A Biden kormányzat erőszakos diplomáciája arroganciával és lenézéssel terjed számos vonalon.
Annyi előnyük van, hogy ez egy birodalom. Miután elszabadították az Oroszország elleni proxiháborút Ukrajnában, hogy megkaparintsák az európai szénhidrogén piacot és még jobban maguk alá rendeljék Németországot, átléptek egy vörös vonalat Kínában egy Pearl Harbor vagy Tonkini öböl féle provokációval, amelynek főszereplője Nancy Pelosi volt a tajvani látogatásával. Annak céljával, hogy megtartsák a hanyatló birodalmi uralmukat a világban, a „mély állam”, amely rángatja a Fehér Ház zsinórjait, úgy döntött, hogy fokozza az ellenségeskedést a két eurázsiai nukleáris ballisztikus hatalommal, amelyek bővelkednek nyersanyagokban és fejlett technológiában, ami egy nagyszabású konfliktust eredményezhet.
Ezt kombinálva a világgazdaság kvázi szándékos bénultságával, amit a koronavírus, az USA és a NATO Oroszország elleni szankciós háborúja okozott, az európai energiapiac vészhelyzeti fázisba került, amit még nagy mértékben súlyosbított az infláció az eurózónában, amely csak fokozódhat a télen. Az európai energia-összeomlás nagy nyertese az Egyesült Államok, amely a történelemben először vált a világ legnagyobb folyékony földgáz (LNG) exportőrévé, lehagyva az orosz vezetékek által szállított mennyiséget. 2022 áprilisában Franciaország, Spanyolország, az Egyesült Királyság, Hollandia és Lengyelország alkotta a teljes orosz gázexport 54,1%-át. A földgáz magas ára miatt (hatszorosa vagy hétszerese a normális számnak) ezen öt európai országnak most 40%-kal kell többet fizetniük az LNG-ért a feldolgozás és a szállítás miatt.
Hosszútávon a Biden kabinet célja elpusztítani Oroszország központi szerepét a világ energia-gazdaságában. 2021-ben Oroszország volt a világ második legnagyobb olajtermelője (536 millió tonna) az Egyesült Államok mögött (711 millió) és Szaúd-Arábia előtt (515 millió), amely a világ termelésének 13, 17 és 12%-át jelenti. A „másodlagos szankciók” bevezetése, amely a külföldi vásárlókat sújtja, akik nem vetik alá magukat az USA korlátozásainak, meggátolja annak lehetőségét, hogy üzletet kössenek amerikai vállalatokkal Kínában, Indiában és Törökországban, valamint más országokkal, amelyek orosz szénhidrogént vásárolnak.
Északi Áramlat 1
Rövidtávon a Kremlben történő rezsimváltást és az oroszokat a világgazdaságtól elvágni akaró, korlátozó USA és NATO szankciók legnagyobb vesztese Németország. A berlini fal leomlása és a Szovjetunió összeomlása óta Németország kölcsönösen egymástól függő gazdasági tömböket épít, amelyek csoportosulnak a nyugati oldalon (Ausztria, Svájc, Belgium és Hollandia), a keleti oldalon (Cseh Köztársaság, Szlovákia, Magyarország, Lengyelország és Szlovénia), amelyek szerepe különböző, de Németország az uralmi központ. Ezzel Németország a világ harmadik legnagyobb gazdasági hatalma az USA és Kína mögött, utóbbi pedig Németország legfőbb kereskedelmi partnerévé vált. Ugyanakkor a német ipari körök együttműködést teremtettek Kína, Oroszország, Kazahsztán és Ukrajna között azzal a céllal, hogy integrálják az államokat, amelyek összehoznak egy logisztikai, termelési és energia exportzónát, valamint ipari termékeket importálnak Kínából és Németországból. Oroszország az Északi Áramlat 1 és 2 gázvezetékekkel nélkülözhetetlen összekötőként szolgált Kína és Németország között. Ráadásul Oroszország látta el a „német blokkot” gabonával, trágyával, nikkellel, uránnal és olyan „kritikus” fémekkel, mint a titán, szkandium és a palladium. Az Egyesült Államoknak való alávetettsége arra kényszerítette Németországot, hogy gyengítse kapcsolatait Kínával és zárja le kommunikációs csatornáit Oroszországgal, amely csökkenti az al-birodalmi jellegét Európában.
Szembesülve a szénhidrogén-hiánnyal, amely az USA által generált globális káosz eredménye, Franciaország, Németország, Olaszország és Ausztria visszatért a szén felhasználáshoz, leleplezve, hogy mekkora csalás volt a „zöld átállás” retorikája. Washingtonnak és Brüsszelnek a két termelő országra kell hagyatkoznia, amelyek a „gonosz tengelyének” tagjai, hogy megmentse a „civilizált világot”: Iránra és Venezuelára, amelyeknek több évnyi illegális büntető szankciókat kellett túlélniük.
Az olaj amerikai geopolitikájának keretein belül a venezuelai eset mintaszerű. Venezuela – a világon a legnagyobb bizonyított szénhidrogén tartalékkal – legyőzte a Pentagon és a CIA 2002-es államcsínyét, valamint a nemszokványos hadviselés további formáit (negyedik generációs, hibrid, kognitív, kibernetikus, lágy puccs, gazdasági-pénzügyi, kulturális és média hadviselés), beleértve a Maduro elnök elleni gyilkossági kísérleteket, a PDVSA (állami olajvállalat) lefoglalását külföldön, valamint leányvállalata, a CITGO fizikális letéteinek lefoglalását.
John Bolton korábbi nemzetbiztonsági tanácsadó és Mark Esper korábbi védelmi miniszter már cinikusan elismerte, hogy mindketten résztvettek Trump terveiben, hogy megdöntsék Madurot vagy akár meg is gyilkolják. Az Egy titkos eskü című könyvében Esper kifejti: „A Szentinel Hadművelet, hogy befogjuk az iráni és venezuelai hajókat, része volt a Pentagon haditengerészeti blokádjának mindkét ország ellen, hogy meggátoljuk a kereskedelmi kapcsolatokat, valamint az olajtechnológiák cseréjét a két ország között.” A venezuelai energiarendszer és infrastruktúra elpusztításának céljával – Esper felfedi a Juan Guaido bábelnökkel való, 2020. februári találkozó során – az Egyesült Államok direkt katonai beavatkozást tervezett; a venezuelai olaj elrablását nemzetközi vizeken; Kuba és Venezuela haditengerészeti blokádját, bár ez „háborús cselekmény” a nemzetközi jog szerint, valamint légi és deszant katonai támadást a stratégiai fontosságú José A. Anzoástegui Kőolaj és Petrolkémiai Ipari Komplexum ellen Venezuela keleti felén. Szintén felfedi Mauricio Claver-Carone korábbi nemzetbiztonsági tanácsadó (jelenleg az IDB vezetője) szerepét az elbukott Gideon Hadműveletben 2020. május 3-án, amelyben zsoldosok és korábbi amerikai tengerészgyalogosok is részt vettek.
Ahogy Donald Trump augusztus 5-én közölte, hogy Bident froclizza, „már az az ország lettünk, amely Venezuelának, Szaúd-Arábiának és másoknak könyörög olajért.”
Írta: Carlos Fazio
Eredetileg megjelent spanyol nyelven a La Jornadában