Anna Fielder író, a Going Into Labour (Munkába állni) című könyv szerzője elemzi, hogyan formálja a kapitalizmus a szülés élményét és gyakorlatát.
A kapitalizmus hatása alatt az emberi élet minden területe – beleértve a szülést is – annak logikája szerint formálódik. Azonban más egészségügyi és gondozási területekkel összehasonlítva a kapitalizmus hatását a szülészeti gyakorlatokra kevésbé vizsgálták. A Peoples Dispatch oldal interjújában Anna Fielder, szociológus és volt szülésznő, a Going Into Labour című könyv szerzője, azt vizsgálja, hogyan befolyásolja a kapitalizmus a szülést és a szülészeti gyakorlatokat, és hogyan váltak ezek a terek az ellenállás helyszíneivé is.
People’s Health Dispatch: Mi vezetett arra, hogy ezt a könyvet írja?
Anna Fielder: A történetem jóval ezelőtt kezdődött. Anyám szülésznő volt, így egy olyan családban nőttem fel, ahol a szülés mindig is része volt az életnek és a beszélgetéseknek. Később magam is szülésznővé váltam Angliában, és ahogy képzésemet és munkámat ezen a területen végeztem, egyre inkább belekerültem a szülésznői politika világába.
A szülésellátással kapcsolatos vitákban már akkor is erősen jelen volt a patriarchátus hatásainak vizsgálata – ez akkor is és ma is fontos téma. Idővel, különösen az elmúlt néhány évtizedben, egyre inkább felismerték, hogy a rendszerszintű rasszizmus mélyen gyökerezik az úgynevezett anyavédelmi szolgáltatásokban. És azért mondom, hogy „úgynevezett”, mert nem mindenki, aki szül, azonosítja magát anyaként, így maga a kifejezés is olyan feltételezéseket hordoz, amelyek nem tükrözik mindenki tapasztalatait. Ezen túlmenően gyakran megkérdőjelezem, hogy ezek a szolgáltatások valóban úgy támogatják-e az anyákat, ahogyan kellene.
Ma hihetetlen munkák születnek, például a maori tudósok által Aotearoa-ba, Új-Zélandon, ahol jelenleg élek, vagy az őslakos közösségekben a szülés témájában. Fontos kutatások folynak arról is, hogyan formálja a cisz-heteronormativitás az egészségügyi szolgáltatásokat, beleértve az úgynevezett anyavédelmet.
De ami gyakran hiányzik a vitákból az úgynevezett anyavédelmi szolgáltatásokkal kapcsolatban, az a kapitalizmusra való hivatkozás. Bár néha beszélünk a szülés eladósításáról vagy a profitérdekek hatásáról az egészségügyben, ritkán történik közvetlen elemzés a kapitalizmus és a szülés kapcsolatáról. A kapitalizmus nem csupán külső hatás; egy hatalmas, terjedő rendszer – egy totalitás, ahogy Marx fogalmazott – amelyen belül az emberek élnek, dolgoznak és gyermeket is hoznak a világra. Mégis, amikor a szülésről szóló irodalmat vizsgáltam, alig volt szó a kapitalizmusról. A szüléspolitikai közösségekben, amelyekben részt vettem, szinte soha nem használták a kapitalizmus szót, és Marxra még ritkábban hivatkoztak.
Ugyanakkor a baloldali politikai körökben, amelyekben már kamaszkorom óta részt veszek, sokat vitáztunk a munka témájáról – de soha a szülés munkájáról. A munka mindig egy másik, bár hihetetlenül fontos kontextusban került szóba – a bérkereteken, az ipari termelésen és a gazdasági kizsákmányoláson keresztül. Számomra úgy tűnt, hogy ez a két világ – a szüléspolitika és a marxista gondolkodás – soha nem találkozik.
De amikor a szülés és az anyavédelmi szolgáltatások problémáit vizsgáltam, úgy tűnt, hogy ezeket a kérdéseket nem lehet teljesen megérteni a kapitalizmus nélkül. Sok erőfeszítés, amely az anyavédelmi ellátás javítására, a kényszerítés felszámolására és a biztonságosabb szülésért folyt, fájdalmasan lassan ér el eredményeket, és hatalmas kihívásokkal néz szembe. Részben azért, mert meg kell értenünk, hogy a kapitalizmus milyen szerepet játszik ezeknek a feltételeknek a kialakításában.
Ez a projekt egy szakdolgozatként indult, de aztán könyvvé vált, mert elhatároztam, hogy összehozom ezt a két világot. Meg akartam érteni és megfogalmazni a kapitalizmus számos módját, amelyek formálják a mai úgynevezett anyavédelmi szolgáltatásokban továbbra is jelen lévő problémákat.
PD: Szóval, az Ön véleménye szerint hogyan formálja a kapitalizmus a mai szülészeti gyakorlatokat?
AF: Számos módon, és ez helyenként változik. Kevés egészségügyi szolgáltatás van ma, legyenek azok kereskedelmi vállalkozások, közszolgáltatások vagy nonprofit szervezetek, amelyek nem érzik a kapitalista jellegű nyomást, például a költségek minimalizálását vagy a munkaerő „termelékenységének” maximalizálását. Ez komoly terhet ró az egészségügyi dolgozókra, akik hihetetlen elkötelezettek a betegek jóléte iránt, és már így is túlóráznak, hogy ellátást nyújtsanak. Fontos megjegyezni, hogy még a közszféra egészségügyi szolgáltatásai is gyógyszerekkel és felszerelésekkel vannak ellátva, amelyeket profitért állítottak elő. Ezek a nyomások különböző módon befolyásolják a szülést.
Egy dinamika, amelyre fel szeretném hívni a figyelmet, Suellen Miller professzor és kollégái 2016-os The Lancet cikkében kerül szóba, amelynek címe Beyond Too Little, Too Late and Too Much, Too Soon. Az érvelésük rávilágít az anyavédelmi ellátás egyensúlyhiányára, ahol egyesek túl keveset kapnak, túl későn, míg másokat túl sok minden ér túl korán.
A „túl kevés, túl későn” arra utal, hogy hiányzik a jól felszerelt anyavédelmi ellátás – olyan ellátás, amelyet megtagadnak, nem áll rendelkezésre, vagy nem bizonyítékokon alapul. Ez magas anyai halálozási és betegségi arányokhoz vezet. Ez különösen a Globális Déli régióra jellemző, de a gazdagabb országokban is létezik. Például az Egyesült Államokban is vannak „anyavédelmi sivatagok”.
Másrészt a „túl sok, túl korán” a Globális Északhoz kapcsolódik – bár a középjövedelmű országokban és a Globális Déli régióban is jelen van. Ez az orvosi beavatkozások túlzott használatára utal, amelyek orvosilag nem szükségesek – például a felesleges császármetszések vagy a szülés indításai, amelyek nem javítják az egészségügyi eredményeket. Ezek a beavatkozások károkat okozhatnak, szövődményekhez és néha hosszú távú egészségügyi kockázatokhoz vezethetnek.
Ez a szélsőségek ellentéte – egyesek nem kapnak lényeges ellátást, míg másokat túlzott, néha káros beavatkozásoknak vetnek alá – rendszerszintű egyenlőtlenségeket tár fel. Arra a következtetésre jutottam – és ezzel kiterjeszteném Miller és kollégáinak érvelését –, hogy ezeket az egyenlőtlenségeket a kapitalizmus aktívan generálja és súlyosbítja. Hibák előfordulnak a szülésellátásban, és mindig lesznek olyan esetek, amikor beavatkozásokra lenne szükség, de valamilyen okból nem történnek meg; vagy amikor beavatkozásokat alkalmaznak, ha azok nem feltétlenül szükségesek. Ezeket a problémákat kezelni kell, de itt nem annyira az egyéni hibákról van szó, hanem a strukturális logikáról, amely meghatározza a beavatkozások használatát. Ez nem csupán az egyéni döntésekről szól, hanem a strukturális erőkről, amelyek formálják a terhesség és a szülés ellátását.
A „túl kevés, túl későn” / „túl sok, túl korán” keretrendszer, ahogy én látom, a kapitalizmus befolyását és hatását tükrözi az anyavédelmi ellátásra. Egyrészt egyes kontextusokban megtagadják az erőforrásokat (különösen, ha ezeket nem tartják költséghatékonynak, vagy ha nem hoznak profitot). Másrészt ott bővítik az erőforrásokat, ahol profitot lehet termelni. Nem ennyire egyszerű – más dinamikák is működnek –, de a kapitalizmusban nagyon valós veszély, hogy a profitot helyezik előtérbe az emberek helyett.
A kapitalizmust a gyarmati és faji dinamikák is formálják. A Világszervezet (WHO) jelentése szerint 2020-ban a terhességgel összefüggő anyai halálozások közel 95%-a az alacsony és középosztálybeli jövedelmű országokban történt. Az Egyesült Államokban a fekete nők anyai halálozási aránya kb. háromszorosa a fehér nőkének. Más országokban is hasonló pusztító egyenlőtlenségek figyelhetők meg, hasonló jelenségek fordulnak elő szerte a világban.
A technológia fétisizálása a szülésben
PD: A könyvének egyik fejezete az árufétis fogalmát vizsgálja, és hogy ez hogyan alkalmazható az orvosi technológiákra a szülésben. Elmagyarázná, hogyan működik ez a fogalom a szülés kontextusában? Hogyan formálta az orvosi technológiák egyre nagyobb függése a szülést az elmúlt évtizedekben?
AF: A fejezetben különböző módon vizsgálom a fetisizmus fogalmát. Ez egy többféleképpen értelmezhető kifejezés.
Marxista perspektívából az árufétis arra utal, hogy egy tárgy – egy áru – hogyan tűnik olyan dologként, amelynek misztikus ereje és önálló értéke van, mert a társadalmi kapcsolatok, amelyeken keresztül létrejött, nem láthatóak; a világ számos emberének munkája, akik részt vettek a gyártásában – akik úgymond életre keltették – láthatatlanná válik. Ehhez szorosan kapcsolódik az a gondolat, hogy bizonyos tárgyakba olyan misztikus erők kerülnek, amelyeket eredendően nem birtokolnak. Léteznek pszichoanalitikai értelmezések is a fetisizmusról, de a szülés szempontjából arra fókuszálok, hogy ezek a fogalmak hogyan alkalmazhatók az orvosi technológiákra.
A kapitalista társadalomban egy uralkodó feltételezés, hogy a technológia megszünteti a bizonytalanságot a szülésben, és ezáltal biztonságosabbá és kiszámíthatóbbá teszi azt. Ez a technológiai fetisizmus egy formája – a hit, hogy az orvosi technológia puszta jelenléte automatikusan javítja az eredményeket, hogy ilyen misztikus erővel rendelkezik, hogy biztonságossá tegye számunkra a szülést.
Tisztázzuk, hogy egyes technológiák helyes használata életeket menthet. Egy időben elvégzett császármetszés például létfontosságú lehet. Nagyon hálás vagyok a biztonságos császármetszéshez való hozzáférésért, amikor szükséges. De azt is látjuk, hogy az orvosi technológiák rutinszerű használata a szülésben, beleértve a nem orvosilag szükséges és néha nem is kívánt császármetszéseket, egyre gyakoribbá válnak A WHO korábban azt javasolta, hogy az optimális császármetszési arány kb. 10-15% legyen. Ma sok országban a szülések több mint 40%-a – néha több mint 50%-a – császármetszéssel történik. Ez komoly aggodalmakat vet fel. Ha nagy hasi műtétet végeznek szükségtelenül, az kiteszi a beteget olyan kockázatoknak, mint a sebfertőzés, a jövőbeli terhességek szövődményei, vagy a jövőbeli szülés során fellépő méhrepedés, amely elkerülhető lenne.
Tisztázzuk, hogy nem vagyok ellene a technológiának a szülésben. A kapitalizmusnak sincs monopóliuma a szülési technológiákra – az emberek mindig is használtak eszközöket, növényi gyógymódokat, szülőszékeket és más segédeszközöket, amelyek technológiának tekinthetők – a terhesség és a szülés támogatására. De ami engem érdekel, az az, hogy ma sok szülészeti technológiát hogyan ruháztak fel ezzel a majdnem misztikus státusszal, mintha önmagukban megoldanák a szülés kihívásait.
Ez visszavezet minket a marxista fetisizmus értelmezéséhez. Milyen társadalmi kapcsolatok vannak a kapitalizmusban, amelyek ezt a felemelt státuszt adják az orvosi technológiáknak, ahol a használatukat gyakran önmagukban felsőbbrendűnek tekintik? Egyszerűen azért, mert az, hogy az emberek saját testükből hozzák világra a gyermekeket, kevesebb profitot hoz a multinacionális orvostechnikai és/vagy gyógyszeripari vállalatoknak? Bizonyára pénzt lehet keresni ezekkel az eszközökkel, technológiákkal és felszerelésekkel, amelyeket előállítanak, eladnak és használnak. A biztosítótársaságok politikája – beleértve a különböző eljárásokért fizetett díjakat – szintén befolyásolhatja a császármetszési arányokat, és a WHO megjegyezte, hogy több kutatásra lenne szükség a biztosítási reformok területén. De több is van benne, és nem csak arról van szó – ahogy gyakran feltételezik –, hogy egyes nők tényleg császármetszést szeretnének, bár ez is előfordul.
Hadd mondjak egy példát arra, amire gondolok, és még sok más is van szerte a világban. Egy 2018-as tanulmány, amelyet Delhi indiai városában végeztek, megjegyezte, hogy a magánkórházakban lényegesen magasabb a császármetszési arány, mint a közintézményekben. Azt sugallta, hogy a kereskedelmi érdekek közvetve befolyásolják ezt a tendenciát. A magánszülész-nőgyógyászok magas betegterheléssel és korlátozott személyzettel küzdenek. A tanulmányban idézett egyik szülész-nőgyógyász így fogalmazott: „Egy normál szülés legalább egy éjszakába kerül, néha két éjszakába. Ha havonta 10-15 normál szülést végzek, alig alszom otthon. Ha 15 császármetszést végzek, még késő este is hazaérek kávézni.” Hasonló dolgok történnek más országokban is.
Egyes helyzetekben a császármetszést kórházi erőforrás-kezelésre használhatják. Ha a szülészeti osztályon ágyhiány miatt nyomás alatt állnak, hogy helyet szabadítsanak fel, könnyebb vagy kényelmesebb lehet császármetszést végezni, mint várni a szülés természetes előrehaladására. Ez nem azt jelenti, hogy a császármetszéseket gondatlanul végzik, hanem hogy a rendszerszintű nyomások befolyásolják a döntéshozatalt oly módon, hogy az nem mindig igazodik a személyközpontú ellátáshoz.
Visszatérve a technológiai fetisizmus gondolatához, szeretném, ha nem csak arról beszélnénk, hogy túl sok (vagy túl kevés) császármetszés vagy szülésindítás történik. Szeretném, ha beszélnénk arról – láthatóvá tennénk – a kapitalista jellegű nyomásokat, kapcsolatokat és dinamikákat, amelyek befolyásolják ezeket a mintákat.
Ugyanez vonatkozik arra is, ha például nincs hozzáférés biztonságos császármetszéshez. Kezdjünk beszélni a kapitalizmus dinamikáiról és kapcsolatairól, amelyek hozzájárulnak az anyavédelmi egységek bezárásához, vagy az egységek megnyitásának elmaradásához olyan területeken, ahol nem lehet profitot termelni, de mégis emberi szükségletet elégítenek ki. Ne fetisizáljuk a technológiát, a felszerelést, mintha az önállóan cselekedne.
PD: Ugyanebben a fejezetben arról is beszél, hogyan alakította át a szülés szerkezetét a szülés aktív kezelése, valamint a császármetszések egyre nagyobb mértékű használata. Hogyan befolyásolta ez a változás, hogy ki szólalhat meg, kinek van tekintélye a szülőtérben, és ki lép kapcsolatba a szülő személlyel?
AF: A szülés aktív kezelése egy protokoll volt, amelyet Kieran O’Driscoll dublini szülész-nőgyógyász dolgozott ki a Dublini Nemzeti Szülészeti Kórházban. Ez a szigorú megközelítés magában foglalta a szülés orvosi megerősítését, a méhnyak tágulásának nyomon követését, a magzatvíz eltávolítását, ha a tágulás nem haladt a várt módon, szintetikus oxitocin beadását a szülés felgyorsítására bizonyos esetekben, és császármetszés elvégzését, ha a szülés nem következett be 12 órán belül.
Bár ezt a módszert a szülés aktív kezeléseként határozták meg, egyben a szülésznők munkájának irányításáról is szólt. Sok szempontból tükrözte a taylorista munkavezetési elveket – a hierarchikus munkamegosztást és a feladatok szigorúan időzített folyamatokra bontását a termelékenység növelése érdekében.
O’Driscoll maga is elismerte a munkája gazdasági aspektusát. Könyvében azt írta, hogy miután bevezette az aktív szüléskezelést a munkahelyén, a „termelési egységköltség” – a szülésznők fizetéséhez viszonyított születések száma – háromszorosa volt más kórházakhoz képest. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a szülésznők bére nem változott.
Ez rávilágít arra, hogy a szülészeti osztályon a munkát a hatékonyság érdekében optimalizálták, nem pedig a jobb ellátás érdekében. Az aktív szüléskezelés elemei ma is használatban vannak, bár nem mindig O’Driscoll pontos formájában. Azonban ma hasonló hangsúlyt kap a rövidtávú hatékonyság a császármetszések egyre nagyobb mértékű használatán keresztül. Érdekes, hogy O’Driscoll korai aktív szüléskezelési protokolljának része volt, hogy a szülő nőnek egy-egy ellátója volt – például egy szülésznő –, aki végig a szobában volt velük a szülés alatt. Ez az ő munkájának egy olyan aspektusa, amelyre ma alig emlékeznek, mivel a szülészeti osztályok gyakran annyira zsúfoltak, hogy a szülésznők és ápolók egyszerre több embert is ellátnak.
A magzati szívhang-monitor – egy másik orvosi eszköz – különösen érdekes a technológiai fetisizmus szempontjából. Széles körben elismert, hogy amint a monitor használatba kerül, a figyelem a szülőszobában a képernyő felé fordul, és az történik, ami ott látható, nem pedig a szülő személy felé. A szülő személy szinte láthatatlanná válik, míg a technológia kerül a középpontba.
Mégis, a kutatásokból tudjuk, hogy a pozitív szülésélmények erősen összefüggenek a gondozási kapcsolatokkal. A támogató, folyamatos kapcsolatok – például egy szülő személy és egy megbízható szülésznő között – csökkentik a császármetszések és más orvosi beavatkozások arányát, és javítják az egészségügyi eredményeket. Az erős, gondoskodó kapcsolatok, amelyek bizalmat ébresztenek a szülő személyben, hihetetlenül fontosak. De ezeknek a kapcsolatoknak időbe telik kialakulni és ápolni, és ehhez befektetésre van szükség a szülésznők munkájába (és ezek a szülésznők gyakran nők), ami nem mindig áll rendelkezésre a jelenlegi helyzetben.
Szülés, választás és kockázat
PD: A mai szülést gyakran a kockázatkezelés diskurzusában keretezik. Természetesen a szülés mindig is hordozott egy bizonytalansági elemet, ahogy Ön is említette, de a kockázat hangsúlyozásának módja ma valami másnak tűnik. Hogyan kapcsolódik ez a kockázatkezelésre irányuló fókusz a kapitalizmus munkához és termelékenységhez való hozzáállásához?
AF: Igen, a kockázat nagyon szorosan kapcsolódik a bizonytalansághoz, ahogy Ön is említette. A szülés mindig is hordozott egy bizonytalansági elemet, de a különböző társadalmak ezt különböző módon keretezték – néha veszély, végzet, isteni akarat vagy véletlen szempontjából. Ma azonban a domináns diskurzus a kockázat.
A kockázatelemzés egy olyan fogalom, amelyet gyakrabban társítok a pénzügyi szektorhoz és a biztosítótársaságokhoz, mint a kapitalizmus más területeihez. Ez magában foglalja a valószínűségek folyamatos értékelését – annak esélyét, hogy egy nemkívánatos esemény bekövetkezik – és mechanizmusok bevezetését a potenciális veszteségek minimalizálására.
De a kockázat kezelése nem ugyanaz, mint az egészség megteremtése. Ez a különbség kritikus. Egyesek szerint a kockázatalapú keretrendszernek egyáltalán nincs helye a szülőszobákban, mivel alapvetően megváltoztatja a terhesség és a szülés élményét bizonyos módon. Mégis, nehéz elképzelni a mai szülést anélkül, hogy ez a kockázati diskurzus ne lenne beépítve az ellátás minden aspektusába.
Elolvasok egy részletet a könyvemből, hogy illusztráljam:
Ma olyan különböző jelenségek, mint az érzelmi stressz, egy már meglévő egészségügyi állapot, ikrekkel vagy hármasikrekkel való terhesség, bizonyos ételek fogyasztása, alkohol fogyasztása, terhesség az előző terhesség után néhány hónappal, terhesség az előző terhesség után sok évvel, specifikus érzelmi állapotok, „túl fiatal” vagy „túl idős” kor, „túl vékony” vagy „túl magas” testalkat, egy adott irányítószám, édesgyökér fogyasztása, és még sok más, növeli a kockázatot (valamilyen szempontból) a terhesség alatt.
Szinte minden, ami a terhességgel kapcsolatos, ma valamilyen módon kockázatosnak tekinthető. A terhességeket gyakran alacsony kockázatú vagy magas kockázatú kategóriákba sorolják – de soha nem „kockázatmentes” kategóriába. A szülésznőktől elvárják, hogy folyamatosan csökkentsék a kockázatot – nem csak a szülő személy vagy a baba egészségügyi eredményeit, hanem a jogi kockázatot is. A pereskedés félelme jelentős tényező, mivel az egészségügyi szolgáltatók attól félnek, hogy beperelik őket, és az intézmények igyekeznek minimalizálni a felelősségüket.
Ez visszakapcsolódik a technológiai fetisizmushoz. A mai kapitalista szülészeti ellátásban a kockázatkezelés egyik fő módja az orvosi technológiák egyre nagyobb mértékű használata – olyan technológiák, amelyek áruvá váltak és profitért állítottak elő. Azonban sok ilyen technológia saját kockázatokat hordoz. Erre válaszul új technológiákat vezetnek be, hogy kezeljék a korábbi beavatkozások által létrehozott kockázatokat, így folyamatos beavatkozási és technológiai bővülés ciklusát teremtve.
Ez a ciklus nem csak a biztonságról szól – hanem a piacok bővüléséről is. Az új kockázat-definíciók igényt generálnak új termékekre, eljárásokra és gyógyszerekre, támogatva a szülés körüli egyre bővülő iparág növekedését. Hogy ez valóban biztonságosabbá teszi-e a szülést, az egy teljesen más kérdés. Sokan ma már elismerik, hogy a kockázatra való folyamatos fókusz maga is szorongást okozhat a szülő személyekben – és ez önmagában is kockázati tényezővé válhat.
PD: A könyvében még két kulcstéma a bizonyíték és a választás. Szeretnék a választásra összpontosítani, mert ez gyakran felmerül központi kérdésként a nők egészségével és az egészséggel kapcsolatos vitákban. Elmagyarázná, hogyan közelíti meg ezt a témát a könyvében, és miért olyan fontos a választás a mai szülészeti gyakorlatokban?
AF: Azt hiszem, a választás hihetetlenül fontos a szülésben, de úgy gondolom, hogy inkább a döntéshozatal vagy akár az önrendelkezés nyelvét részesíteném előnyben a „választás” helyett.
Először a „választás a szülésben” diskurzusával találkoztam az 1970-es évek végén és az 1980-as évek elején, amikor anyám aktivista volt ebben a kérdésben. Gyakran beszélünk a választásról az abortusz kapcsán, és ez hihetetlenül fontos, de a választás gondolata a szülésben gyakran figyelmen kívül marad. Ami megdöbbent, hogy sokan harcolunk a szülő személy jogáért, hogy eldönthesse, folytatja-e a terhességet, miközben nem mindig ismerjük fel, hogy ha valaki úgy dönt, hogy folytatja, akkor azt is választhatja, hogy mit szeretne a szülésellátás terén.
Azt meghatározni, hogy mi történik a szülés alatt – például hogy ez vagy az történik-e, vagy sem – hatalmas befolyással van a szülés jóllétére. Ha ezt a lehetőséget megtagadják az emberektől, a szülés utáni trauma aránya jelentősen nő. Amikor azonban a szülésért harcolók elkezdtek kampányolni a választásért a szülésben, a beszélgetés összefonódott a fogyasztói választás nyelvével, ami a neoliberalizmus emelkedését tükrözte. Ez hamis feltételezést teremtett – hogy egyszerűen „kiválaszthatsz” egy bizonyos szülést, mint a szupermarketben valamilyen márkájú sültbabot. De a szülés nem így működik.
Nagyon fontos, hogy az emberek irányíthassák a körülményeket, amelyek között szülnek, de nem mindig tudjuk irányítani az eredményeket. Szintén ritkán ismerik fel, hogy nem mindenkinek adnak választási lehetőséget – sokan nagyon kevés, ha egyáltalán bármilyen választási lehetőséget kapnak a szülés kapcsán –, és a megosztottság, hogy ki dönthet és ki nem, vagy a helyes és helytelen választások közötti megkülönböztetés, mélyen a kapitalizmus által formált.
Ezen túlmenően az is tény, hogy a választást néha a beavatkozások elleni érvként keretezték – „Én úgy döntök, hogy nem kérek X vagy Y beavatkozást.” Bár a lemondás fontos lehet, fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy miért kell egyáltalán lemondani? Számomra itt az a kérdés, hogy hogyan javíthatjuk az ellátás minőségét mindenki számára, nem pedig egyszerűen az egyéni választásra helyezzük a hangsúlyt, hogy valaki valami mást válasszon.
Azt is el kell ismernünk, hogy a döntéshozatal a szülés alatt gyakran nehezebb, mint az élet más területein. Ezért van szükség erős, bizalmi kapcsolatokra a szülésznők és a szülő személyek (valamint támogatóik) között; olyan kapcsolatokra, amelyek jól a szülés előtt kialakultak és ápolódtak, biztosítva, hogy a szülő személyek megkapják a támogatást, amelyre szükségük van ezeknek a döntéseknek a meghozatalához.
PD: Sajnos a szülésznők – mint sok egészségügyi dolgozó – súlyos problémákkal néztek szembe az elmúlt évtizedekben a megszorítások és hasonló folyamatok miatt. Sokuk azonban kampányokat vezetnek saját munkakörülményeikért és a betegeik jobb ellátásáért. Hogyan látja a szülésznők szerveződését ma, és hogyan dolgozhatnak együtt a szélesebb közösséggel a szülés eladósítása elleni harcban?
AF: Ez már történik. A technológiai fetisizmust aktívan generáló rendszer egyik következménye, hogy míg túlhangsúlyozzuk a technológiát, nincs elég szülésznő. Ez globális probléma – sok területen, még a Globális Északon is hiányoznak az alapvető anyavédelmi létesítmények, és súlyos a szülésznőhiány.
Például Új-Zélandon, amikor utoljára ellenőriztem, 40%-os volt a szülésznői munkaerő-hiány. A rendszernek 40%-kal több szülésznőre lenne szüksége, hogy megfelelően legyenek ellátva. A szülésznők túlzott esetszámokkal dolgoznak, túlterheltek, és láttuk, hogy különböző országokban sztrájkolnak. A szülésznők nem könnyen sztrájkolnak, de amikor sztrájkolnak, az azt jelenti, hogy a dolgok a legaljára kerültek.
Ezért annyira bátorító látni, hogy csecsemők, családok csatlakoznak a tüntetésekhez, felismerve, hogy a szülésznők munkakörülményei azok a körülmények, amelyek között az emberek szülnek, és fordítva. Ez egy valódi szolidaritás, kapcsolat és közös megértés terepe, amely a szülésznőkön túlmutat. A szülésznőkbe való általánosabb befektetés – például a douláknak és ápolóknak – kritikus. Nem szeretem a „befektetés” szót, mert kapitalista terminológia, de egy kapitalista társadalomban élve nem kerülhetjük el ezt most teljesen.
Gyakorlati szempontból finanszírozásra és erőforrásokra van szükség, hogy a szülésznők kiégés nélkül dolgozhassanak. Ezért az különösen fontos, hogy egy-egy terhes személlyel dolgozhassanak, és a közösségi alapú szülésznők számára pedig azért, hogy folytonosságot biztosíthassanak a szülő személyek számára. A folytonosság azt jelenti, hogy az emberek olyan szülésznővel szülhetnek, akit ismernek és akiben bíznak, nem pedig úgy érzik, hogy egy kórházi futószalagon vannak, ahol olyan dolgozók vannak, akiket korábban soha nem láttak.
Ez a kapcsolatépítés valóban segít az embereknek. Ha valaki ismeri és bízik az egészségügyi szakemberben, aki jelen van a szülés alatt, az megakadályozza, hogy az élmény egy futószalag folyamatnak tűnjön – ami gyakori probléma a szülés utáni ellátásban, néha „baba gyár” körülményekként emlegetve. Ha bizalmi kapcsolat van a szülő személy és a szülésznő között, az emberek sokkal nagyobb biztonságban érzik magukat; és amikor az emberek biztonságban érzik magukat, a szülés jobban működik, a fiziológia jobban működik. Nem megyek bele a fiziológiai mechanizmusokba, amelyek ezt lehetővé teszik, de azok lenyűgözőek.
Ezért olyan fontos a szülésznői ellátás folytonosságának hangsúlyozása. Nemcsak meg kell védenünk a már létező ilyen ellátási modelleket, hanem bővítenünk is kell őket – biztosítva, hogy olyan körülmények között létezzenek, ahol a szülésznők nem terheltek elviselhetetlen esetszámokkal. Kritikus, hogy a szülésznők munkaterhelése fenntartható legyen.
Lényeges ellenállni a szülészeti és reproduktív egészségügyi szolgáltatások további privatizációjának. És közvetlen kapcsolat van az abortuszhoz való hozzáférés és a biztonságos terhesség, a szülés és szülés utáni ellátás között – ezeket a kérdéseket nem lehet elkülönítve kezelni. Ha az abortuszhoz való hozzáférés korlátozott, az anyai halálozási arányok nőnek, ami világossá teszi, hogy ezek nem különálló kérdések, hanem mélyen összefüggő egészségügyi aspektusok. Ezeknek a kapcsolatoknak a felismerése és kezelése alapvető ahhoz, hogy olyan egészségügyi rendszert hozzunk létre, amely valóban támogatja a szülő személyeket és a jövő generációit.
Ezért kritikus, hogy kapcsolatokat építsünk a különböző harcok között – a biztonságos szülésellátásért, a biztonságos abortuszellátásért, a szülészeti erőszak elleni mozgalmakért és a kapitalizmus elleni szélesebb erőfeszítésekért. Sok ilyen harc első pillantásra különállónak vagy összefüggéstelennek tűnhet, de alapvetően összefüggenek a világunkat formáló struktúrákon keresztül.
forrás: Peoples Dispatch