hiperimperializmus

Amíg a Kongresszus nem kezd el pontos számokat közölni, a média munkatársainak és más elemzőknek a nyilvánosságot kell tájékoztatniuk arról, hogy az ország valójában mennyit költ katonaságra és háborúra, ahelyett, hogy ismételnék a hiányos kongresszusi adatokat.

Donald Trump amerikai elnök 1,5 billió dolláros katonai költségvetést javasolt a 2027-es pénzügyi évre, ami 44%-os növekedést jelentene a 2026-ra elismert büdzséhez képest. Bár a körülbelül 500 milliárd dolláros emelés példa nélküli lenne a modern amerikai történelemben, az az elképzelés, hogy a katonai költségvetés csak nemrég érte el az 1 billió dollárt, helytelen. Az amerikai katonai kiadások már évek óta meghaladják az 1 billió dollárt. Az elnök által javasolt 500 milliárd dolláros (és potenciálisan további 200 milliárd dolláros, az iráni háború finanszírozására szánt) növelés a teljes katonai büdzsét 2 billió dollárról 3 billió dollárra emelné.

A Project On Government Oversight (POGO) új jelentése, amelyet David Vine, John Bellamy Foster és Gisela Cernadas jegyez, amellett érvel, hogy ez a széles körben közölt szám drámaian alulbecsüli az amerikai hadsereg fenntartásának valódi költségeit. A jelentés öt különböző módszertant alkalmazva becsüli meg, hogy a teljes katonai kiadás 2025-ben 1,5 és 1,8 billió dollár között volt, és elérhette a 2,3 billió dollárt is, ha a katonai adóssághoz kapcsolódó kamatfizetéseket is beleszámítják. A jelentés arra a következtetésre jut, hogy az Egyesült Államok már évek óta jóval 1 billió dollár felett költ katonai tevékenységekre, ellentétben azzal az általános vélekedéssel, hogy ezt a küszöböt csak nemrég lépték át.

A POGO által végzett elemzés szerint a Hartung/Smithberger-módszertan adja a legmagasabb alapbecslést, 1.766.172.000.000 dollárral, ezt követi a Wheeler-megközelítés 1.727.634.000.000 dollárral, valamint a USAspending.gov által jelentett adat, 1.717.989.509.643 dollárral. A Cernadas/Foster és a National Priorities Project módszertana ennél alacsonyabb alapbecsléseket eredményez, rendre 1.494.236.125.000 dollárt, illetve 1.477.081.000.000 dollárt. A kamatok figyelembevételével a végösszegek jelentősen megemelkednek, a National Priorities Project módszertana szerinti 1.713.283.160.060 dollártól a Cernadas/Foster-megközelítés szerinti 2.284.383.842.468 dollárig terjedve. Meg kell jegyezni, hogy a National Priorities Project adata a diszkrecionális kiadásokra összpontosít, és kizárja a kötelező jellegű kiadásokat; ha ez utóbbiakat is belevennék, ez a becslés sokkal közelebb állna a többiekhez.

Akár szándékosan, akár nem, a Kongresszus, az elnökök és a Pentagon évtizedek óta elrejtik az amerikai katonai költségvetés valódi méretét. Az újságírók, agytröszt-elemzők, akadémikusok és más szakértők – elenyésző kivételektől eltekintve – továbbörökítik a problémát azzal, hogy a valódi katonai kiadásoknak csak egy részét jelentik; a legtöbben nincsenek tudatában azoknak a költségeknek, amelyeket figyelmen kívül hagynak.

A hagyományos jelentések problémája, hogy több száz milliárd dollárnyi katonai kiadás található a Pentagon Kongresszus által jóváhagyott éves költségvetésén kívül. Még egy általában mérvadó globális katonai kiadási adatforrás is, mint például a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI), alábecsüli az amerikai kiadásokat, mivel figyelmen kívül hagy jelentős összegeket a Trump által Háborús Minisztériumnak nevezett szervezet és a kapcsolódó költségvetések hatáskörén kívül.

Az egyik fő példa a nukleáris fegyverekre fordított kiadás, amely a 2025-ös pénzügyi évben mintegy 33,5 milliárd dollár nettó kiadást tett ki. Bár a nukleáris erőket az amerikai hadsereg ellenőrzi és veti be, az atomarzenál fenntartására és korszerűsítésére szánt költségvetés jelentős részét az Energiaügyi Minisztériumon keresztül különítik el, nem pedig a Pentagonon át.

A rejtett kiadások másik nagy kategóriája a veteránokat és a katonai nyugdíjasokat érinti. A nyugdíjak, egészségügyi ellátás, rokkantsági juttatások, túlélői segélyek és más hosszútávú kötelezettségek költségeit elsősorban a Veteránügyi Minisztérium és más szövetségi számlák finanszírozzák. Ezek a kiadások a katonai erők fenntartásának és a háborúk vívásának közvetlen következményei, mégis jellemzően kizárják őket a katonai költségvetési számításokból.

A veteránellátásokon és a nukleáris fegyvereken túl katonai vonatkozású kiadások találhatók a Belbiztonsági Minisztérium, a Külügyminisztérium és több más ügynökség költségvetésében is. A külföldi kormányoknak nyújtott katonai segélyektől kezdve egyes belbiztonsági feladatokig számos program hozzájárul a nemzeti katonai kapacitáshoz, de gyakran kívül esnek a hivatalos védelmi költségvetési végösszegeken.

Az egyik jelentős probléma az adósságfinanszírozás. Mivel a 2001. szeptember 11-e után indított háborúk óta az Egyesült Államok nagymértékben támaszkodott a kölcsönfelvételre az adóztatás helyett a katonai műveletek finanszírozásához, egyesek a 2001 utáni háborúkat „hitelkártya-háborúknak” nevezik. Bár az elemzők nem értenek egyet abban, hogy az államadósság mekkora hányada tulajdonítható a katonai tevékenységeknek, ezen költségek beszámítása egyes módszertanok szerint 2025-ben jóval 2 billió dollár fölé tolja a katonai kiadásokat.

A szerzők által használt eltérő meghatározások és adatforrások ellenére mind az öt módszertan hasonló következtetésre jut: a gyakran idézett katonai költségvetés jelentősen alábecsüli azt, amit az Egyesült Államok valójában háborúra, katonai erőkre és kapcsolódó tevékenységekre költ. Ez arra utal, hogy a probléma nem pártos értelmezés kérdése, hanem inkább a régóta fennálló költségvetési gyakorlatok eredménye, amelyek szétszórják a katonai költségeket számos szövetségi ügynökség között.

A katonai kiadások valódi mértékének megértése elengedhetetlen a demokratikus elszámoltathatósághoz. Az állampolgárok nem vitathatják hatékonyan a nemzeti prioritásokat, ha hiányos információk állnak rendelkezésükre arról, hogyan osztják el a közpénzeket. Ha a katonai tevékenységekhez kapcsolódó jelentős kiadásokat több minisztérium között osztják szét, a nyilvánosság nehezen tudja összehasonlítani a katonai kiadásokat más prioritásokra, például oktatásra, lakhatásra, infrastruktúrára, egészségügyre vagy éghajlatvédelmi ellenálló képességre fordított kiadásokkal.

Ha az Egyesült Államok már most is évi 1,7 és 2,3 billió dollár között költ katonai vonatkozású tevékenységekre, a további növelésre vonatkozó javaslatokat ezen tágabb fiskális valóság fényében kell értékelni, nem csupán a szűkebb Pentagon-költségvetéshez viszonyítva.

Sajnos továbbra is bizonytalan a katonai kiadások teljes mértéke a Pentagon számviteli gyakorlatának rossz állapota miatt, beleértve azt is, hogy képtelen pénzügyi auditot teljesíteni. A nyilvánosságnak és a kongresszusi képviselőknek teljes körű elszámolásra van szükségük a katonai költségvetésről ahhoz, hogy elemezni, megvitatni és vitatni tudják a katonai kiadások megfelelő mértékét, mind önmagában, mind más, nem katonai finanszírozási prioritásokhoz viszonyítva.

A pontos kiadási adatok biztosítása érdekében a Kongresszusnak reformálnia kell költségvetési gyakorlatát, és valódi teljes katonai költségvetést kell biztosítania, amely egy helyen és egyetlen valódi végösszegben egyesíti a katonai és háborús kiadások minden formáját. A Kongresszusnak azt is abba kell hagynia, hogy más ügynökségek költségvetésében különítsen el – és ezáltal rejtsen el – pénzt a hadsereg számára. Amíg a Kongresszus nem kezd el pontos számokat közölni, a média munkatársainak és más elemzőknek abba kell hagyniuk a hiányos kongresszusi kiadási adatok ismételgetését, és tájékoztatniuk kell a nyilvánosságot arról, hogy az ország valójában mennyit költ katonaságra és háborúra.

Írta: Gisela Cernadas közgazdász a San Martín-i Nemzeti Egyetem Gazdaságfejlesztési Tanulmányok Központjában, Argentínában, és tagja a No Cold War kollektívának. David Vine, a Transition Security Project munkatársa és az American University korábbi antropológiaprofesszora. John Bellamy Foster, az Oregoni Egyetem szociológia emeritus professzora.

Ezt a cikket a Globetrotter és a No Cold War készítette.