Ha bárkinek az lenne az illúziója, hogy a szélsőjobboldal múló jelenség, a brazil választások első fordulója meggyőzhet minket ennek ellenkezőjéről.
Rajtunk maradt, ahogy Olaszországban, az Egyesült Államokban, Chilében, Kolumbiában és egyre növekszik olyan országokban, mint Argentína és Uruguay, ahol nem is volt szilárd tradíciója.
Jair Bolsonaro Liberális Pártja lett az elsődleges politikai erő 99 képviselőt szerezve és láthatóan növelve képviseletét, akárcsak a Szenátusban, ahol 13 széket foglaltak el. A Munkáspárt 68 képviselőjét választották meg, akik szövetségeseikkel 80-an vannak, és csak kilenc szenátort.
A Parlament annyira jobboldali, mint volt a 2018-as választásokon, amit Bolsonaro nyert meg. A szövetséges pártokat hozzáadva Bolsonaronak 198 képviselője van, miközben Lulának 223, ha sikerül megegyeznie a középjobb pártokkal. A Folha de Sao Paulo felmérése szerint még 92 hely van az 513-ból, akik afelé inganak, aki jobb pozíciót vagy üzletet ajánl.
Ha a Parlament egy tövises hely lesz, ami miatt Lula – ha megválasztják – centrista elnök lesz, a szélsőjobboldal szintén elfoglal több állami kormányzatot, amely kulcsszerepet játszik a kormányzóképességben, mivel hatásuk van a szövetségi és állami testületekre is.
Ami szokatlannak tűnik, hogy négy év gazdasági romlás, borzalmas járványkezelés és állandó antidemokratikus magatartás után, Bolsonaro több mint 50 millió szavazatot szerzett, amely megmutatja, hogy az ország két részre oszlott, és amely megosztottságnak nem vet véget az október 30-ai második forduló sem.
A szélsőjobb erős gyökereivel mind Brazília, mind más országok miatt reflektálnunk kell ennek gyökereire, hogy hatékonyabban működjünk és megpróbáljuk megállítani ezt a hullámot.
Az első meggondolandó dolog a globális rendszerválság, amely szétrombolja az államok nemzetközi rendszerét és a köztük lévő szövetségeket. Minden régióban és országban ott a tendencia a generált kormányozhatatlanság és káosz felé. Az Egyesült Államok hanyatló hatalma és a feltörekvő Kína közti vita destabilizáló faktor, amely előnyben részesíti a nemzetek közti háborúk szítását.
Ebben a környezetben az osztályok, bőrszínek, nemek és generációk közötti politikai, társadalmi és kulturális polarizáció egyre csak növekszik. A felülről lecsorgó erőszak az út, amely által az uralkodó osztályok megpróbálják átalakítani társadalmainkat a saját érdekeik szerint, egyre inkább elhagyva minden tendenciát a népi szektorok és a népek integrálása felé. Ez egy példanélküli kihívás a rendszerellenes erők számára, amely kapcsán helytelenül vitatkozunk és cselekszünk.
A második dolog a társadalmakban létező óriási politikamentesítés, a fogyasztás figyelemre méltó kiterjesztése, megterhelve az elidegenedéssel és a bénultsággal, miközben szembekerülünk a jelenlegi válság/vihar kihívásaival. A leigázáshoz használt legfejlettebb technológiák új eszközei (a szociális és celluláris hálózatoktól a mesterséges intelligenciáig) nem találnak választ az emberiség fenyegetettségének magasfokára.
Igaz, hogy ezen a ponton a baloldalnak vállalnia kell a felelősséget, hogy elvetett minden rendszerellenes magatartást. De ha újra beállítjuk a tekintetünket, láthatjuk, hogy már voltak korszakok, amelyekben a baloldal tükrözte az alulról jövő ellenállást, viszont nem teremtette meg. Senki sem hitte, hogy a munkásosztály semlegesíti a fordizmust és a taylorizmust, ahogy senki sem hitte, hogy az őslakos és fekete népek szembeszállnak a gyarmatosítással, sem azt, hogy a nők szembeszállnak a patriarchátussal.
Bár azt kívánom, bárcsak tévednék, de úgy vélem, hogy van lázadás önmagában, ami olyan jellegzetesség, ami mindig ott fészkelt a szegény és megalázott emberiségben, amit ma semlegesítenek az uralkodó osztályok. Talán ez csak urbánus jelenség, ahol a jelentősen nagyobb az uralmi mechanizmusoknak való kitettség. Talán ezen okból az utazásaink, melyek során ellenállási tereket keresünk, inkább a vidéki térségek felé történtek, messze az evilági média zajától.
Végül úgy vélem, hogy az elemzéseink túlságosan elhajlottak ideológiák felé, mintha ezek lennének a kulcsok a szélsőjobb erősödő gyökereinek magyarázatához. De az emberi lényeket a való élethez kapcsolódó problémák mozgatják, bár ez nem szükségképpen egy instrumentális racionalitás. Az ideológiák azután jönnek, hogy elfoglaltak egy pozíciót, hogy igazolják és elmeneküljenek az elől, amit már eldöntöttek.
A hatalmas spiritualitás, amely az ellenálló népekben fészkel, nem lehet véletlen egybeesés. Az ünnepi tereken és időkön való osztozás a közösségek habarcsa, ezen érzelmi és misztikus kapcsok nélkül lehetetlen lenne ellenállni vagy olyan világról álmodni, amely különbözik attól, ami elnyom minket. A spiritualitás az élet közös eleme, de ha nem érezzük, csak hajótöröttek vagyunk saját magányunkban.
Írta: Raúl Zibechi
Eredetileg megjelent spanyol nyelven a La Jornadában