Százötven évvel ezelőtt öt ország néhány tucat küldötte találkozott a londoni St. Martin’s Hall-ban, hogy megalapítsák a Nemzetközi Munkásegyletet.
Ott v
oltak a szakszervezetisek, demokraták, értelmiségiek, emigránsok és régi chartisták Angliából, Franciaországból, Lengyelországból, Olaszországból és Németországból, akiket mind inspirált a lengyel függetlenségi harc, a nemzetköziség és munkásosztály szolidaritásának eszméje.
Az egyhangúan elismert Karl Marx befejezte munkáját az Internacionálé általános szabályzatáról, megtöltve azt a tudományos kommunizmus alapvetéseivel. A zsenialitása abban rejlett, hogy ezt olyan keretekben fogalmazta meg, amelyet a pragmatikus angliai szakszervezetiek és a forradalmi francia anarchisták is elfogadtak.
„A munkásosztály felszabadítását magának a munkásosztálynak kell kivívnia.”
Bár, az Internacionálé beiktató beszédében Marx azt is megkérdezte, hogy ez a nagy küldetés, hogyan is érhet célt, amikor Nagy-Britanniának „olyan bűnözésre hajló külpolitikája van, amely nemzeti előítéletekkel van tele és eltékozolja a nép vérét és kincseit a rablóháborúiban.”
A St. Martin Hall már egy lakótömb, amely korábban egy színháznak és az Odham Nyomdának adott otthont, amelynek résztulajdonosai volt a baloldali Daily Herald, amely végül a Sun-ná alakult ált.
De Marx szavai jól tükrözik, hogy az Első Internacionálé eszméi és alapelvei hogyan is élnek tovább, és hogy pont annyira létfontosságúak, mint bármikor.
Egy évtizednyi fennállása alatt az Internacionálé új kapcsolatokat épített a munkások és sztrájkolók között szerte Európában és Észak-Amerikában. A politikát értők szintjét százezresre, ha nem milliósra emelte.
Marx folytatta az ideológiai küzdelmét azok ellen, akik tagadták bérharc hasznosságát, háttérbe szorították a munkásokat a szavazójogukért való küzdelmükben, ellenálltak a munkásosztálynak a középosztály liberalizmusától való politikai függetlenedésének és a kapitalista állam semlegességét hirdették.
Az anarchista cselszövések és a Párizsi Kommün 1871-es leverése utáni állami üldöztetés hatására az Internacionálé felbomlott. De lefektette számos szocialista és munkáspárt felépítményének alapjait és a Második Internacionálé 1889-es megalapítását.
A szociáldemokrata pártok imperialista háborúhoz való hozzáállásától elcsüggedve és az orosz forradalom által inspirálva, sok szocialista inkább a kommunista pártokhoz és az 1917 után megalapított Harmadik (Kommunista) Internacionáléhoz csatlakozott.
A 20. század folyamán a világ számos országában, beleértve Nagy-Britannia nemzeteit, ezek a pártok azért küzdöttek, hogy fenntartsák az Első Internacionálé alapelveit és értékeit, későn felismerve a nők gazdasági és politikai felszabadításának fontosságát is.
A 21. század hajnalán, akár szocialista, akár kommunista pártokban, a baloldalnak tovább kell folytatni a küzdelmet a munkásosztály államhatalmáért és az új szociális rend felépítéséért. Egyetlen nap sem telik el anélkül, hogy a kapitalizmus – a nagy üzleti profitrendszer – ne mondana csődöt az emberiség és a bolygónk legalapvetőbb szükségleteinek kielégítésében.
A Marx és Engels által papírra vetett ismert jelszót az 1848-as Kommunista Párt Kiáltványából Lenin és a Harmadik Internacionálé egészítette ki: „Világ munkásai és elnyomottai, egyesüljetek!”
Ahogy az Egyesült Államok, a NATO és az Európai Unió által vezetett imperializmus manapság egyre hangosabban üti a harci dobokat, minket is távolabbra kell elvezetnie, Szíriától és Skóciától az Egyesült Arab Emirátusokig és Ukrajnáig.
forrás: Morning Star