Engels

Egy demokratikusan tervezett társadalomban továbbfejleszthetjük a ma is létező tervezési mechanizmusokat – de felszabadulva a tőkések alól.

A rendszer katasztrófába sodor bennünket. De lehetünk-e biztosak abban, hogy a munkásosztály jobban tudná csinálni? Bármely új társadalom a tömegküzdelemből fakadó változásokból fog kialakulni.

A múlt forradalmaiban a munkások a közvetlen demokrácia formáira épülő új intézményeket hoztak létre. Néhány esetben sikerült kiszakítaniuk a termelést a tőkések kezéből, és elkezdték maguk irányítani azt.

Lehetséges ez a mai bonyolult, csúcstechnológiás gazdaságokban?

A kapitalizmus apologétái azzal érvelnek, hogy csak a szabad piac képes regisztrálni, hogy az emberek mit akarnak, és lehetővé tenni a vállalatok számára, hogy kielégítsék a keresletet.

De a piac azt jelenti, hogy a termelést a gazdagok igényei alakítják. A tőkések pedig versenyeznek egymással, hogy reklámokkal manipuláljanak minket.

A szabad piac irracionális, kaotikus és mélységesen szabadságellenes. A munkások olyan árucikkeket állítanak elő, amelyeket soha nem fognak élvezni.

A kapitalista termelés már most is a precíz tervezés magas szintjétől függ, ami lehetővé teszi, hogy árukat szállítsanak szerte a világba.

De a tervezés a versenybe van zárva, ami katasztrofális gazdasági és környezeti válságokhoz vezet. A vállalatoknak pedig egy olyan jövőbeli piacra kell tervezniük, amelyet nem tudnak előre jelezni.

Egy demokratikusan tervezett társadalomban továbbfejleszthetnénk a ma is létező tervezési mechanizmusokat – de felszabadítva őket a tőkések alól.

Közösen dönthetnénk arról, hogyan elégítsük ki társadalmi szükségleteinket. A koordináció és az együttműködés felváltaná a versenyt. Valójában a munkások tudják, hogyan kell a dolgokat irányítani, nem a tőkések.

A kapitalizmusban a technológia növeli a hatékonyságot, de veszélyezteti az állásokat. Egy szocialista társadalomban minden ösztönzés megvolna arra, hogy a lehető leghatékonyabban termeljünk.

A tervezés egyes formái lehetnek „felülről lefelé” irányulók. A kormányok átveszik az irányítást a gazdaság azon szektorai felett, amelyek túl nagyok ahhoz, hogy megbukjanak – de az állami tulajdon nagyon különbözik a demokratikus kontrolltól.

A valóban demokratikus tervezés attól függ, hogy a munkások dönthessenek arról, mit termeljenek, hogyan használják fel az erőforrásokat és hogyan fejlesszék a technológiákat.

A demokratikus tervezés az egyetlen módja annak is, hogy megoldjuk a mélyülő klímaválságot.

Egy szocialista társadalom új gazdasági és ökológiai együttműködési formákat hozna létre, összekapcsolva a helyi területeket egész régiókkal.

Az együttműködés a tudományos, orvosi és technológiai ismeretek megosztását jelenti, amelyeket ma kereskedelmi háborúk fegyvereként használnak.

Könnyű elképzelni, hogy a gyors szénmentesítés és a zöld energiára való átállás egy tervezett gazdaság prioritásai lennének.

Egy szocialista társadalomnak nem kellene milliárdokat költenie háborúra, gyors divatra vagy reklámokra. Fokozatosan kiiktathatnánk a káros gyakorlatokat, mint például a magánautók tulajdonlása.

Kapacitásokat és erőforrásokat lehetne átirányítani az egészségügy, a tömegközlekedés, a mezőgazdaság és a gondozási ágazatok támogatására.

A prioritásokat olyan viták során állapítanánk meg, amelyek az emberi érdekeket helyezik a döntéshozatal középpontjába.

Friedrich Engels kifejtette: „Azáltal, hogy a társadalom a termelési eszközök urává válik, hogy azokat társadalmi terv szerint használja fel, véget vet az emberek korábbi, saját termelési eszközeiknek, a piacnak való alávetettségének.”

Képzeld el, ha kisajátítanánk olyan hálózatokat, mint az Amazon. Hihetetlenül hatékony elosztórendszere van. De függ a kizsákmányolástól, a klímakatasztrófától és az egyre terjeszkedő fogyasztói „szükségletektől”.

Mégis, az Amazon bepillantást enged azokba a technológiákba, amelyeket fel lehetne használni a globális tervezés, kommunikáció, megosztott tanulás és innováció támogatására.

Lev Trockij orosz forradalmár azt állította, hogy egy szocialista társadalomban hatalmas viták folynának olyan kérdésekről, mint a Szahara sivatagban lévő oázisok elosztása, az időjárás szabályozása, kémiai hipotézisek, valamint a zene és sport különböző irányzatai.

Karl Marx úgy vélte, hogy a szocializmus lehetővé tenné a munkások számára, hogy kibontakoztassák azokat a képességeket, amelyeket a kapitalizmus elnyom – beleértve azt a képességet is, hogy tudatosan tervezzék és koordinálják, amit termelnek.

Marx a tervezés képességét „szunnyadó erőnek” nevezte. Mindannyiunkban megvan ez az erő, de szükségünk van egy társadalmi átalakulásra ahhoz, hogy együtt gyakorolhassuk azt.

forrás: Socialist Worker

Kiegészítés: A cikk sajnos elfeledkezik a tervezésen alapuló gazdaság azon előnyéről, hogy ma ezt már szuperszámítógépekkel és mesterséges intelligenciával is meg lehet támogatni, szemben a megvalósult szocializmusokban létezővel.