPSOC): Egy gyermek részt vesz egy 2020-as tisztelgésen Popayánban, Caucában, a 2019-es társadalmi felkelés során rendőri elnyomás által megsebesült és meggyilkolt tüntetők – sokan közülük véglegesen megvakultak – tiszteletére.
Beavatkozás: Tricontinental: Institute for Social Research

Egy becslés szerint 2015-ben az áruk és szolgáltatások egyenlőtlen cseréje az Észak és a Dél között összesen 10,8–14,1 billió dollárt tett ki (ami 70-szer elegendő lenne a szélsőséges szegénység megszüntetésére). [20] Ez egy hatalmas szám, amelyet a politikaformálók nem igazán emésztettek meg. Azt jelenti, hogy évente több mint 10 billió dollárnyi gazdagság áramlik Délről Északra, többnyire legális úton. Az illegális tőkekiáramlás nem ilyen magas, bár az illegalitás öt fő területe még konzervatív becslések mellett is lenyűgöző: a kézifegyverek illegális kereskedelme (3,5 milliárd dollár), a drogkereskedelem (32 milliárd dollár), az illegális bányászat (48 milliárd dollár), az emberkereskedelem (150 milliárd dollár) és a hamisítás (467 milliárd dollár) együtt körülbelül 700,5 milliárd dollárt tesz ki évente. [21] Figyelemre méltó az illegális kereskedelemben, hogy hatalmas mennyiségű készpénzt termel. 2011-ben az UNODC kiadott egy fontos jelentést a drogpénzből származó illegális pénzügyi áramlásokról. [22] Érdemes elgondolkodni a legfontosabb megállapításokon, mivel nincs frissített globális adat ezekről a kérdésekről:

1. A transznacionális szervezett bűnözésből származó bevételek nagy része – akár 70%-a – becslések szerint (nagy bizonytalansággal) a pénzügyi rendszeren keresztül kerül tisztára mosásra.
   
2. A jelentés legjobb becslése szerint a tisztára mosható illegális bevételek összessége a globális GDP 2,7%-a, vagyis 2009-ben 1,6 billió dollár volt.
   
3. Becslések szerint az illegális drogkereskedelem a legnagyobb transznacionális szervezett bűnözési piac, amely a nemzetközi bűnözésből származó összes bevétel mintegy 20%-áért felelős.
   
4. Az elfogási arány feltűnően alacsony: a drogbevételeknek csak mintegy 1%-át (valószínűleg 0,2% körül) foglalják le vagy fagyasztják be.
   

Egy újabb, 2023-as UNODC-jelentés szerint számos országban a drogpénzhez kapcsolódó illegális pénzügyi áramlások (IFF) összemérhetők – és egyes esetekben nagyobbak is – a legális határon átnyúló áramlásoknál. [23] Kolumbiában például a jelentés (modellezés útján) úgy becsüli, hogy a kokaincsempészethez kapcsolódó éves befelé irányuló IFF 1,2 és 8,6 milliárd dollár között mozgott 2015 és 2019 között. Összehasonlításképpen, előzetes kormányzati jelentések szerint Kolumbia külföldi közvetlen tőkebefektetésének beáramlása 2024-ben körülbelül 14,2 milliárd dollár volt. [24] Mexikóban a heroin-, kokain- és metamfetamin-csempészethez kapcsolódó befelé irányuló IFF összesen 8 és 17 milliárd dollár között mozgott évente 2015 és 2018 között, ami nagyjából összemérhető az ugyanezen időszak alatti átlagos mezőgazdasági exportbevételeivel (12,6 milliárd dollár). Ezeket a számokat tájékoztató jellegűnek kell tekinteni, mivel a legtöbb ország nem gyűjt megbízható nemzeti statisztikákat az IFF-ről.

A pénzmosó hálózatok és pénzügyi közvetítők számos eszközt használnak a készpénz és érték mozgatására. Ezek közé tartoznak az informális készpénzátutalási rendszerek (mint a hawala és hundi) [25], a kriptoeszközök és digitális szolgáltatások, valamint a migrációs és pénzküldési csatornák kihasználása a készpénz állami szabályozó szem elől történő mozgatására. Bár az ENSZ új módszertant dolgozott ki az illegális pénzügyek mérésére, ez nem ellensúlyozza a feketepiac árnyékvilágát. [26] Emiatt a 2011-es UNODC-jelentés megjegyezte, hogy ‘a végső monetáris becsléseket óvatosan kell kezelni’. [27]

Alkalmanként botrány tör ki egy banknál a drogpénzek mosásában való részvétele miatt. A legkiemelkedőbb ilyen eset a HSBC-t érintette, amely az ópiumkereskedelemből nőtte ki magát a világ egyik legnagyobb bankjává, 2025-re több mint 3 billió dollár összes vagyonnal. [28] 2012-ben az amerikai Igazságügyi Minisztérium vizsgálata megállapította, hogy a HSBC körülbelül 881 millió dollárt mosott tisztára kolumbiai és mexikói drogkartellek számára nagyjából 1996 és 2006 között. A bank beleegyezett, hogy 1,9 milliárd dollár büntetést fizessen egy halasztott vádemelési megállapodás keretében, de nem zárták be, és a megegyezés részeként egyetlen HSBC-vezető ellen sem emeltek büntetőjogi vádat. [29] Mivel ezeknek a bűncselekményeknek csak kis részét fedezik fel valaha, feltételezhető, hogy a bírság csekély volt a nyereséghez képest.

Eközben kisebb bankokat bezártak, amikor hasonló vizsgálatokat (bármilyen ritkák is) végeztek. 2015 októberében a Hondurasi Banco Continental-t felszámolásra kényszerítették, miután az amerikai Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatal ‘különlegesen kijelölt kábítószer-kereskedőnek‘ minősítette a bankot (az állítólagosan mosott összeget soha nem hozták nyilvánosságra). Az ilyen akciók látszólag koncepciós perek, amelyek a szabályozó testületek haragját hivatottak bemutatni, amelyek egyébként enyhék, ha a célpont egy amerikai vagy transznacionális bank. A rendszerhez nem lehet hozzányúlni, és nem lehet reformálni az egész rothadt bankrendszert (beleértve az illegális adóparadicsomokat, ahol billió dollárokat tartanak). A globális Pénzügyi Akció Munkacsoportot, amelyet 1989-ben hozott létre a G7, állítólag egy keretet kellene biztosítania a pénzmosás ellen. [30] De, ahogy egy friss tanulmány megjegyzi, ‘vitatahatatlan a kudarca abban, hogy csökkentse akár azokat az előzetes bűncselekményeket, amelyek nagy bűnözői bevételeket termelnek, akár a pénzmosás volumenét’. [31] Az ENSZ becslései szerint mind a mosott összegek, mind az azt generáló illegális tevékenység évről évre nő. [32]

Akár növényi alapú (kokain), akár szintetikus (metamfetamin) a kábítószer, termelését olyan vidéki és perifériális területekre szorítják, ahol az emberek szegénységben vagy szegénység közelében élnek. A drogot aztán kartellek szállítják hatalmas távolságokon át a fogyasztói piacokra, ahol elszegényedett fiatalok árulják olyan bérért, amely meghaladja azt, amit az uberizált, bizonytalan gazdaságban kereshetnének, de mégis szerény marad ahhoz az értékhez képest, amit mozgatnak. A kartellfőnökök eközben hatalmas vagyonokat vonnak ki a kereskedelemből, de életük gyakran rövid és erőszakos. A formális bankrendszer, amely hatalmas mennyiségű, az árupiaci láncból kiszivattyúzott készpénzt kap, végül szépen profitál, miközben nagyrészt mentesül a következmények alól. Hosszú távon a kockázatok – erőszak, bebörtönzés, kisajátítás – a parasztok és a városi szegények körében összpontosulnak, míg a többletet a ‘legitim’ kapitalizmus intézményein keresztül elnyelik és újra befektetik.

Fénykép (PUPSOC): Az Estrella Roja (Vörös Csillag) Ökofalu és a Humedal La Orquídea (Orchidea-mocsár) Környezetvédelmi Bizottság tagjai részt vesznek egy újraerdősítési projektben a Cauca folyó medencéjében.
Beavatkozás: Tricontinental: Institute for Social Research

Az országom gyönyörű, mert itt van az Amazonas esőerdője, a Chocó esőerdője, a vizek, az Andok hegylánca és az óceánok. Ott, azokban az esőerdőkben bolygónk oxigénje termelődik, és a légköri CO2 elnyelődik. Az egyik ilyen növény, amely CO2-t nyel el, milliónyi faj között, a Föld egyik legüldözöttebbje. Ahol nő, ott keresik a pusztulását. Ez egy amazonasi növény. Ez a kokacserje, az inkák szent növénye.

Mintha egy paradox válaszútnál lennénk, az őserdőt, amelyet megpróbálunk megmenteni, ugyanakkor el is pusztítjuk.

Hogy elpusztítsuk a kokacserjét, mérgeket permeteztek, hatalmas mennyiségű glifozátot, ami átjárja a vizeket, [és] letartóztatják termesztőit és börtönbe vetik őket. Hogy elpusztítsák vagy birtokolják a kokalevelet, egymillió latin-amerikait gyilkolnak meg és kétmillió afroamerikait börtönöznek be Észak-Amerikában.

‘Pusztítsátok el a növényt, ami öl’ – kiáltjátok Északról; ‘pusztítsátok el’. De a növény csak egy növény a milliónyi faj közül, amelyek elpusztulnak, amikor tűzzel támadtok az esőerdőre.

‘Pusztítsátok el az Esőerdőt’, ‘[pusztítsátok el] az Amazonast’ – ezek lettek a szlogenek, amelyeket államok és üzletemberek követnek. Nem számít a tudósok kiáltása, akik az esőerdőt a nagy éghajlati pillérek egyikének keresztelik. A világ hatalmasságai számára az esőerdő és lakói a hibásak a csapásért, ami gyötri őket. A hatalmasságokat a pénz utáni vágy, az örökös hatalomban maradás, az olaj, a kokain és a legkeményebb drogok csapása gyötri, hogy még jobban elaltathassák magukat.

Semmi sem képmutatóbb, mint az esőerdő megmentéséről szóló beszéd. Az esőerdő ég, tisztelt küldöttek, miközben ti háborúztok és játszotok vele. Az esőerdő, a világ éghajlati pillére, eltűnik minden életével együtt. Az a hatalmas szivacs, amely elnyeli a bolygói CO2-t, elpárolog. Az esőerdőt – a mi megmentőnket – az én országomban úgy tekintik, mint legyőzendő ellenséget, mint irtandó gyomot.

A koka területe és az azt termesztő parasztok, mivel nincs más termesztési lehetőségük, démonizálva vannak. Az én országom nem érdekel titeket, csak hogy megtöltsétek esőerdőit méreggel, férfiait börtönbe vigyétek, asszonyait pedig kirekesztésbe taszítsátok.

Nem érdekel titeket a gyermekek oktatása, hanem inkább megölni az esőerdőt és kivonni belőle a szenet és az olajat. A szivacs, ami elnyeli a mérget, haszontalan; ti inkább több mérget terjesztetek a légkörbe.

Mi arra szolgálunk, hogy mentséget adjunk a ti saját társadalmatok ürességére és magányára, ami arra vezet titeket, hogy a drogok buborékában éljetek. Mi elrejtjük előletek a saját problémáitokat, amelyeket nem voltok hajlandók megreformálni. Ennél jobb háborút hirdetni az esőerdőre, annak növényeire, népére.

Gustavo Petro, Kolumbia elnöke, beszéd az ENSZ Közgyűlésében (Általános vita, 77. ülésszak), 2022. szeptember 20.33

2. rész: Hogyan látják a parasztok a ‘drogellenes háborút’

Petro vádbeszéde megnevezi azt, amit a fél évszázados drogpolitika megpróbált elhomályosítani: hogy ezt a ‘háborút‘ nem a kábítószerek, hanem az emberek és a természet ellen vívták. E ‘háború‘ modern struktúrája 1971. június 17-ig nyúlik vissza, amikor Richard Nixon amerikai elnök újságíróknak kijelentette, hogy ‘az Egyesült Államok első számú közellensége a kábítószer-visszaélés’. [34] ‘Ahhoz, hogy megküzdjünk és legyőzzük ezt az ellenséget’ – folytatta – ‘egy új, totális offenzívát kell indítanunk’. A bejelentés hatására az amerikai média megalkotta a ‘drogellenes háború’ kifejezést. Kezdetben Nixon azt mondta, hogy a háború célpontja a ‘díler‘, vagyis a drogdíler lesz. Keveset törődtek a ‘háború‘ nyelvezetével a vietnámi háború által generált kábítószer-függőség kezelésében – egy olyan háborúé, amely maga is hozzájárult a válsághoz, amelynek kezelésére a drogellenes háború hivatott volt. Ahelyett, hogy a függőségre és az iparágra összpontosítottak volna, amely a függőkből él, az Egyesült Államok hamarosan a drogellenes háborút használta fel, hogy ne csak saját határain belül a szegényeket, hanem Latin-Amerika és Ázsia elszegényedett parasztjait is üldözze, akiknek nem maradt más választásuk, mint drogokat termelni – olyan körülmények között, amelyeket maga az USA teremtett. Nem volt valódi háború a függőség vagy az azt termelő rendszer ellen – csak egy háború a parasztság és a körükben tevékenykedő forradalmi szervezetek ellen.

A jogi eszköz, amelyre Európának és az USA-nak szüksége volt e háború megvívásához, már rendelkezésre állt: az 1961-es ENSZ Kábítószer-egyezmény. [35] Nemzetközi közegészségügyi keretként bemutatva olyan növényeket, mint a koka, a kannabisz és a mák, nemzetközi ellenőrzés alá helyezték, és arra kötelezték az államokat, hogy termelésüket és felhasználásukat orvosi és tudományos célokra korlátozzák. Az egyezmény előírta a kokalevél rágásának megszüntetését egy ‘átmeneti‘ időszak után is, ami gyakorlatilag egy évezredes őslakos gyakorlatot kriminalizált a globális ‘rend‘ nevében. Ez nem volt semleges osztályozás: politikai döntés volt egy Észak által uralt nemzetközi rendszerben, amely bizonyos növényeket – és azokat az embereket, akiknek élete és kultúrája összefonódik velük – ellenőrzendő tárgyakká tett.

A kolumbiai eset paradigmatikus a régóta tartó drogellenes háború konkrét hatásainak megértéséhez, éppen azért, mert láthatóvá teszi a kapcsolatokat a növények, a vidéki elmaradottság és a fegyveres konfliktus között – egy olyan politikai keretrendszer között, amelyet ma ismét elővesznek és újrahasznosítanak. Ahogy az Addicted to Imperialism kutatási projektünk 1. számú füzetében tárgyaltuk, ‘a kokalevél-termelés Kolumbiában bizonyos egyedi jellemzőkkel bír, amelyek a növények, a vidékfejlesztés hiánya és a fegyveres konfliktus közötti kapcsolathoz kapcsolódnak’. [36] Messze attól, amit a média elhitetne velünk, és messze attól, hogy a nagy drogkartellek és a paraszti közösségek közötti ‘bűnözői összefonódás’ eredménye lenne, Kolumbia kokagazdasága az ország történelmi fejlődésében és fegyveres konfliktusának alakulásában gyökerezik. Ennek a konfliktusnak – amelyben állami erők, baloldali gerillák (beleértve a FARC-EP-t és az ELN-t) és jobboldali félkatonai szervezetek vesznek részt – mély gyökerei vannak a földegyenlőtlenségben és a politikai kirekesztésben, amelyben az Egyesült Államok nem meglepő módon vezető szerepet játszott.

Korai jelentősége ellenére, mint a gyarmati kereskedelem fő raktárhelye és a spanyol birodalom Új-Granadai alkirályságának székhelye, Kolumbia történelmének nagy részében túlnyomórészt vidéki ország maradt agrárgazdasággal. A 19. századtól a 20. század elejéig a dohány, cukornád, banán és kávé kivitele nyereségessé tette az országot, de az arany- és smaragdkivonás is. Bár a kereskedelmi mérleg megváltozott, Kolumbia továbbra is mezőgazdasági áruk (például kávé, avokádó, pálmaolaj, valamint koka és kokain) és energia (főként olaj és szén) exportőre. Ez az export-kitermelő rend a földkoncentráción és a kényszerítő erőn alapul, ami visszatérő vidéki konfliktusokat eredményez. Az intenzív osztályharc a vidéken nemzedékről nemzedékre megismétlődött, a Masacre de las bananeras-tól (Banánmészárlás), amikor a United Fruit Company zsoldosai tüzet nyitottak sztrájkoló munkásokra és támogatóikra Ciénagában 1928 decemberében (becslések szerint 1000 embert megölve), egészen az 1997-es mapiripáni mészárlásig Meta megyében, amikor AUC-félkatonai szervezetek mintegy 49 civilt gyilkoltak meg és ‘tüntettek el‘ egy felkelésellenes kampány során területek megszerzésére és kábítószer-csempész útvonalak biztosítására. [37]

Az utóbbi években az erőszak nagyrészt a tőkebefektetés és árukivonás új formáinak kialakulásáról szólt a vidéken. Félállami hadseregeket mozgósítanak nagy földterületek kisajátítására állattenyésztéshez, nagyüzemi monokultúrákhoz (cirok, szójabab, búza, pálma, gyapot, kukorica, rizs), valamint tisztán kitermelő bányászati és agrár-ipari projektekhez, amelyek hazai elitekhez és transznacionális tőkéhez kötődnek. A parasztság puszta léte problémát jelent ezeknek a műveleteknek. A parasztokat közvetlenül támadják az erőszakos kisajátítás folyamatán keresztül, de a rájuk kényszerített strukturális feltételek révén is: a kisüzemi növények árának csökkenése (a kereskedelem liberalizációja, a vevői erőfölény és az árgaranciák hiánya miatt) és a szociális jóléti rendszerek leépítése – mindkettő elmélyíti a szegénységet.[38] Ahol ez a kisajátítás sikeres, a parasztok a városi területek peremén gyűlnek össze, vagy a drogok és más illegális áruk hatalmas csempészhálózatainak táplálékává válnak, amelyeket pontosan azok a csoportok irányítanak, amelyek elűzik őket a földjükről. Ezek a bűnszervezetek új vidéki és városi területi ellenőrzési dinamikákat hoznak létre, miközben bizonytalan gazdasági lehetőségeket biztosítanak a vidéki munkásoknak. [39]

Fénykép (PUPSOC): Egy ‘kétéltű’ paraszt (campesino anfibio – ami azt jelenti, hogy szárazföldön, folyókon és tengeren dolgozik) halászik Santa Martában, Kolumbiában, az Atlanti-óceán partján.
Beavatkozás: Tricontinental: Institute for Social Research

Ami Kolumbiában nyilvánvaló, az Latin-Amerikában is zajlik: a neoliberális modell elmélyítése a mezőgazdaságban felgyorsította a kisüzemi gazdálkodó eltűnését. A parasztok szembesülnek a földhöz jutás és földtulajdonlás hiányával, valamint a társadalmi és gazdasági kirekesztéssel, munkanélküliséggel, elnyomással és marginalizációval, amelyeket tovább súlyosbítanak a gyenge állami politikák, a nem megfelelő vidéki egészségügyi ellátás és oktatás, valamint a tisztességes lakhatáshoz való hozzáférés lehetetlensége. Kolumbiában a válságot tovább fokozza a földfoglalás, a bitorlás és a legalizáció – az illegálisan kisajátított földek ‘rendezése‘ –, amelyet egy olyan félkatonai modellen keresztül hajtanak végre, amelyet az állam finanszíroz és hagy jóvá a nagy transznacionális vállalatok szolgálatában. A földkoncentráció szélsőséges: a nagybirtokosok birtokolják a termőföld túlnyomó részét, a legnagyobb 1%-nyi birtok (100 hektárnál nagyobb farmok) az agrárterület 81%-át teszi ki. [40]

Összességében ezek a dinamikák újratermelik a kisajátítás hosszú történelmét, amely egészen a spanyol konkvisztádorok Amerikába érkezéséig nyúlik vissza. Kolumbiában az államapparátus egyes részei összejátszanak a drogdílerekkel és félkatonai csoportokkal, hogy erőszakkal elvegyék a parasztok földjét és megfosszák őket az újratermelődésük eszközeitől. Ugyanakkor a szabadkereskedelmi megállapodások és az importverseny aláássák a legális növényeket, a gazdálkodókat a jövedelmezőbb illegális növények felé terelve. Bár a koka az Andokban őshonos, és mély spirituális és kulturális jelentőséggel bír az őslakos népek számára, akik évezredek óta használják, a legtöbb gazdálkodó ma már ugyanazon neoliberális rendszer kényszere alatt termeszt kokát, amely aztán megfordul, és megpróbálja kiirtani a növényt a drogellenes háború nevében.

A kokatermelés gazdasági függőségbe és erősen informális munkába zárja a háztartásokat egész évben, mivel az érett kokalevelet kéthavonta szüretelik. Emellett alacsony költséggel gyors termelést, gyors értékesíthetőséget biztosít, és a művelt hektáronkénti becsült átlagos nettó havi jövedelme (2018-ban) a kolumbiai minimálbér mintegy 56%-a. [41] Ez a szám azonban nagy eltéréseket takar, és nem tükrözi, hogy a kényszer, a közvetítők, a szállítási szűk keresztmetszetek és az áringadozások hogyan nyomhatják tovább a termesztők tényleges jövedelmét. A COCCAM-mal (Kokatermesztők, Mák- és Marihuánatermesztők Országos Koordinációja) közös kutatásunk során azt találtuk, hogy a termelés nemcsak munkaigényes és időigényes, hanem a parasztok megtérülési rátája is elenyésző. Az egyik COCCAM-vezető szerint:

Mire befejezzük az egész folyamatot, gyakorlatilag készen állunk arra, hogy elölről kezdjük. Szóval, ez állandó… A kokát elültetik, és hat hónap múlva kész az első szüretre, aztán minden két hónapban szüretelik, ami azt jelenti, hogy két havonta van termék.

Egy másik COCCAM-tag, egy 26 éves termesztő elmondta:

Hat és tíz munkás közöttire lehet szüksége hektáronként. Ezt hangsúlyozni kell, mert a kokalevél nagyon sok munkahelyet teremt. Vannak farmok, ahol a szedés soha nem áll le, és naponta 60-80 munkás dolgozik. Ez azt jelenti, hogy az év során egy hónapot fognak pihenni. [42]

Továbbá a kokatermesztő területek Kolumbia legszegényebb és legelszigeteltebb területei közé tartoznak, lényegesen rosszabb hozzáféréssel a közjavakhoz és szolgáltatásokhoz, mint az ország többi része. Az UNODC 2018-as háztartási felmérése, amely 29 önkormányzatban 6350 családot vizsgált, akik részt vesznek Kolumbia Nemzeti Integrált Illegális Növényváltási Programjában (Programa Nacional Integral de Sustitución de Cultivos Ilícitos), azt találta, hogy a háztartások 57%-a monetáris szegénységben, 47%-a pedig multidimenzionális szegénységben élt. [43] Az UNODC a multidimenzionális szegénységi indexét négy dimenzió – oktatás, egészségügy, gyermekkor és serdülőkor, valamint lakhatási körülmények – mentén számítja ki, és akkor minősít egy háztartást multidimenzionálisan szegénynek, ha a súlyozott mutatók legalább egyharmadában deprivált. Ugyanez a felmérés rámutat a gyermekmunka elterjedtségére (a 6–9 éves gyermekek 92%-a dolgozik), az alacsony iskolalátogatásra (az iskolaköteles korúak 68%-a nem jár iskolába) és súlyos szolgáltatási hiányosságokra (csak 3% számolt be kórházhoz vagy egészségügyi központhoz való hozzáférésről, míg csak 63% számolt be villamosenergia-hozzáférésről). [44] Az illegális növények termesztése során végzett feladatokhoz kapcsolódó egészségügyi hatások túlmutatnak a mezőgazdasági munkával általában járó hatásokon. Ehhez járulnak a növények kezelésére használt termékek, valamint az intézményes irtási intézkedések (például a glifozát önkényes permetezése a paraszti területek felett) által okozott károk, valamint az erdőirtások hatásai a mezőgazdasági határterületek bővítése miatt. Ezeken a területeken a munka informális jellege szinte egyetemes, és a zsúfoltság széles körben elterjedt. Emellett a születési arányok magasak, és a felnőtt migráció gyakori – olyan dinamikák, amelyeket a növényváltási és alternatív fejlesztési programok ritkán vesznek figyelembe. [45] Ezek az állami elhagyatottság feltételei, amelyek egyaránt fenntartják és erősítik a kokagazdaságot és az azt körülvevő kényszerítő struktúrákat.

Ezek a feltételek központi jelentőségűek annak megértéséhez, hogy a parasztok miért adják el munkaerejüket az illegális kokagazdaságban – ez az egyik kevés életképes forrása a készpénzjövedelemnek. Ahogy az egyik COCCAM-vezető fogalmazott:

A parasztságot megítélték és megbélyegezték, mintha mi választottuk volna a kokalevél termesztését, pedig a körülmények, a helyi és nemzeti kormányok területen való részvételének hiánya vezetett ehhez… Ennek az intézményességnek a hiánya arra késztette az embereket, hogy alternatívákat keressenek az illegális gazdaságokban, hogy eltartsák, fenntartsák és ellássák családjaikat. Ez a jó bekötőutak, terménypiacok [és gyűjtőközpontok], valamint a termelést elősegítő kezdeményezések hiánya miatt van. [46]

Bár a kokalevél körüli illegális tevékenységek évtizedekkel korábban kezdődtek, Kolumbia a globális kokainkereskedelem központi csomópontjaként való megjelenése az 1970-es években formálódott, amikor a növekvő nemzetközi kereslet az országot nagyszabású feldolgozásba és exportba vonta. [47] Az évtized végére Kolumbia a világ egyik fő kokain- és marihuána-exportőre volt, tőkebeáramlást generálva, amely átalakította az ország gazdaságát és politikáját – ez az átalakulás a mai napig tart. Az 1980-as években a kokaincsempészet más drogok rovására megszilárdult, és a termesztés kiterjedt az ország több régiójára is, még akkor is, amikor Peruban és Bolíviában visszaesett. Ez a pálya az 1990-es években felgyorsult: 1995 és 2000 között a kokatermesztés alatt álló terület Kolumbiában körülbelül 50 900 hektárról 136 200 hektárra nőtt, ami az ország mezőgazdasági területének nagyjából 0,1-0,3%-át jelentette. [48]

1994 és 2005 között a kokatermelés terjeszkedése elmélyítette a belső konfliktust, a mezőgazdasági határterületek kiterjedéséhez vezetett, megváltoztatta a népességnövekedési mintákat és elmélyítette az egyenlőtlenségeket. Kulturális változásokat is okozott, amelyek a változó város-vidék kapcsolatokhoz, a belső migrációhoz, valamint a növényültetési és termelési szokások megváltozásához kapcsolódtak. Ebben az időszakban a kiskorúakat egyre inkább beszippantotta a fegyveres konfliktus a felkelő csoportok és a kolumbiai állam legális és illegális hadseregei között, a fegyveres szereplők toborzása és kényszerítése révén, többek között harcosként és támogató szerepkörökben. A koka terjeszkedése a települési mintákat is átalakította, belső migránsokat (köztük elűzött családokat) vonzott a határterületekre, és a meglévő városközpontokat a kereskedelem és szolgáltatások központjaivá duzzasztotta. [49]

Az 1980-as és 1990-es években nagy drogkartellek alakultak ki Medellínben és Caliban, hatalmas vagyon- és területi hatalmi birodalmakat építve. Bár ezek a birodalmak e megyeszékhelyeken alapultak, a termelés és feldolgozás üzleti tevékenysége az ország más részein zajlott, különösen délen, délnyugaton, valamint keleten és északkeleten. A gyakorlatban a kartellek üldözése a kolumbiai és amerikai kormányok által boszorkányüldözéssé változott a parasztgazdák és a fegyveres politikai szervezetek kriminalizálására, amelyek jelen vannak az ország e régióiban, ideális hátteret biztosítva a Kolumbia-terv kidolgozásához. Ez a terv a politikai erőszak fokozódásához vezetett az országban, az USA közvetlen finanszírozásával a drogellenes háborúhoz, ami végső soron a militarizáció fokozódását eredményezte, és utat nyitott egy sor jobboldali elnök számára, akik kihasználták a drogellenes háborút társadalmi befolyásuk elmélyítésére: Álvaro Uribe Vélez (2002–2010), Juan Manuel Santos (2010–2018) és Iván Duque Márquez (2018–2022).

Kolumbia kokagazdasága olyan régiókban vált meghatározóvá, ahol az állam jelenléte régóta militarizált, míg a civil intézmények és közszolgáltatások gyengék maradtak. Ezeken a területeken a földért folytatott konfliktust élesíti a bizonytalan tulajdonjog és az átfedő igények, valamint a fegyveres szereplők – legálisak és illegálisak –, akik erőforrásokat vonnak ki a paraszti háztartásokból, és akiknek megélhetése a kokától mint pénztermő növénytől függ. Ahogy az egyik COCCAM regionális vezető kifejtette:

Jelenleg nincsenek garanciák azok számára, akik kokalevél termesztésével foglalkoznak. Az évek során a [föld]koncentráció kritikusabbá vált a régiókban… Emellett az illegális és legális fegyveres szereplők kihasználják a parasztság helyzetét: több mint egy is követelt már erőforrásokat, amelyeket a paraszt beleegyezik átadni, hogy megakadályozza a növény kitépését… az egyetlen megélhetési forrását. [50]

Mégis, ugyanezek a feltételek táplálták a szervezett küzdelem generációit. Kolumbia parasztsága hosszú hagyományokkal rendelkezik a paraszti jogok, a föld, a termelés és a terület védelme körüli politikai szerveződésben. Nem véletlen, hogy a parasztok történelmileg az élvonalban álltak a latifundiumok (nagy, magántulajdonban lévő mezőgazdasági birtokok) terjeszkedése, valamint a nemzeti és külföldi tőke ragadozó gyakorlatai elleni küzdelmekben, a gerillaszervezetek létrehozásától az 1960-as években egészen a mezőgazdasági munka körüli szerveződés újabb formáiig. Ezek a küzdelmek ismételten átterjedtek a vidékről az utcákra és autópályákra, a rendőri elnyomás, a kriminalizáció, a gyilkosságok és az állami elhagyatottság ellenére.

A kolumbiai parasztmozgalom eszközöket is kifejlesztett a kokatermesztő területeken való szerveződésre. Figyelemre méltóak itt az 1994-es parasztfelvonulások Ernesto Samper Pizano kormánya idején (1994–1998), amelyeket kokatermesztők vezettek Caquetá, Putumayo és Guaviare megyékben a kormány glifozátos permetezési politikája ellen. Amikor az állam nem tartotta tiszteletben az ebből született megállapodásokat, a parasztok, raspachines-ek, szüretelők, kereskedők, letelepedett gazdálkodók és napszámosok 1996-ban a mozgósítások új hullámát indították el, ami az évtized társadalmi küzdelmeinek meghatározó jellemzőjévé vált.

A San Vicente del Caguán-i béketárgyalások (1998–2002) – a kolumbiai kormány és a FARC-EP közötti tárgyalások – a kokatermesztő területeket a nemzeti vita középpontjába helyezték, nemcsak a drogkereskedelem és a fegyveres konfliktus helyszíneiként, hanem olyan helyekként is, ahol nagy polgári lakosság függött a kokagazdaságtól a túlélés érdekében. Olyan területeken, mint Guaviare, Putumayo, Caquetá, Meta, Catatumbo és Cauca, ez a gazdaság körülbelül egymillió termesztőt, raspachines-t, gyűjtőt, ‘szakácsot’ és másokat tartott el, akik a fegyveres szereplők közötti állandó vita és a bizonytalan életkörülmények között éltek. Ezek a közösségek nem voltak újak, de egyre inkább úgy kezelték őket, mint egy megkülönböztetett politikai alanyt – a kokatermesztő parasztságot –, amelyet részben a mezőgazdasági határzónákba irányuló belső migráció formált. Mivel a kokatermesztést ellenséges gazdaságként kezelték, ezek a közösségek fokozódó elnyomással szembesültek, ahogy a FARC-EP és a kolumbiai kormány közötti fegyveres konfliktus eszkalálódott, a területi vitákkal és a politikai hatalom drogdílerek általi kisajátításával együtt. Hogy a helyzet még rosszabb legyen, az állam ezt régóta közrendi kérdésként kezelte – irtás és militarizáció –, ahelyett, hogy olyan állami politikákkal foglalkozott volna, mint a földjogok garantálása, vidéki beruházások és a parasztok megélhetése.

A kolumbiai kormány és a FARC-EP közötti Végső Béke-megállapodás 2016-os aláírásával az állam hivatalosan elismerte az illegális drogok problémájának végleges és átfogó megoldásának szükségességét – olyan megoldásét, amely a parasztságot jogok alanyaként kezeli, és a közpolitikát differenciált megközelítéseken keresztül viszi előre. 2017 elején létrejött a COCCAM, amely összefogja Kolumbia-szerte a paraszti, őslakos és afro-leszármazott közösségeket, hogy megvitassák a termesztők és betakarítók helyzetét és részvételt követeljenek az irtásban és növényváltásban. [51]

A 2019-es tömegtüntetések, beleértve a novemberi országos sztrájkot is, segítettek megszilárdítani egy széles népi blokkot, amely később a Pacto Histórico (Történelmi Paktum) választási koalícióvá állt össze, egyesítve olyan erőket, mint a Colombia Humana (Humánus Kolumbia) és az Unión Patriótica (Patrióta Unió), többek között. Ez a blokk megtörte a jobboldali konszenzus gerincét, és 2022-ben Gustavo Francisco Petro Urrego-t juttatta az elnöki székbe.

Petro azzal érvelt, hogy az USA vezette drogellenes háború kudarcot vallott, és a politika elmozdítására szólított fel a kokatermesztő parasztok kriminalizálásától a teljes illegális gazdaság struktúrája felé. Ez az elmozdulás egy szakadás kezdetét jelzi. Mélyebb töréshez az egész bankrendszer megtámadására lenne szükség, amelyet az illegális gazdaságból származó eredeti felhalmozás táplál – olyan konfrontációra, amely magának a kapitalizmusnak a szívéig hatolna.

Következtetés

Az elmúlt néhány évben a világ különböző pontjain működő parasztszervezetekkel – különösen a kolumbiai COCCAM-mal – végzett munkánk lehetővé tette számunkra, hogy a droggazdaságot ne bűnözési és biztonsági kérdésként vizsgáljuk, hanem ablakként a kortárs kapitalizmus mélyebb struktúráiba. A parasztok tudják, hogy az illegális kokagazdaság nem Kolumbia válságának oka, hanem annak egyik tünete. Ezek a gazdálkodók nem választásból lépnek be az illegális gazdaságba, hanem mert a méltó megélhetés minden más útját elzárták a földkisajátítás, a mezőgazdasági árak összeomlása, az állam visszavonulása, valamint a félkatonai és vállalati hatalom terjeszkedése.

E közösségek szemszögéből nézve a drogellenes háború uralkodó narratívája mélyreható téves diagnózisként tárul fel. A probléma nem a kokacserje, hanem a gazdasági rendszer, amely kriminalizálja a vidéki szegényeket, miközben elnyeli és újrahasznosítja az illegális piacok által termelt hatalmas likviditást. A pénzügyi szektor függ ezektől az áramlatoktól. A globális bankok szívesen fogadják őket. És a gazdagabb nemzetek, amelyek előmozdítják az irtást, egyidejűleg támaszkodnak arra a stabilitásra, amelyet ez a rejtett tőke biztosít. A parasztot ellenségként kezelni annyit tesz, mint elrejteni a drogkereskedelem valódi felépítését, amely felfelé nyúlik a legális pénzügyek, a globális árupiacok és az államhatalom köreibe.

Ha a cél az erőszak és a kokatermesztéstől való gazdasági függőség megszüntetése, akkor a kiindulópont nem lehet sem a militarizáció, sem az irtás, hanem a vidéki élet újjáépítése: földreform, garantált árak a legális növényekre, infrastruktúra, közszolgáltatások és politikai jogok azok számára, akik a földet művelik. Anélkül, hogy átalakítanák azokat a társadalmi és gazdasági feltételeket, amelyek a családokat illegális mezőgazdaságba kényszerítik, a ciklus egyszerűen újratermeli önmagát. Anélkül, hogy szembesítenék azokat a pénzintézeteket, amelyek a bevételeket tisztára mossák, a globális droggazdaság továbbra is a kapitalista likviditás nem hivatalos pilléreként fog működni.

Ez nem egy olyan szöveg, amely a biztonság vagy a kábítószer-függőség szemszögéből kíván beleszólni a közpolitikába. Kiindulópontunk a munkavállalók millióinak jólléte, akiket arra kényszerítenek, hogy kokát termesszenek, kokainná dolgozzák fel, valamint szállítsák és árusítsák a terméket. Ezeknek a munkásoknak egyike sem részesül a drogbiznisz körül keringő és a nemzetközi bankrendszert fellazító dollármilliárdokból. A drogbizniszt a legális gazdaságon kívülinek tekinteni óriási kategóriatévedés, mivel elhomályosítja a drogpénz funkcióját magán a kapitalista rendszeren belül. Az irtás, a kriminalizáció és a militarizáció nem vet véget sem a kokatermelésnek, sem az illegális gazdaságnak.

A parasztság bensőségesen ismeri ezt az igazságot. Tapasztalatuk azt mutatja, hogy a droggazdaság nem a kokalevél miatt marad fenn, hanem azért, mert a kapitalizmusnak szüksége van a javak új rezervoárjainak állandó utánpótlására – legális vagy illegális módon – a fennmaradásához. Ezért minden valódi megoldásnak a parasztokkal kell kezdődnie, és azzal az elismeréssel, hogy a legális és illegális kapitalizmus közötti határvonal sokkal vékonyabb, és politikailag sokkal hasznosabb, mint azt a drogellenes háború építészei beismerik.

Fénykép (PUPSOC): Parasztok utaznak Monterredondóba (Miranda, Cauca), hogy üdvözöljék a volt FARC-harcosokat egy Területi Képzési és Újraintegrálódási Térben (ETCR) a 2016-os békeegyezményt követően.
Beavatkozás: Tricontinental: Institute for Social Research

Jegyzetek

¹Lásd Tricontinental: Institute for Social Research, Adictos al Imperialismo, https://thetricontinental.org/es/argentina/investigaciones/adictos-al-imperialismo/.

²Andrew Feinstein, The Shadow World: Inside the Global Arms Trade (New York: Farrar, Straus and Giroux, 2011); Moisés Naím,Illicit: How Smugglers, Traffickers, and Copycats Are Hijacking the Global Economy (New York: Knopf, 2006); María José Ramos, El tráfico ilegal de fauna en América Latina [Illegal wildlife trafficking in Latin America] (Buenos Aires: Mágicas Naranjas, 2018); Roger Botte, Esclavages et traite des êtres humains au Sahel [Slavery and Human Trafficking in the Sahel] (Paris: Karthala, 2000); and Ivan Franceschini, Ling Li, and Mark Bo, Scam: Inside Southeast Asia’s Cybercrime Compounds (London: Verso, 2025).

³Karl Marx, ‘Free Trade and Monopoly’, New York Daily Tribune, 25 September 1858.

⁴The definitive history in Chinese is by Haijian Mao, Tianchao de Bengkui: Yapian Zhanzheng Zai Yanjiu [The Qing Empire and the Opium War: The Collapse of the Heavenly Dynasty], (Beijing: Shenghuo·Dushu·Xinzhi Sanlian Shudian, 2005), and an excellent English synthesis is by Julia Lovell, The Opium War. Drugs, Dreams, and the Making of China, (Oxford: Picador, 2011).

⁵Jacques M. Downs, ‘Fair Game: Exploitative Role-Myths and the American Opium Trade’, Pacific Historical Review, vol. 41, no. 2, 1972.

⁶John D. Wong, Global Trade in the Nineteenth Century: The House of Houqua and the Canton System, (Cambridge: Cambridge University Press, 2016).

⁷For the concept of ‘super exploitation’, see Ray Mauro Marini, Dialéctica de la dependencia [Dialectics of Dependency], (México, DF: Ediciones Era, 1973), 91–99.

⁸Unless otherwise indicated, figures are compiled from the UN Office on Drugs and Crime (UNODC) reporting over the past twenty years across multiple countries and market levels. They are indicative snapshots rather than current prices.

⁹Adam Isacson, ‘Crisis and Opportunity: Unravelling Colombia’s Collapsing Coca Markets’, Washington Office on Latin America (WOLA), 24 August 2023, https://www.wola.org/analysis/crisis-opportunity-unraveling-colombias-collapsing-coca-markets/.

¹⁰United Nations Office on Drugs and Crime (UNODC), Global Report on Cocaine 2023: Local Dynamics, Global Challenges, United Nations, March 2023, https://www.unodc.org/documents/data-and-analysis/cocaine/Global_cocaine_report_2023.pdf.

¹¹UNODC, World Drug Report 2004, Volume 2: Statistics, United Nations, 2004, https://www.unodc.org/pdf/WDR_2004/Chap5_coca.pdf.

¹²For a more detailed exploration of this point, see Cecilia González, Narcosur: La sombra del narcotráfico mexicano en la Argentina [Narcosur: The Shadow of Mexican Drug Trafficking in Argentina] (Buenos Aires: Marea Editorial, 2014); Política de Drogas no Brasil: Conflictos e Alternativas [Drug Policy in Brazil: Conflicts and Alternatives], ed. Beatriz Caiuby Labate and Thiago Rodrigues (Campinas & São Paulo: Mercado de Letras, 2018); and Nick Reding, Methland: The Death and Life of an American Small Town (New York: Bloomsbury, 2009).

¹³The Revolutionary Armed Forces of Colombia – People’s Army (Fuerzas Armadas Revolucionarias de Colombia – Ejército del Pueblo, FARC-EP) emerged in the mid-1960s as a Marxist-Leninist guerrilla organisation rooted in peasant self-defence and struggles over land. Its programme centred on agrarian reform and a broader project of political and social transformation in a country marked by extreme land concentration and political exclusion. It became one of the principal insurgent forces in Colombia’s internal armed conflict, which also involved the state security forces and right-wing paramilitary groups.

¹⁴Alfred McCoy, The Politics of Heroin in Southeast Asia (New York: Harper and Row, 1972); Gary Webb, Dark Alliance: The CIA, the Contras, and the Crack Cocaine Explosion (New York: Seven Stories Press, 1998); Ioan Grillo, Gangster Warlords: Drug Dollars, Killing Fields, and the New Politics of Latin America (London: Bloomsbury Press, 2016). For declassified documentation on the interlink between the cartels and the warfare state, see Peter Kornbluh and Malcolm Byrne, eds., The Iran-Contra Scandal: The Declassified History (New York: The New Press, 1993).

¹⁵Douglas Valentine, The CIA as Organised Crime: How Illegal Operations Corrupt America and the World (Atlanta: Clarity Press, 2017); Central Intelligence Agency, Office of Inspector General, Report of Investigation: Allegations of Connections Between CIA and the Contras in Cocaine Trafficking to the United States, vols. I and II (Washington, DC: Central Intelligence Agency, Office of Inspector General, 1998). Essential reading is Alexander Cockburn and Jeffrey St. Clair, Whiteout: The CIA, Drugs, and the Press, (London: Verso, 1999).

¹⁶Diana Marcela Rojas Rivera, El Plan Colombia. La intervención de Estados Unidos en el conflicto armado colombiano (1998-2012) [Plan Colombia: United States Intervention in the Colombian Armed Conflict (1998–2012)] (Bogotá: IEPRI-Universidad Nacional de Colombia, 2015).

¹⁷Tricontinental: Institute for Social Research, ‘The Empire’s Dogs Are Barking at Venezuela’, red alert no. 20, 6 November 2025, https://thetricontinental.org/red-alert-20-venezuela/; Pino Arlacchi, ‘The Great Hoax Against Venezuela: Oil Geopolitics Disguised as “War on Drugs”’, Venezuelaanalysis, 2 September 2025, https://venezuelanalysis.com/opinion/the-great-hoax-against-venezuela-oil-geopolitics-disguised-as-war-on-drugs/.

¹⁸Charlie Savage, ‘Justice Dept. Drops Claim That Venezuela’s ‘Cartel de los Soles’ Is an Actual Group’,The New York Times, 5 January 2026, https://www.nytimes.com/2026/01/05/us/trump-venezuela-drug-cartel-de-los-soles.html.

¹⁹United States Drug Enforcement Administration, Office of Forensic Sciences, Special Testing and Research Laboratory, ‘CY 2024 Annual Cocaine Report’, PRB no. 2025-42, 2025, accessed 6 January 2026, https://www.dea.gov/sites/default/files/2025-09/CY2024%20Annual%20Cocaine%20Report%20PRB-2025-42%20Final.pdf; Tricontinental: Institute for Social Research, ‘How Many International Laws Can the United States Break Against Venezuela and Still Get Away with It?: The Second Newsletter (2026)’, 8 January 2026, https://thetricontinental.org/newsletterissue/venezuela-us-attack/.

²⁰Jason Hickel et al., ‘Imperialist Appropriation in the World Economy: Drain from the Global South Through Unequal Exchange, 1990–2015’, Global Environmental Change 73, no. 113823 (2022): 1 and 6, https://eprints.lse.ac.uk/113823/1/1_s2.0_S095937802200005X_main_1_.pdf.

²¹Guillermo Vázquez del Mercado, Ruggero Scaturro, and Alex Goodwin, Measuring the Scope and Scale of Illicit Arms Trafficking (Geneva: Global Initiative Against Transnational Organised Crime, January 2025): 2, https://globalinitiative.net/wp-content/uploads/2024/06/Measuring-the-scope-and-scale-of-illicit-arms-trafficking-GI-TOC-January-2025.v2-.pdf; UNODC, ‘Drug Trafficking: A $32 Billion Business Affecting Communities Globally’, accessed 4 November 2025, https://www.unodc.org/southasia/frontpage/2012/August/drug-trafficking-a-business-affecting-communities-globally.html; Financial Action Task Force, Money Laundering from Environmental Crimes (Paris: Financial Action Task Force, 2021): 10, https://www.fatf-gafi.org/publications/methodsandtrends/documents/money-laundering-environmental-crime.html; International Labour Organisation, ‘ILO Says Forced Labour Generates Annual Profits of US$ 150 Billion’, 20 May 2014, https://www.ilo.org/resource/news/ilo-says-forced-labour-generates-annual-profits-us-150-billion; Organisation for Economic Co-operation and Development, ‘Global Trade in Fake Goods Reached USD 467 Billion, Posing Risks to Consumer Safety and Compromising Intellectual Property’, 7 May 2025, https://www.oecd.org/en/about/news/press-releases/2025/05/global-trade-in-fake-goods-reached-USD-467-billion-posing-risks-to-consumer-safety-and-compromising-intellectual-property.html; UNODC, ‘Drug Trafficking: a $32 billion Business Affecting Communities Globally’, UNODC South Asia, 2012, https://www.unodc.org/southasia/frontpage/2012/August/drug-trafficking-a-business-affecting-communities-globally.html.

²²United Nations Office on Drug and Crime Studies and Threat Analysis Section, Division for Policy Analysis and Public Affairs, Estimating Illicit Financial Flows from Drug Trafficking and Other Transnational Organised Crimes (Vienna: United Nations Office on Drugs and Crime, October 2011), 7 and 10, https://info.publicintelligence.net/UNODC-IllicitFlows.pdf.

²³UNODC, Crime-related Illicit Financial Flows: Latest Progress (Vienna: United Nations Office on Drugs and Crime, December 2023), https://www.unodc.org/documents/data-and-analysis/IFF/2023/IFFs_Estimates_Report_2023-final-11dec2023.pdf.

²⁴Office of the President of Colombia, ‘El 75 por ciento de la inversión extranjera directa que llegó a Colombia en 2024 beneficia a sectores no minero energéticos’ [Seventy-Five Percent of Foreign Direct Investment in 2024 Went to Non-Mining and Energy Sectors in Colombia], press release, 27 March 2025, https://www.presidencia.gov.co/prensa/Paginas/El-75-por-ciento-de-la-inversion-extranjera-directa-que-llego-a-Colombia-250327.aspx.

²⁵A hawala és hundi olyan informális értékátviteli rendszerek, amelyekben közvetítők (hawaladarok) pénzt mozgatnak határokon át, közvetítői hálózatokon keresztül, nem pedig formális banki átutalások útján. A küldő átadja a pénzt egy közvetítőnek az egyik helyen, és egy partnerközvetítő kifizeti a címzettet máshol; a közvetítők később kiegyenlítik a számlákat egymással szembeni ügyleteken (kereskedelmi számlák, készpénzfutárok vagy egyéb kiegyenlítési megállapodások) keresztül. Ezeket a rendszereket széles körben használják legális pénzküldeményekre ott, ahol a formális banki szolgáltatások korlátozottak, de kihasználhatók a tőkekorlátozások és a pénzmosás elleni felügyelet megkerülésére is.

²⁶UNODC, Research and Trend Analysis Branch and United Nations Conference on Trade and Development, Development Statistics and Information Branch, Conceptual Framework for the Statistical Measurement of Illicit Financial Flows (Vienna and Geneva: United Nations Office on Drug and Crime and United Nations Conference on Trade and Development, October 2020), https://www.unodc.org/documents/data-and-analysis/statistics/IFF/IFF_Conceptual_Framework_for_publication_15Oct.pdf.

²⁷UNODC, Estimating Illicit Financial Flows from Drug Trafficking, 5.

²⁸HSBC Holdings plc., Interim Report 2025, approved 30 July 2025, https://www.hkexnews.hk/listedco/listconews/sehk/2025/0822/2025082200025.pdf.

²⁹Chris Blackhurst, Too Big to Jail: Inside HSBC, the Mexican Drug Cartels and the Greatest Banking Scandal of the Century (London: MacMillian, 2023).

³⁰Financial Action Task Force, International Standards on Combating Money Laundering and the Financing of Terrorism and Proliferation (Paris: Financial Action Task Force, 2012–2025), https://www.fatf-gafi.org/en/publications/Fatfrecommendations/Fatf-recommendations.html.

³¹Mirko Nazzari and Peter Reuter, ‘How Well Does the Money Laundering Control System Work?’, in Crime and Justice, edited by Michael Tonry (Chicago: The University of Chicago Press, 3 July 2025).

³²UNODC Regional Office for Afghanistan, Central Asia, Iran and Pakistan, ‘Improving regional investigations on money laundering and asset recovery’, accessed 6 January 2026, https://www.unodc.org/roca/en/NEWS/news_2024/november/improving-regional-investigations-on-money-laundering-and-asset-recovery.html.

³³Ariadna Eljuri, ‘Gustavo Petro en la ONU: “La guerra contra las drogas ha fracasado”’ [‘Gustavo Petro at the UN: “The War on Drugs Has Failed”’], Últimas Noticias, 20 September 2022, https://ultimasnoticias.com.ve/general/gustavo-petro-en-la-onu-la-guerra-contra-las-drogas-ha-fracasado/; our translation.

³⁴Richard Nixon, ‘President Nixon Declares Drug Abuse “Public Enemy Number One”’ (YouTube video, 17 June 1971), https://www.youtube.com/watch?v=y8TGLLQlD9M.

³⁵United Nations, Single Convention on Narcotic Drugs, 1961 (New York: United Nations, 30 March 1961), https://www.unodc.org/pdf/convention_1961_en.pdf.

³⁶Karen Jessenia Gutiérrez Alfonso,‘La Criminalización de los Cultivadores como Coartada Imperialista: Economía Política de las Drogas en Colombia’ [Addicted to Imperialism: The Criminalisation of Cultivators as an Imperialist Pretext: The Political-Economy of Drugs in Colombia], Adictos al imperialismo: Estados Unidos y la política de ‘guerra’ contra las drogas no. 1[Addicted to Imperialism: The United States and the Politics of the ‘War’ on Drugs no. 1] (Buenos Aires: Tricontinental: Institute for Social Research; Bogotá: Centro de Pensamiento y Diálogo Político (CEPDIPO), October 2024), 11, https://thetricontinental.org/wp-content/uploads/2024/10/Adictos-al-Imperialismo_Cuaderno-1_Web-1.pdf.

³⁷Comisión de la Verdad, ‘La masacre de las bananeras’ [The Banana Massacre], No Matarás, Comisión de la Verdad, 22 December 2025, https://www.comisiondelaverdad.co/la-masacre-de-las-bananeras; Centro Nacional de Memoria Histórica (CNMH), ‘21 años de la masacre de Mapiripán’ [21 Years Since the Mapiripán Massacre], Noticias CNMH, 11 July 2018, https://centrodememoriahistorica.gov.co/21-anos-de-la-masacre-de-mapiripan/.

³⁸Catherine Le Grand, Colonización y protesta campesina en Colombia (1850-1950) [Colonisation and Peasant Protest in Colombia (1850–1950)] (Bogotá: Universidad Nacional de Colombia, 1988); Absalón Machado, El problema de la tierra: conflicto y desarrollo en Colombia [The Land Problem: Conflict and Development in Colombia] (Bogotá: Debate, Penguin Random House Grupo Editorial, 2017); and Alejandro Reyes Posada, Guerreros y campesinos: El despojo de la tierra en Colombia [Warriors and Peasants: The Dispossession of Land in Colombia] (Bogotá: IES, CINEP, 2010).

³⁹Leandro Ramos Castiblanco, Formas de violencia urbana populares: monografías barriales Bogotá, Medellín y Cali [Forms of Popular Urban Violence: Neighbourhood Monographs from Bogotá, Medellín, and Cali] (Medellín: Universidad de Antioquia, 2021).

⁴⁰National Administrative Department of Statistics (DANE), Government of Colombia, Tercer Censo Nacional Agropecuario 2014: Hay Campo para Todos: La mayor operación estadística del campo colombiano en los últimos 45 años [Third National Agricultural Census 2014: Is There Land for Everyone: The Largest Statistical Operation of the Colombian Countryside in the Last 45 Years] (Bogotá: DANE, 2014), https://www.dane.gov.co/index.php/estadisticas-por-tema/agropecuario/censo-nacional-agropecuario-2014.

⁴¹UNODC, Colombia: Monitoreo de los territorios afectados por cultivos ilícitos 2017 [Colombia: Monitoring of Territories Affected by Illicit Crop Cultivation 2017] (Bogotá: UNODC-SIMCI, Septembet 2018), 33, https://www.unodc.org/documents/crop-monitoring/Colombia/Colombia_Monitoreo_territorios_afectados_cultivos_ilicitos_2017_Resumen.pdf.

⁴²Karen Jessenia Gutiérrez Alfonso, ‘La criminalización de los cultivadores como coartada imperialista’,68; our translation.

⁴³Oxford Poverty and Human Development Initiative, ‘What Is the Global Multidimensional Poverty Index (MPI)?’, accessed 4 November 2025,https://ophi.org.uk/what-global-mpi.

⁴⁴UNODC and Fundación Ideas para la Paz, ¿Quiénes Son las Familias que Viven en las Zonas con Cultivos de Coca? Caracterización de las Familias Beneficiarias del Programa Nacional Integral de Sustitución de Cultivos Ilícitos (PNIS) [Who Are the Families Living in Areas with Coca Crops? Characterisation of the Families Benefiting from the National Comprehensive Programme for the Substitution of Illicit Crops (PNIS)] (Bogotá: UNODC and Fundación Ideas para la Paz, August 2018), https://www.unodc.org/documents/colombia/2018/Agosto/Quienes_son_las_familias_que_viven_en_las_zonas_con_cultivos_de_coca_N.1.pdf.

⁴⁵Karen Jessenia Gutiérrez Alfonso, ‘La criminalización de los cultivadores como coartada imperialista’,72; our translation.

⁴⁶Karen Jessenia Gutiérrez Alfonso, ‘La criminalización de los cultivadores como coartada imperialista’,70; our translation.

⁴⁷Los orígenes de la cocaína: Colonización y desarrollo fallido en los Andes amazónicos [The Origins of Cocaine: Colonisation and Failed Development in the Amazonian Andes], ed. Paul Gootenberg and Liliana M. Dávalos (Bogotá: Universidad de los Andes-Facultad de Economía, Centro de Estudios sobre Seguridad y Drogas (CESED) and Ediciones Uniandes, 2021).

⁴⁸United Nations Office for Drug Control and Crime Prevention, Tendencias Mundiales de las Drogas Ilícitas [World Illicit Drug Trends] (Vienna: United Nations Office for Drug Control and Crime Prevention, 2001), https://www.unodc.org/pdf/report_2001-06-26_1_es/report_2001-06-26_1_es.pdf. Using the World Bank’s WDI definition of agricultural land (arable land + permanent crops + permanent pastures), Colombia had about 448,590 sq km of agricultural land in 2000 (that is 44,859,000 hectares).

⁴⁹Karen Jessenia Gutiérrez Alfonso, ‘La criminalización de los cultivadores como coartada imperialista’, 23; our translation.

⁵⁰Karen Jessenia Gutiérrez Alfonso, ‘La criminalización de los cultivadores como coartada imperialista’, 74; our translation.

⁵¹Government of Colombia and FARC-EP, Final Agreement to End the Armed Conflict and Build a Stable and Lasting Peace, 24 November 2016 (English translation), (Indiana: Kroc Institute for International Peace Studies at the University of Notre Dame: 24 November 2016), https://peaceaccords.nd.edu/wp-content/uploads/2020/02/Colombian-Peace-Agreement-English-Translation.pdf.