A brit belügyminisztérium további 100 millió fontot különített el a biztonságosan Nagy-Britanniába jutni próbáló menekültek elleni fellépésre.
A pénzt a Nemzeti Bűnügyi Ügynökség (NCA) egységeinek és további felszerelések finanszírozására használják fel, hogy megakadályozzák a csónakkal való csatorna-átkeléseket.
A munkáspárti belügyminiszter, Yvette Cooper szerint „felturbózná a bűnüldöző szervek képességét, hogy nyomon kövessék és lekapcsolják a csempészbandákat”.
A hatóságok több jogot kapnak azok letartóztatására és bebörtönzésére, akik segítenek a csatorna-átkelésben, vagy például hamis útleveleket árulnak online.
A Munkáspárt azt is bejelentette, hogy a következő általános választásig bezárják a menedékkérőket elszállásoló hoteleket. Emellett nehezebbé akarják tenni, hogy az emberek menedékjog iránti kérelem mellett egyetemi tanulmányokkal próbálkozzanak az országba kerülés céljából.

A kormány együtt dolgozik a francia hatóságokkal az „egy be, egy ki” rendszeren, ami egyes menedékkérőket visszaküldene Franciaországba.
Ezeket olyan bevándorlókra cserélnék, akik online rendszeren keresztül jelentkeztek Franciaországból Nagy-Britanniába való bejutásra.
Az embercsempészek pénzt akarnak keresni a kétségbeesett embereken, akiknek nincs más legális lehetőségük az országba jutni.
2024-ben rekordszámú, 73 ember halt meg a csatorna átkelése közben – idén már 14-en vesztették életüket. A legtöbb kis csónakkal érkező háború vagy elnyomás elől menekül.
Az idei leggyakorbbi származási országok Afganisztán, Szíria, Irán, Eritrea és Szudán.
2018 és 2024 között a kis csónakkal érkezőknek csak mintegy 3%-át küldték vissza – a túlnyomó többség legálisan maradhatott.
Az út egyre halálosabb, és a megerősített határvédelem csak veszélyesebbé teszi, nem pedig kevésbé. Emellett egyre többen zsúfolódnak minden egyes átkelő csónakba.
A teher- és vasúti forgalom fokozottabb ellenőrzése is a kis csónakok felé tereli az embereket. A Munkáspárt azonban nem a bűnözés megállítása miatt lép fel.
Inkább azért, mert fenyegetve érzi magát a Reform UK népszerűségének rohamos növekedése és a menekültek elszállásolását ellenző szélsőjobboldali tüntetések miatt. Vissza akarja nyerni a rasszista szavazókat a szélsőjobboldali pártól.
Angela Rayner miniszterelnök-helyettes múlt hónapban azt mondta, hogy a bevándorlás veszélyezteti a társadalmi kohéziót, és sürgette a kormányt, hogy hallgasson a „valódi aggodalmakra”.
De a bevándorlókról mint fenyegetésről alkotott kép terjesztése nem más, mint engedmény a szélsőjobboldalnak. A Konzervatív Párt vezetője, Kemi Badenoch fel akarja éleszteni a Ruandába deportáló tervet, ami a bevándorlókat a közép-afrikai országba juttatná.
Nigel Farage, a Reform UK vezetője szerint a Munkáspárt tervei nem eléggé radikálisak. Hétfőn azt követelte, hogy minden afganisztáni migránst küldjenek vissza. „Bocsánat. Elegem van ebből. Ha Afganisztánból jöttél, menj vissza Afganisztánba” – mondta.
„Ez a nézet, hogy bizonyos országokba nem küldhetünk vissza embereket, teljesen hamis állítás, amit az emberek saját életükről tesznek – sajnálom. Véget vetünk ennek. Véget. Elegünk van.”
A rasszizmus ellenzőinek szervezkednie kell, hogy megvédjék a bevándorlókat és menekülteket a szélsőjobb támadásaitól, és ellensúlyozzák a Munkáspárt rasszista bűnbakkeresését.
forrás: Socialist Worker