A Persuasion UK nevű agytröszt jelentése szerint a Reform UK szavazóinak túlnyomó többsége nem a Munkáspárt elvesztett támogatóiból kerül ki.
A 2024-es általános választáson a Reform UK-ra szavazók mintegy 74 százaléka 2005 óta egyetlen választáson sem a Munkáspártra adta le a voksát – ennyire nyúlik vissza az agytrösztr adatbázisa.
A Reform UK támogatottságának növekedése azóta főként a konzervatívokra szavazókból, vagy a tavalyi választáson elmaradók közül érkezett. Az utóbbi csoportból sokan még 2019-ben a konzervatívok mögé álltak, de 2024-ben már nem szavaztak.

Ez is látszik a jelentésben, amely feltárja a Reform UK jelenlegi szavazóbázisának összetételét. Áprilisig a párt támogatóinak 46 százaléka már az előző választáson is rájuk szavazott. Körülbelül 19 százalék 2024-ben még a torykat támogatta, ugyanennyi volt az elmaradók aránya, 9 százalék a Munkáspártra, 3 százalék pedig a Liberális Demokratákra szavazott.
A Munkáspárt szavazóinak csak mintegy 7 százaléka állt át a Reform UK-hoz. Jelenleg a 2024-es munkáspárti szavazók 11 százaléka nyitott a Reform UK-ra – a jelentés szerint ők a „Reform UK iránt érdeklődők”.
A jelentés rámutat, hogy a Reform UK szavazói történelmileg a Munkáspárt ellenzői. „Váltakozva szavaztak a Konzervatívokra, az UKIP-re, nem voksoltak, vagy akár a Liberális Demokratákra is” – áll a jelentésben.
A legtöbb Reform UK-szavazó „egyszerűen nem tartozik, és soha nem is tartozott a Munkáspárt választói táborába”.
Ez azt mutatja, hogy a Reform UK támogatottsága egy brit jobboldali választói réteget tükröz, amelyet a párt egyre inkább megszilárdít és növeszt.
Még azokban a választókerületekben is, ahol a Reform UK 2024-ben a második helyen végzett a Munkáspárt mögött, a szavazók 62 százaléka 2005 óta nem támogatta a baloldalt.
A Munkáspárt balról sebezhető
A Munkáspártra szavazók mintegy 29 százaléka nyitott a Zöldekre, 41 százalék pedig a Liberális Demokratákra.
Ez azt jelenti, hogy a „Zöldek iránt érdeklődők” száma közel háromszorosa a „Reform UK iránt érdeklődőknek”.
Még az észak-angliai „Vörös Fal” választókerületekben is majdnem kétszer annyian vannak. A jelentés szerint ez „a Munkáspárt baloldali sebezhetőségét” mutatja.
Parlamenti helyek elemzése alapján, ha minden „Reform UK iránt érdeklődő” munkáspárti szavazó átállna, a párt 123 mandátumot veszítene.
De ha a „Zöldek iránt érdeklődők” hagynák el a Munkáspártot, az 250 elvesztett mandátumot jelentene.
A „Reform UK iránt érdeklődő” munkáspárti szavazók társadalmilag konzervatívak (lásd alább), ugyanakkor „kiábrándultabbak és csalódottabbak”, ami miatt egy „a politikai rendszerrel szemben lázadó párt, mint a Reform UK” felé fordulnak.
A jelentés szerint: „Amikor a Reform UK iránti vonzalmukat magyarázzák, olyasmiket mondanak, mint hogy ’minden mást kipróbáltunk, legalább dobjunk egy kockát’, vagy akár ’minden politikus csak a pénzért van benne’.”
Mi vonzza az embereket a Reform UK-hoz?
A bevándorlás a Reform UK legfőbb mozgatórugója – mind a kemény mag, mind a Munkáspártból átpártolók körében.
Amikor azt kérdezték, miért szavaztak 2024-ben a Reform UK-ra, a válaszadók 71 százaléka a bevándorlás elleni álláspontot jelölte meg.
A második leggyakoribb ok (50 százalék) a párt „a woke-ideológia elleni” fellépése volt. A harmadik helyen (37 százalék) a környezetvédelmi politikák eltörléséről vallott nézet állt.
A top hatot a Reform UK transzfób politikája egészíti ki.
A 2024-es Reform UK-szavazók több mint 70 százaléka úgy gondolja, hogy „a nem fehér emberek több előnnyel rendelkeznek a társadalomban, mint a fehérek”.
Körülbelül 87 százalék szerint a kormánynak „meg kell vonnia az emberi jogokat, ha az segít csökkenteni a bevándorlást”.
Ezek nem olyan emberek, akiket könnyen meggyőzne egy baloldali alternatíva – vagy épp azok az érvek, amelyek csak a Reform UK neoliberális politikájára fókuszálnak.
A Reform UK-szavazók csak mintegy 18 százaléka tartja fontosnak, hogy a kormány a közszolgáltatásokba fektessen, még ha az adóemelést is jelentene.
Körülbelül 70 százalék szerint „jó jel lenne mindenkinek, ha Nagy-Britanniában több milliárdos lenne”, mert a gazdag elit „valószínűleg olyan értékek teremtéséből gazdagodott, ami elősegíti a gazdaság fejlődését”.
És mintegy 75 százalék úgy véli, kevesebb szabályozásra lenne szükség a vállalkozások terén.
A „Reform UK iránt érdeklődő” munkáspárti szavazók „egyértelműen társadalmilag konzervatívabbak, mint az átlagos brit választó”.
Körülbelül 78 százalékuk szerint a kormány „nem elég szigorú” az „illegális kis csónakokkal a csatornán átkelő menedékkérőkkel” szemben.
A jelentés arra következtet, hogy „a Reform UK határozott menekültellenes álláspontja továbbra is az, ami összetartja szavazótáborát, és ez nem különbözik a Munkáspártból átpártolók esetében sem”.
Mi taszítja el az embereket a Reform UK-tól?
A megkérdezettek 37 százaléka attól tart, hogy Farage pártja túlságosan rasszista vagy szélsőséges.
Ez hangsúlyozza annak fontosságát, hogy felhívjuk a figyelmet a Reform UK rasszizmusára, és rasszista pártként címkézzük meg.
A aggodalmak listáján a második helyen (26 százalék) az állt, hogy Farage „túlzottan szimpatizál Donald Trumppal”.
Csak az emberek 8%-a aggódik amiatt, hogy a Reform UK megnyirbálja a közszolgáltatásokat.
A migránsellenes rasszizmus
A nagyobb pártok hazugsága, miszerint a bevándorlók a felelősek a társadalmi problémákért, erősítette a Reform UK-t, és a menekültellenes rasszizmust a mainstream politikai diskurzusba juttatta.
Az összes szavazó körében 42 százalék szerint a bevándorlás volt az egyik legfontosabb kérdés – ezzel a második helyen álltak, közvetlenül a gazdaság (50%) mögött.
37 százalék úgy gondolta, hogy a gyenge gazdasági növekedés egyik magyarázata a túl magas bevándorlás – ebben a kérdésben is a második helyen végeztek, a magas energiaárak mögött.
De ez gyorsan megváltozhat, ha erősödik a munkásosztály harca a Munkáspárt-kormány megszorításai és a munkáltatók ellen.
A harc önmagában nem állítaná meg a Reform UK emelkedését – ezt az antirasszista mozgalmakkal kell összekapcsolni. De amikor az emberek együtt küzdenek, elkezdhetik látni, hogy ki az igazi ellenség – a társadalmi elit.
Amikor minden szavazótól megkérdezték, miért szavaznának Farage pártjára, 48 százalék ezt válaszolta: „Nincs egyetlen jó ok sem.”
Össze kell fognunk mindazokkal, akik utálják Farage-t és a Reform UK-t.
forrás: Socialist Worker