A jobboldali média orgazmusokat él át azon antidemokratikus döntés miatt, hogy Sir Keir Starmer és a Munkáspárt (Országos Végrehajtó Bizottsága) NEC megakadályozza az Islington North tagjait abban, hogy újraválasszák Jeremy Corbynt képviselőjüknek.
Starmer indítványa szerint Corbyn a munkáspárti győzelem veszélyeztetője, mivel 2019-ben egymaga elveszítette el a választásokat.
A Boris Johnson “Hajtsuk végre a Brexitet” jelmondata által áthágott “vörös vonal” semmi a hánykolódó, üres csónakhoz, ami a jelenlegi munkáspárti vezető.
Egyébként ez a sors csak a szocialista vezetőkre vár. Ha a Munkáspártot a jobbról vezeted a vereségbe, akkor prominens pozícióba kerülsz a parlament árnyék-kabinetjében, tanácsadóként hívnak fel, vagy egy kellemes pihenőhelyet kapsz a Lordok Házában.
Természetesen mindannyian tudjuk, hogy ez egy nagy bűzlő szemétkupac. Ahogy az is, hogy a szégyentelen blairista csoportok valódi szenvedéllyel állítják, hogy mi a valódi ok. Az antiszemitizmus.
Múlt héten Beth Rigby a Sky News-ban megkérdezte Starmer-t, hogy rosszul érzi-e magát amiatt, hogy kitiltott valakit, akire egykoron barátjának nevezett.
Corbyn csak magának köszönheti – így Starmer válasza – majd megismételte, hogy ki fogja irtani az antiszemitizmust.
E két megjegyzés összekapcsolása világosan azt jelzi, hogy Corbyn-t antiszemitának nevezi. Az én vérem forrt, és nem csak azért, mert Starmer nem érez szégyent egy ártatlan ember lejáratása miatt.
Dühös voltam, hogy Rigby, akit gyakran dicsérnek kemény interjúiért, nem kérdezte meg Starmer-t, hogy ha Corbyn antiszemita, miért tarthatta meg tagságát?
Egy ilyen nyilvánvaló ellentmondás feltárása arra kényszerítette volna Starmer-t, hogy bevallja, hogy Corbyn nem antiszemita. Nem szabad többet elvárni a fősodrú médiától.
Tehát merre mehet tovább Corbyn? Visszavonul az alsóházból, és több időt szentel a politikának, ahogy Jon Lansman javasolta? Vagy harcol az ellen, amit ő és az Islington North alapszervezet tagjai ellen gyakoroltak, ugyanúgy, ahogy egész életében küzdött az igazságtalanság ellen?
Azt javaslom, hogy harcoljon. Nem hiszem, hogy Corbyn könnyedén megnyeri Islington North választókerületet, ahogyan annyian a szocialista oldalon azt gondolják.
Amikor az előkelő közvélemény-kutató, John Curtice nemrégiben azt mondta, hogy nehéz lesz neki nyerni, én is így gondoltam.
Teljesen elképzelhetőnek tartom, hogy a Munkáspárt erejével összefogva a liberális demokratákkal és akár még a konzervatívokkal is, megpróbálják megalázni Corbynt.
Még ha tévedek is, azt gondolom, hogy a baloldalnak vissza kell fognia a győzelem biztos kinyilvánítását, mert a britek imádják a kisembert, és ha Corbyn-t a lázadó, az establishment ellen harcoló jelöltként ábrázolják, akkor az esélyei javulnak.
Mindenesetre azt hiszem, hogy fontosabb a befolyásra összpontosítani, és nem a nyerésre vagy vesztésre.
Corbyn vitathatatlanul a legismertebb szocialista Nagy-Britanniában. A szocialisták között ő a legelismertebb és legkedveltebb.
A szocialisták Islington North-ba fognak özönleni, hogy kampányoljanak mellette, részt vegyenek a gyűléseken. Azok, akik nem tudnak személyesen részt venni, telefonon fogják támogatni őt, és megosztják a remény és a valódi változás üzenetét a közösségi médiában.
A mainstream média vagy megpróbálja cenzúrázni a kampányt, vagy minden az antiszemitizmusról fog szólni, de mindkét kísérlet kudarcot vall majd.
A jelenlegi brit politikai helyzetben, ahol újra uralkodik az apátia, a szocialistáknak kötelessége használni minden rendelkezésre álló platformot arra, hogy emlékeztessék a választókat arra, hogy létezik alternatív módja a dolgok elvégzésének.
A győzelem vagy vereség sosem megy kárba. Corbyn vezetése sem volt pazarlás. Azelőtt a média és a főbb pártok között egy kellemes konszenzus uralkodott arról, hogy a megszorítások szükségesek.
Nem csoda, hogy a választók többsége is ezt hitte. Amíg Jeremy és a munkáspárti baloldal el nem jött, és fel nem zavarta az állóvizet azzal, hogy felvilágosította őket.
A választóknak ekkor bemutatták az észszerű érveket az alapvető közszolgáltatások államosítására és a gazdagok kissé magasabb adóztatására vonatkozóan, és minden egyes vitát megnyertünk.
A közvélemény most már többet tud arról, mi lehetséges, mint évtizedek óta.
Igen, a Munkáspárt most nagy előnnyel vezet a közvélemény-kutatásokban, de ez az előny a Konzervatív Párt kudarcaiból fakadó düh és elkeseredettség eredménye, nem pedig, mert izgalommal akarnak a Munkáspártra szavazni.
Ha Starmer ragaszkodott volna 10 kötelezettség-vállalásához és valóban egyesítette volna a pártot, a Munkáspárt most 30 ponttal vezetne.
Azonban a Starmer vezette Munkáspártnak nem az a célja, hogy változtasson, inkább kisebb előnnyel nyerjenek a felhigított konzervatív politika alkalmazása árán, mint monumentális földcsuszamlással a valódi változások ajánlásával.
Mostanában teljes mértékben önteltséggel vannak eltelve – azon az úton vannak, hogy megnyerjék a következő általános választást; a baloldalt egyszer és mindenkorra megtisztogatva és legyőzve.
És pontosan ezért van most itt az ideje, hogy újra felkavarjuk az állóvizüket. Az öntelt önelégültségük minden munkásosztálybeli embert ugyanarra az évtizedes helyzetre ítéli az országban.
Ha elég követ dobunk a meghitt establishment medencéjébe, akkor a hullámok egyre nagyobbak lesznek, és végül olyan hullámokká válnak, amelyek elmossák a jelenlegi manipulált rendszert. Akkor mindannyian győzünk.
Mick Lynch remekül csinálta ezt a sztrájkok téli időszakában, ahogyan minden sztrájkoló munkás, aki világossá tette: “Elég volt!”.
A sztrájkok népi támogatása még sosem volt ilyen magas, amit nem kis mértékben befolyásolt a Corbyn-kor által formált közvéleményi attitűd változása.
Most Jeremy-n a sor! Készítsétek elő a köveket, mindenki!
írta: Chelley Ryan
forrás: Morning Star